Nyomozás

2024.05.24. 16:52

Reagált a NAV Karácsony Gergely vádaskodására

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden olyan választási kampányban megfogalmazott főpolgármesteri állítást, sajtóhíresztelést határozottan visszautasít, amely az állítja vagy arra utal, hogy feladatainak ellátását az aktuális politika befolyásolja – közölte a NAV az MTI-vel pénteken. Az adóhatóság a Mediaworksnél is járt, ahol nagy mennyiségű iratot foglalt le.

MW

Karácsony Gergely

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Mint írták,

az adóhivatal két büntetőeljárást folytat egymással párhuzamosan, költségvetési csalás, pénzmosás és hamis magánokirat felhasználása bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt.

Az egyik büntetőeljárásban, amelyben egy embert már gyanúsítottként hallgatott ki a nyomozó hatóság, bírói végzés alapján kutatást hajtott végre a NAV Tordai Csaba ügyvédi irodájában, amely során – ügyész jelenlétében – az elkövetett bűncselekmények alátámasztására szolgáló bizonyítékokat foglaltak le.

A médiában megjelentettekkel ellentétben az eljáró hatóság, csak és kizárólag a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható bizonyítékokat ismerheti meg – hangsúlyozták a közleményben.

A másik, folyamatban lévő büntetőeljárásban több helyszínen is kutatott a NAV Bűnügyi Főigazgatósága, amelyek során az ügyben vizsgált bűncselekményekkel összefüggésben tárgyi bizonyítási eszközöket foglalt le – tudatták.

Hozzáfűzték, a nyomozások részletes adatairól – az eljárások érdekeire tekintettel – további tájékoztatás nem adható, azonban az eddigi megállapítások szerint számos hamis okirat és külföldről érkezett pénzek képezik a vizsgalat tárgyat, amellyel kapcsolatosan további gyanúsítotti kihallgatások várhatóak.

A NAV a büntetőeljárásból eredő feladatait pártatlanul, politikai befolyástól mentesen, a törvényi felhatalmazásnak megfelelően, ügyészi felügyelet mellett látja el – szögezték le.

A Mediaworksnél is iratokat foglalt le a NAV

Visszatérve a házkutatásra, információink szerint a nyomozók többek között megjelentek a Karácsony 2019-es kampányát levezénylő Mindenki Budapestért Egyesület székhelyén, amely az egyesület elnökének, Perjés Gábor bejelentett tartózkodási helye is egyben. Szintén volt házkutatás a külföldi pénzmozgásban érintett Bakony Rental Kft.-nél, amely cím a cég ügyvezetőjének, Karácsony régi bizalmasának, Mravik Zsoltnak és élettársának, Tordai Csabának bejelentett lakóhelye is. Úgy tudjuk, a nyomozók jártak utóbbi cég könyvelőjénél, illetve a datadatos Szigetvári Viktor és Ficsor Ádám lakásánál is – írja a Magyar Nemzet.

A nyomozók nemrégiben a Mediawork szerkesztőségében is jártak, ahol nagy mennyiségű iratot foglaltak le.

Mindez azért történhetett, mert a Magyar Nemzet részletes tényfeltáró írást közölt arról, hogy a főpolgármester öt évvel ezelőtti kampányát külföldi forrásból finanszírozták. 

A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában