Hazugságokkal tüntetett a baloldal

2022.03.06. 20:11

Márki-Zay Péter ismét Jézus Krisztus szerepében tetszelgett

„A propaganda fegyver, a hazugság öl” – ezzel a címmel hirdetett tüntetést az Egységben Magyarországért hatpárti baloldali tömörülés vasárnap délután öt órára, az MTVA Kunigunda utcai székháza elé. A helyszínen mindössze néhány százan, az online térben is mindössze egy-két ezren voltak kíváncsiak a szivárványkoalíció orbánozó, putyinozó és diktatúrázó politikusaira, közte a hazugságaiba egyre jobban belekavarodó Márki-Zay Péterre, a baloldal miniszterelnök-jelöltjére, akit Jézushoz hasonlítottak.

A gyűlölet és a hazugság ömlik a közmédiából és a KESMA lapokból… A sajtószabadságot olyanok képviselek mint Gulyás Márton és a Partizán– fogalmazott a Magyar Nemzet tudósítása szerint Márki-Zay Péter, akit úgy konferált fel az MTVA előtt tartott baloldali tüntetésen Lukácsi Katalin, hogy olyan, mint Jézus Krisztus a Passióban, minden teher rá hárul. A baloldal kormányfőjelöltje azt állította, hogy Hódmezővásárhelyen minden üzemben, ahova a kampánya közben ő ellátogatott, csak Lázár János rádiója fogható, hallható. 

A Fidesz a járvány alatt sem az emberek életéért küzdött, hanem az oltásellenes baloldalról hablatyolt, ahogy most az ukrán háború kapcsán is – mondta.

Újra elővette azt a hazugságát, hogy az Orbán-kormány szállít magyar repülőgépeken fegyvert Ukrajnába és nem az ellenzék akarja azt. Márki-Zayt a tények hidegen hagyják, hogy a NATO Nehéz Légiszállítási Ezredének pápai gépei NATO parancsnokság alatt hazánk érintése nélkül vittek hadianyagot nyugati országokból Ukrajnába. 

Hazugságnak nevezte, hogy ő magyar katonák és fegyverek küldéséről beszélt, pedig azt az általa igencsak kedvelt Gulyás Márton műsorában jelentette ki. Ismét agymosottakról beszélt a kormánypárti szavazók kapcsán, majd ismét tagadta, hogy megsértette az időseket, a nőket és más társadalmi csoportokat, illetve, hogy a rezsicsökkentést és a gyermekvédelmi törvény eltörölnék, annak ellenére, hogy a saját vasárnapi online műsorában, illetve kampányrendezvényein mondta. Ismét támadta Paks2-t és a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztését, igaz azzal nem törődve, hogy az utóbbi beruházás nem Oroszországhoz, hanem Kínához kötődik.

Szerinte nem lesz szabad választás április 3-án, mert ha szabad lenne, akkor 80 százalékkal nyerne ő és a baloldal, és lehet, hogy a Fidesz be se jutna a parlamentbe, de ha igen, akkor is csak maximum húsz százalékkal.

A magyar közmédiát a ruandai népirtásban szerepet vállaló rádióval hozta párhuzamba, azzal, hogy a propaganda öl, majd felidézte, hogy őt milyen inzultusok érték a választási kampányban. Beszéde végén hősöknek nevezte híveit és az ukrán katonákat, akik a túlerő ellen harcolnak.

Márki-Zayt megelőzően a hatpárti koalíció politikusai is felszólaltak

Hadházy Ákos Putyin rendszerének magyar kiadásának nevezte az Orbán kormányt. Márki-Zay Péter elszámoltatási felelőse szerint nincs független sajtó, Magyarországon ugyanúgy megsemmisítették, mint ahogy az orosz hadsereg első csapásai az ukrán reptereket, stratégiai pontokat. Attól tart, hogy Oroszországhoz hasonlóan, lekapcsolják Magyarországon is Facebook-ot és a twittert is, ha a baloldal nem cselekszik. A sajtó hiánya és az általa vélelmezett diktatúra ellenére mégis úgy látja, hogy van esélye a baloldalnak április 3-án győzni. – Európa vagy Moszkva között kell választanunk – summázta a politikus az országgyűlési képviselő-jelölt.

Szél Bernadett szerint egypártrendszert jelent a Nemzeti Együttműködés Rendszere, és az emberek nem tudják, hogy propagandát néznek. Arról beszélt, hogy a kormány a keleti nyitással elszakította Magyarországot Európától. Szerinte sem lesz szabad választás április 3-án, de ha a baloldal hatalomra kerül, akkor 2026-ban már az lesz.

Szabó Tímea, akit a CIA-s kapcsolatai miatt csak „Kabul rózsájának” neveznek, azt nehezményezte, hogy Karácsony Gergely főpolgármestert arról kérdezte a közmédia, kerékpárral érkezett-e a stúdióba. A Párbeszéd politikusa szerint baloldaliakat nem hívnak meg a köztévébe, majd azt tartotta problémásnak, hogy megjelent az MTVA kamerája. Orbán Viktor szerinte 2014-ben beállt Putyin és az atom mögé, amikor megkötötte a Paks2 hitelszerződését, amivel gyarmat lesz az ország. Azt is kihangsúlyozta, hogy attól lesz szabad az ország, ha nem lesz atomerőmű, orosz kapcsolat, amit Márki-Zay Péter hoz majd el. – Oroszország, háború, atom, Putyin vagy Európa, szabadság, ellenzék és Márki-Zay Péter – e között kell választani – fogalmazott, majd igazat adott az ukrán nagykövetnek, aki szerint csak a sírban lesz stratégia nyugalma a magyaroknak.

Varju László DK-s politikus – aki korábban már betört egyszer baloldali politikustársaival a Kunigunda utcai intézménybe és ezért a bíróság előtt kellett felelnie – felelevenítette korábbi élményeit, majd sajtószabadságot követelt. Hazaárulással vádolta meg az MTVA dolgozóit. – Ők a mi háborúnk gépágyúi, minden lakásba lövöldöznek a kábeltévén – fogalmazott, majd putyini propagandával vádolta meg a köztévét és a kormányt, mivel az nem csak a baloldal narratíváját közvetíti. Arról sem emlékezett meg a DK-s politikus, hogy pártelnöke, Gyurcsány Ferenc számos családi programot tartott mind Budapesten, mind Moszkvában Vlagyimir Putyinnal.

Brenner Koloman jobbikos politikus a kormányt kétkulcsos politikával vádolta meg, miközben pártja volt az, amely 2014-ben kiállít a Krím orosz megszállása és a donbasszi szakadár köztársaságok népszavazásai mögött, nem egy politikustársát pedig kitiltották Ukrajnából. Az antiszemita botrányoktól, cigányozó politikusokkal teli Jobbikot jobbközép, keresztényszocális párnak nevezte, majd szimbolikusan lefoglalta a közmédiát.

Kanász-Nagy Máté Putyin szellemének távozását követelte a közmédia épületéből, szerinte 24 órában folyik az orosz propaganda a képernyőn keresztül. Az LMP társelnöke a Paks2 beruházást is bírálta, majd elavultnak nevezte az atomenergiát, és vitán felülinek, hogy orosz technológia és pénzügyi forrásból nem épülhet Magyarországon mivel állítása szerint az orosz hadsereg nukleáris létesítményeket bombáz. Arról nem beszélt, hogy milyen megújuló forrásokból lenne kiváltható a magyar energiaszükséglet elérhető áron.

Hajnal Miklós, a magának diplomát hazudó momentumos politikus hazugságok relativizálásával vádolta meg az MTVA-t és az ott megszólaló szakértőket, akiket Putyin csatlósainak nevezett.

Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő – akit épp egy újabb hazugságon kaptak, az EU polgári védelmi programja kapcsán –azt állította, hogy olyan közvélemény-kutatást készíttetett, amely szerint a Fidesz szavazók 40 százaléka szerint Kelet felé kell az országnak haladni. Szerinte a közmédia tehet arról, hogy a jobboldal hogyan gondolkodik.

Polyák Gábor médiakutató, Márki-Zay Péter tanácsadója azokat a médiumokat nevezte példának, amelyekről lapunk tényfeltáró cikksorozata egyértelműen bebizonyította, hogy Soros György alapítványának kézivezérlése és anyagi gyámkodása alatt működnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában