1956-os emlékév

2019.10.04. 15:14

A történelemoktatás felelőssége, hogy megismertesse a fiatalokkal az ország hőseit

Rétvári Bence szerint a nemzeti kishitűségre nem lehet jövőt építeni.

Az 1956-os emlékévhez kapcsolódó pedagógus-továbbképzés záró rendezvényén az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence azt mondta: a tanárok feladata annak közvetítése a diákoknak, hogy a nemzetben hinni kell, hiszen a mai diákokon múlik az ország jövője.

Klebesberg Kuno egykori egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter gondolatait idézve az államtitkár arról beszélt:

az iskola feladata a hazafias ember nevelése, aki kiáll a nemzet értékei mellett.

Azt mondta, a történelemtanároknak különösen nagy a felelősségük, mivel egyszerre tudást adnak át, világnézetet formálnak és személyiséget nevelnek.

Véleménye szerint

lehetetlenség világnézeti semlegességre oktatni a gyermekeket és egy tanártól is „lehetetlenség elvárni a világnézeti semlegességet”. Sokkal inkább olyan szemléletet kell közvetítenie, amelynek alapján elköteleződhet a fiatal.

Az előadást követő kerekasztal-beszélgetésen Rétvári Bence azt hangsúlyozta: az oktatás során tudatosítani kell, hogy csak közös erkölcsi alapon lehet másokkal együttműködni, és fontos annak ismerete, hogy az embernek nem pusztán jogai, hanem kötelezettségei is vannak.

„Hangsúlyozni kell, hogy büszkék lehetünk az 56-os hősökre, továbbá azt is tudatosítani kell, hogy a magyar nép nem azonosult egyetlen diktatúrával sem”

– mondta az államtitkár.

A politikus a multikulturalizmussal szemben a nemzeti kultúra jelentőségét emelte ki.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója azt mondta, hogy a történelemoktatáson „nemzetünk túlélése múlik”.

1956 alapkérdésének nevezte, hogy mi vezetett egy nemzetet, amikor szembefordult egy világbirodalommal. A válasz erre az – mondta Schmidt Mária -, hogy 1945 és 1955 között tűrhetetlen volt az élet Magyarországon, a nemzet megmaradása vált kérdésessé. Így az 1956-os forradalom a megmaradásért vívott szabadságharc volt.

A forradalom kiállt a nemzeti függetlenség és a szabad választások mellett, ugyanakkor – tette hozzá – fontos tanulsága, hogy „nem várhatunk mástól segítséget”.

Az 1956: a magyar forradalom a legújabb történeti kutatások tükrében című képzést – amelyen 10 ezer pedagógus vett részt – 2016 szeptembere és 2019 októbere között tartották.

A képzést az 1956-os Emlékbizottság támogatásával a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány indította.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában