Sport

2013.10.17. 14:35

Most mindenki bizonyíthatott

Debrecen, Budapest - A Fradi ellen is előjött a legnagyobb probléma: keveset vállalkoznak a Loki átlövői.

Debrecen, Budapest - A Fradi ellen is előjött a legnagyobb probléma: keveset vállalkoznak a Loki átlövői.

A női NB I. hétközi fordulójában nem történt meglepetés, a Bajnokok Ligájában vitézkedő Ferencváros hazai pályán legyőzte a DVSC-TVP együttesét. A debreceniek az 50. percig partiban voltak a riválissal, ám az utolsó tíz percben a Fradi meglépett a hajdúságiaktól, s végül 11 gólos, 37–26-os győzelmet arattak.

Most mutasd meg!

– Azt azért látni kell, ha a Fradi a második sorával áll fel, akkor is ég és föld a különbség a két csapat között – kezdte a beszélgetést Varga József, a Loki vezetőedzője, utalva arra, hogy a zöldek kispadján is sztárok várnak bevetésre. – Ezen a meccsen nálunk is több szerepet kaptak azok, akik eddig kevesebb alkalommal bizonyíthattak, igaz volt, hogy a sérülésveszély, vagy a fáradtság „diktált” a csapat kijelölésekor. Úgy éreztem, Lajtos Nóri mentálisan nem volt a topon, ezért Makai Veronika védett a találkozó nagyobb részében - teszem hozzá, jó formában. Kudor Kitti lábsérülésre panaszkodott az első félidő derekán, nem akartam kockáztatni, ezért inkább pihentettem. Varsányi Nóra kezdőként játszhatott, Valovics Nóra támadásban kapott több lehetőséget, illetve Mikula Dóra és Bohus-Karnik Mercédesz is pályára lépett. A sok változtatás ellenére, illetve, hogy az első számú irányítónk, Kudor nélkül játszottunk több mint fél órát, tisztességes teljesítménnyel rukkoltunk elő, sőt csináltunk nagyon jó dolgokat is - egészen a meccs hajrájáig.

Bátrabban lőni

A tréner kitért arra is, hogy a Ferencváros elleni derbi is rávilágított a debreceni csapat legnagyobb problémájára. – Az élvonalbeli mezőnyhöz képest abban vagyunk elmaradva, hogy nincs olyan átlövőnk, aki 9-10 méterről is bátran és eredményesen tüzelne. Az a baj, ha az átlövők nem muzsikálnak jól, akkor képtelenség megbontani az ellenfél védőfalát, s ezáltal nagyon nehéz megjátszani a beállót, vagy éppen a szélsőket. A Fradi ellen Sopronyi Anettnek voltak szép góljai, viszont a három másik átlövőnknek, Siska Pálmának, Karnik Szabinának és Karalyos Orsolyának is fel kellene volna vállalnia az átlövéseket. Szerencsére Barna Éva most kiváló formában kézilabdázott, végre úgy teljesített, ahogy azt elvárjuk tőle – fogalmazott a mester, aki beszélt a következő időszakról is.

– Most egy négynapos pihenő vár a lányokra, amit megérdemelnek, hiszen 15 hete vágtunk bele a munkába, s azóta egyszer volt egy háromnapos pauza, ami a leghosszabbnak számított eddig. Hétfőtől viszont jön egy erős hét, amikor megpróbáljuk a hiányosságainkat pótolni, s az állóképességünket is felfrissítjük. Legközelebb október 30-án lesz tétmeccsünk, Kiskunhalason lépünk pályára Magyar Kupa-meccsen, ám nem lebecsülvén az NB I/B-s gárdát, igazából a számunkra kiemelten fontos, november 6-ai Fehérvár elleni derbire készülünk gőzerővel – nyilatkozta a Naplónak Varga József.

HBN-BN


Budapest, Debrecen - Érvényesült a papírforma, a Ferencváros 37–26-ra legyőzte a DVSC-TVP-t az NB I. 9. fordulójában szerdán este.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!