Sport

2018.02.20. 17:37

DVSE: kapós lesz a három pont Kaposváron

Debrecen - Kállay Márk szerint jól bírják a nyomást, hiszen már számtalanszor voltak hasonló szituációban.

Debrecen - Kállay Márk szerint jól bírják a nyomást, hiszen már számtalanszor voltak hasonló szituációban.

Az élet úgy hozta, hogy a férfi vízilabda OB I. alapszakaszának utolsó, 14. fordulójára maradt annak eldöntése, hogy az A csoportból mely együttesek jussanak be a felsőházba. Az első három hely már elkelt, a Szolnok, a Fradi és a BVSC biztosan ott lesz a legjobb nyolcban a folytatásban, azonban a negyedik pozícióért még három csapat, a DVSE, a Vasas és a Kaposvár is harcban van. A legkedvezőbb helyzet egyértelműen a debrecenieké, akik 16 ponttal jelenleg a negyedikek, a másik két egylet egyaránt 15-15 egységgel áll. Vagyis, amennyiben Komlósi Péter alakulata behúzza a szerdán 20 órakor kezdődő összecsapását Kaposváron, akkor teljesíti a célját, és beverekszi magát a legkiválóbb formációk közé. Persze ehhez a hazaiaknak is lesz egy-két szavuk.

A DVSE csapatkapitányát, Kállay Márkot kérdeztük, ők mire számítanak ezen a sorsdöntő találkozón.

Csakis a győzelem

Örülünk, hogy eljutottunk idáig. Lépcsőfokról lépcsőfokra haladtunk, behúztuk a kötelezőket, így maradt esélyünk a felsőházba kerülésre."

– Mentálisan és fizikálisan is rendben van a csapat, hozzá vagyunk szokva a kiélezett szituációkhoz, így bírjuk a nyomást. Csakis a győzelemben gondolkodunk, tudjuk, mit akarunk, és ezért mindent meg is teszünk! – jelentette ki a rutinos pólós, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a rájuk váró meccs presztízsértékkel is bír, be szeretnék bizonyítani, hogy jobbak, mint a Somogy megyeiek.

Még november közepén, a Debreceni Sportuszodában kiélezett csatát vívtak a felek, akkor a vendégek tudtak nyerni 9–7-re.

Kállay továbbá elmondta, tisztában vannak vele, milyen taktika lehet célravezető a kaposváriak ellen, például hogy kik azok, akiket jobban kell mozgatni.

Mint kiderült, a DVSE kemény ellenfelekkel szemben készült az előtte álló feladatra. – Múlt héten Szolnokon kétkapuztunk, az elmúlt napokban pedig Pécsen. Jobb magasan kvalifikált riválisokkal szemben készülni, mint gyengébbek ellen, biztos vagyok benne, hogy ennek meglesz a jótékony hatása – vélekedett Kállay.

Megtudtuk, az elmúlt időszakban kisebb megfázások, betegségek, húzódások is hátráltattak több debreceni játékost is, de szerencsére mindenki rendbe jött, teljes kerettel tud kiállni a DVSE.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!