Sport

2018.05.02. 10:35

Rabati tenisztorna - Babos szettelőnyről kapott ki

Budapest/Rabat - A negyedik helyen kiemelt Babos Tímea játszmaelőnyről szenvedett vereséget a 250 ezer dollár (66,2 millió forint) összdíjazású rabati salakpályás női tenisztorna első fordulójában.

Budapest/Rabat - A negyedik helyen kiemelt Babos Tímea játszmaelőnyről szenvedett vereséget a 250 ezer dollár (66,2 millió forint) összdíjazású rabati salakpályás női tenisztorna első fordulójában.

A magyar játékos (a világranglista 41. helyezettje) az első szettben háromszor vette el a román Alexandra Dulgheru (176.) adogatójátékát, és 31 perc alatt került lépéselőnybe. A második játszmában 0:2 után nagyot küzdött, 5:4-nél vette át a vezetést, végül azonban rövidítésben Dulgheru kiegyenlítette a hátrányát.

A döntő játszmában Babos a harmadik gémet követően brékelőnyhöz jutott, de 4:3 után elveszítette a szervajátékát. Ezt követően sorra jöttek az elbukott adogatójátékok, Dulgheru végül azzal bizonyult jobbnak Babosnál, hogy két szervájából legalább az egyiket hozta. A mérkőzés 2 óra 58 percig tartott.

Eredmény (a torna honlapjáról):

egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Alexandra Dulgheru (román)-Babos Tímea (4.) 2:6, 7:6 (9-7), 7:5

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!