Kapcsolatok

2022.12.19. 10:32

Így épült fel Soros György magyar dollármédiája

A Soros György pénzéből működő Átlátszó mögött felbukkant kör politikusi kapcsolatrendszere az egykori SZDSZ-től Bajnai Gordonon át a 2019-ben főpolgármesterré választott Karácsony Gergelyig ér.

Bodoky Tamás, az atlatszo.hu főszerkesztője 2014. március 5-én

Forrás: AFP

Fotó: Kőhalmi Péter

Az Átlátszó főszerkesztője Bodoky Tamás korábban a liberális Index munkatársa volt, miközben a portál mögött álló cég első felügyelőbizottságának tagjai egyértelműen kötődnek a baloldalhoz. Polyák Gábor 2022-ben tagja volt Márki-Zay Péter szakértői csapatának, sajtó- és médiapolitikai kabinetvezetőként. Bodolai László egyebek közt az LMP választási bizottsági delegáltjaként lett ismert. A harmadik tag, Urbán Ágnes 2013-ban létrehozta a Mérték Médiaelemző Központot, amely baloldali elemzőműhely Soros György alapítványi támogatásával, több régi SZDSZ-es politikus tanácsadásával tevékenykedik, ráadásul a Nyílt Társadalom Alapítvány egyben a Mérték „fő támogatója”.

Külön figyelemreméltó, hogy az Átlátszó mögötti vállalkozásban 2011 és 2017 között felügyelőbizottsági tag, 2014 és 2019 között pedig egyenesen társtulajdonos volt Tordai Csaba, aki Demszky Gábor kabinetfőnöke, majd Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon államtitkára is volt - részletezi az Origo. 

Tordai Bajnaival annak sikertelen politikai visszatérési kísérlete idején, a 2010-es évek első felében is együttműködött a Haza és Haladás Alapítvány kuratóriumi tagjaként, miközben az elvileg független Átlátszót működtető cégben felügyelőbizottsági tag maradt. Emlékezetes, hogy a Bajnai-féle alapítványt is Soros György támogatta külföldről, százmillió forintos nagyságrendben.

Amikor a balliberálisok 2019-ben hatalomra kerültek Budapesten, más Bajnai-közeli figurákhoz hasonlóan Tordai Csaba is a Városházán folytatta, méghozzá Karácsony Gergely főtanácsadójaként és a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. igazgatósági elnökeként.

Ami az Átlátszó bevételeit illeti, azok alapján megint csak jogos a dollármédium elnevezés.

 A Tűzfalcsoport egy némileg bonyolult pénzcsatornát mutatott be, mely szerint 2021-ben az Átlátszó.hu Közhasznú Nonprofit Kft.-nek a legnagyobb intézményi támogatást az Átlátszónet Alapítvány adta 35 millió forint értékben, mely alapítványt a Soros-féle Open Society Institute nagyjából 16 millió forinttal támogatta a tárgyalt évben.

Az Átlátszó Alapítvány emellett mintegy 5,5 millió forintot kapott 2020 áprilisától decemberig a Covid–19 média monitoring & álhír monitoring című program részeként az OIP/Zinc Network megnevezésű nemzetközi forrástól. A Zinc Network szorosan együttműködik számos nemzetközi NGO-val, magánszektorbeli ügyfelekkel, valamint kormányzati hivatalokkal is, így például az USA Nemzetközi Fejlesztési Hivatalával (USAID), az amerikai külügyminisztériummal és védelmi minisztériummal, a brit belügyminisztériummal és védelmi minisztériummal, az Egyesült Királyság Külügyi, Nemzetközösségi és Fejlesztési Hivatalával. 

A teljes cikket itt olvashatja el

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában