Sport

2014.01.13. 13:14

Fiatal támadó érkezett Debrecenbe

Debrecen - A cívisvárosi futballisták elkezdték a téli felkészülést, a kerethez csatlakozott Kovács Ádám is.

Debrecen - A cívisvárosi futballisták elkezdték a téli felkészülést, a kerethez csatlakozott Kovács Ádám is.

A múlt heti egyéni edzések után hétfőn közösen is elkezdték a felkészülést a tavaszi szezonra a DVSC-TEVA labdarúgói Pallagon, délelőtt fizikai tesztekre került sor, délután pedig már labdás tréning is lesz.

Felmérték, hol tartanak

– A fizikális állapotukat mérjük fel a játékosoknak, ebből következtetünk arra, milyen munkát végeztessünk el velük az elkövetkezendő időszakban – mondta el a Naplónak Kondás Elemér vezetőedző. – A felkészülés végén megismételjük a felméréseket, hogy kiderüljön, honnan hová jutottunk. A hét többi napján délelőtt erdei futás szerepel a programban, valamint erősítés, délután pedig edzés itt a Debreceni Labdarúgó Akadémián. Szombaton egymás közötti játékkal zárjuk a hetet, de nem kizárt, hogy egy félidőt játszunk egy román csapattal, amely nemrég jelentkezett be ez ügyben. Van egy új fiú is köztünk, Kovács Ádám fiatal, 1991-es születésű futballista, gyors, erőszakos, jól cselező játékos. Szerepelt Nyíregyházán, a Vasasban és Kecskeméten is, valamint több évet eltöltött Belgiumban. Sorsa a későbbiekben dől majd el.

Nem futamodik meg

A teszteket követően, immáron civilben a labdarúgó is megosztotta velünk gondolatait. – A múlt héten keresett meg a DVSC vezetősége, hogy érdeklődnek irántam, többször is egyeztettem Szima Gábor elnök úrral, a szerződtetésem részleteiről azonban még nem tudok beszámolni. A debreceni csapatot nem kell senkinek sem bemutatni, többszörös bajnokról és kupagyőztesről van szó, megtiszteltetés számomra, hogy egyáltalán felmerült a nevem a Lokinál. Csak rajtam múlik, mennyi játéklehetőséghez jutok, nem futamodom meg a feladat elől, odateszem magam és bízom benne, be tudom verekedni magam a gárdába – jelentette ki Kovács Ádám.

Morozov felépült

Nem csupán új igazolásokkal erősíthet az OTP Bank Liga éllovasa, hanem a hosszabb sérülésből felépülő játékosaival is. Mint Dankó Mihály rehabilitációs edzőtől megtudtuk, az észt belső védő, Igor Morozov teljesen felépült térdsérüléséből, ő már csatlakozott társaihoz, de szépen javul Joel Damahou állapota is, a középpályás már elkezdte a futó edzéseket, a szezon közepén visszatérhet. Nagyjából ugyancsak ekkor számíthat a szakmai stáb a jobbhátvéd Nagy Zoltánra is.

HBN-TN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!