Iszlamizáció

2020.11.20. 08:30

Tízezer négyzetméteren épül mecset a svéd városban, a polgárokat nem kérdezték meg

Hatalmas területet adott el a városi tanács a muszlim közösségnek Helsingborgban, hogy mecsetet építhessen. Az egyik párt ellenzi a lépést, szerintük a lakosságot is meg kellene kérdezni az ügyben. Erre ugyanakkor a többi párt politikusa nem hajlandó, az ellenzőket pedig iszlamofóbiával is megvádolták.

Fotós: AFP

Fotós: AFP

A tízezer négyzetméteres terület eladását és az építkezés engedélyezését egyedül a bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) ellenezték, akiket emiatt egyből megbélyegeztek. A szintén jobboldali párt, a Mérsékelt Párt szerint iszlamofób hozzáállást tanúsítanak a demokraták, ráadásul a nemi egyenlőségre alapozzák érveiket – hívta fel a figyelmet az esetre a V4NA hírügynökség.

Helsingborgs kommunfullmäktige har precis sagt ja till en ny moské i Helsingborg. Bara Sverigedemokraterna röstade nej till förslaget.

Korábban ugyanis az SD azzal is érvelt a mecset megépítése ellen, hogy a nőket elnyomják az iszlámban. Például csak külön szobában imádkozhatnak a férfiak és a nők, a párt szerint pedig ez nem fér össze a város értékeivel. Ráadásul a hitközség testületében csak férfiak vannak. Walid Hams, a muszlim közösség vezetője erre azt mondta, hogy szerinte olyan problémákról beszélnek mások, amelyek nem is jellemzőek rájuk.

További érdekesség, hogy Michael Rosenberg, az SD politikusa korábban azt javasolta Helsingborg politikusainak, hogy a város lakói szavazzanak a mecset építéséről. Ezt azonban a többi párt ellenezte.

Nej, och åter nej. Det sista dagens Sverige som slås sönder av massinvandring och mångkultur behöver, är ännu en enorm moské. Vill man att Sverige ska förbli Sverige så motsätter man sig detta. https://t.co/UqsXi5Dxz9

Az iszlám vallás egyre inkább a svéd mindennapok része, ezt jól mutatja egy másik település, Skurup helyzete. Ott tavaly decemberben döntöttek a fejkendő betiltása mellett az általános iskolákban és óvodákban az SD javaslatára. A párt ezzel a lányok elnyomásával szemben akart fellépni.

A szabályokat azonban most felülírják. A diszkriminációért felelős ombudsman szerint ugyanis a diszkriminációról szóló törvényt és a vallásszabadságot is sérti a fejkendő tilalma. Csak olyan esetekben tartja elfogadhatónak a ruhadarab tiltását, ahol az befolyásolja az iskolai feladat ellátását.

Az ügy kapcsán az is felmerült érvként, hogy mindenkinek joga van a vallásának megfelelő ruhadarabokat vagy szimbólumot viselni. Augusztusban, szintén Svédországban ugyanakkor egy iskolai fotózáson egy fiúnak le kellett vennie a keresztet a nyakából, mert a fotós sértőnek tartotta. A muszlim diáklányokra nem vonatkozott ugyanilyen tiltás, rajtuk maradhatott a fejkendő a fotózás alatt.

Borítókép: Imádkozó férfiak egy stockholmi mecsetben

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában