Ország-világ

2021.11.01. 09:45

Karácsony bizonyítékok nélkül vádaskodik egy fővárosi fürdővel kapcsolatban

Nem igazak azok a vádak, amelyeket Karácsony Gergely állít az óbudai Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő felújításával kapcsolatban – mondta el Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. korábbi vezérigazgatója, aki tényekkel és hivatalos iratokkal alá tudja támasztani, hogy miért kellett megemelni a beruházás költségét a kivitelezés során. A főpolgármester közösségi oldalán jelentette be, hogy feljelentést tett a három évvel ezelőtt átadott fürdő rekonstrukciójával kapcsolatban, ezért a rendőrség jelentős vagyoni hiányt okozó hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást.

Karácsony Gergely egyszerűen hazudik, úgy mint korábban nyelvvizsgája, vagy megzsarolása ügyében. Nem is csodálkozom rajta, ugyanis az ellenzéki előválasztáson

teljesen leértékelődött, és viccfigurává vált. Most ezzel az üggyel saját szövetségeseinek akarja bizonyítani a rátermettségét és a keménységét

– mondta a Magyar Nemzetnek Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. korábbi vezérigazgatója.

A fővárosi cég korábbi vezetője szerint Karácsony Gergelynek a közösségi oldalán tett állításai közül egyik sem felel meg a valóságnak. Karácsonyék feljelentést tett a rendőrségen jelentős vagyoni hiányt okozó hűtlen kezelés vádjával, a főpolgármester szerint a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő felújításakor túlárazás és hűtlen kezelés történt a kivitelező haveri cég közreműködésével.

Először is, nem igaz, hogy egy haveri céget bíztunk meg a munkával.

Nyílt közbeszerzés útján három pályázat közül a legolcsóbbat választottuk ki.

A pályázaton nyertes Kalotherm Kft. a kilencvenes évek óta dolgozik a gyógyfürdő által megrendelt beruházásokon, azaz már Demszky Gábor főpolgármestersége alatt is tevékenykedett. Ezért is tudott jó ajánlatot adni, mert ismeri a budapesti fürdőket – cáfolta a főpolgármester állítását a volt cégvezető, majd hozzátette: egyszerű hazugság az is, hogy munkanélküli kifizetések történtek volna.

Karácsony Gergely túlárazásokkal kapcsolatos kijelentése is ferdítés, a költségek előre nem látható események miatt növekedtek meg. Szőke László felidézte:

a cég eredeti vállalásához képest 13,6 százalékkal növelni kellett a beruházás összegét és a határidő is csúszott.

Az egyik oka az volt, hogy régészek hónapokra leállították a munkát, mert találtak egy II. századból való kelta lovaskocsi temetőt.

– A másik ok: a fürdő része lett egy hetvenes években épült szovjet vasbeton épületrész is, ez sokkal rosszabb állapotban volt, mint amire előzetesen számítottunk. Statikailag meg kellett erősíteni a régi épületet, vízbetörések voltak, a közmű alagutat szigetelni kellett, megcsúszott egy faltest, ezen felül a függőleges vízvezetőcsöveket is javítani kellett. És még két csúszdát is építettünk, és annak a fogadórészét is a Kalotherm Kft-nek kellett megcsinálnia. Az alsó épület építése közben is több buktató felmerült,

találtunk egy régi vasbeton medencét az épület alatt, ez nem volt sehol feltüntetve.

Szét kellett verni, tele volt iszappal, teherbíró talajt kellett beszállítani és módosítani kellett az alapozási tervet – összegezte a volt vezérigazgató azokat a felmerülő extra költségeket, amelyek a felújítás kezdetekor nem voltak tervezhetőek.

Szőke László azt is említette, hogy az építőipari áraknak jelentős emelkedése akkoriban kezdődött meg, főleg a humánerőforrás hiány és ebből fakadó béremelkedések miatt. Mint mondta: a fent említett okok miatt került többe a beruházás, mint az eredeti tervben. Ezek mind

valós indokai voltak a szerződésmódosításnak, amit hivatalos iratokkal is bizonyítani tudnak, mindezek az iratok a fővárosnak is rendelkezésére állnak.

– Annyira nem volt „haveri cég” a kivitelező vállalkozás, hogy a beruházás után vitáink támadtak a céggel, komoly összeget akartunk a bankgaranciájukból levonni amiben nem voltak partnerek. A Teljesítésigazolási Szakértői Szervet (TSZSZ) kértük fel a szakértői vélemény elkészítésére, ami el is készült, így csak

39,9 millió forintot tudunk levonni a kivitelezőtől, ennyit talált a TSZSZ jogosnak. Ha haveri cég lenne, nem csináltunk volna ilyet

– magyarázta Szőke László.

– Hozzáteszem, 2010-ben – kinevezésemkor – a cég árbevétele 5,58 milliárd forint volt, 2019-ben – felmentésem előtt – pedig 18,41 milliárd forint.

A vesztességes cégből nyereséges céget csináltunk. Ha lettek volna korrupciós ügyek, ezt nem tudtuk volna véghez vinni.

A főpolgármester úr félti a közpénzeket, és igaza is van. Ugyanakkor a csillaghegyi beruházás nem kapott közpénzből támogatást, a beruházást teljes mértékben a jegyárbevételeinkből és hitelből fedeztük. Remélem, hogy a főváros most induló két fürdős luxusberuházása (Gellért fürdő, és Rácz fürdő felújítása) sem közpénzből valósul meg – fűzte hozzá a korábbi vezérigazgató.

Karácsony Gergely bejegyzésében azt is állította, hogy több korábbi ügyet is vizsgál a rendőrség. Eddig a 3-as metró, a Biodóm és a BKK jegyrendszerének az ügyében indítottak vizsgálatot, de mindhárom esetben bűncselekmény hiányában a nyomozást megszüntették. A forrásfürdő felújítása a negyedik ügy, amiben feljelentést tett a főváros.

– Karácsony a bejegyzésében elegánsan átsiklik a fölött, hogy az első három esetben már le is zárult az ügy, de azt nem tartja fontosnak, hogy ezt is nyilvánosságra hozza

– mutatott rá a korábbi vezérigazgató.

Gy. Németh Erzsébet DK-s főpolgármester-helyettes a Biodóm bejárásán újságírói kérdésre elismerte abban az ügyben már nem vizsgálódik a rendőrség. Karácsony helyettese azt is hozzátette: kormányváltás után újra előveszik ezeket az ügyeket, szerinte ugyanis a rendőrség a baloldali kormányzás esetén nem fogja visszadobni a feljelentéseket. Ezt

nehéz másképpen értelmezni, minthogy egy lehetséges Gyurcsány-kormány újra közvetlen beleszólást követelne a rendőrség és bíróságok munkájába.

Az is jól látszódik, hogy Karácsony Gergely és a baloldal amióta hatalomra jutott a budapesti önkormányzatokban mást sem tesz, mint feljelentések által próbálja befeketíteni a korábbi fideszes polgármestereket és elért eredményeiket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában