nincs vádemelés

2019.09.28. 16:49

Kikötött Dubajban az iráni hatóságok által lefoglalt brit tartályhajó

Az iráni külügyminisztérium szerdán jelentette be, hogy életbe léptetik a hajó lefoglalásának megszüntetéséről szóló rendeletet, de még egy vizsgálat hátravan.

Kikötött szombaton a dubaji Port Rasídban a brit lobogó alatt közlekedő Stena Impero tartályhajó, amelyet Irán júliusban lefoglalt a Hormuzi-szorosban.

Az iráni külügyminisztérium szerdán jelentette be, hogy életbe léptetik a hajó lefoglalásának megszüntetéséről szóló rendeletet, de még egy vizsgálat hátravan.

Később a hajó svéd tulajdonosa úgy nyilatkozott, hogy az iráni hatóságok nem emeltek vádat sem a személyzet, sem a hajótársaság ellen.

Az IRIB iráni rádió- és televízióadó pénteken közölte, hogy a Stena Impero kihajózott az iráni Bandar-Abbász kikötőből, és irányt vett nemzetközi vizek felé.

Az iráni hatóságok július 19-én foglalták le a Hormuzi-szorosban a tartályhajót, két héttel azután, hogy a brit haditengerészet Gibraltárnál őrizetbe vette a Grace-1 iráni tartályhajót. Azzal gyanúsították, hogy Szíriába akart kőolajat szállítani, megsértve az Európai Unió által a damaszkuszi rezsim ellen bevezetett szankciókat.

A tartályhajó végül augusztus 18-án kapott engedélyt a távozásra, miután Teherán biztosítékot adott arra, hogy a tanker nem Szíriába viszi az olajat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában