Megrázó részletek

2022.04.11. 09:26

Olaszországi gyerekgyilkosság: A gyászoló apa nem nyugszik bele, hogy Katalin megússza a börtönt

Elkerüli a börtönbüntetést a gyerekgyilkos anya, B. Katalin, aki még ősszel hurcolta Olaszországba a kétéves Alexet, miután a magyar bíróság az édesapánál helyezte el a kisfiút. A volt pornószínésznő pszichiátriai vizsgálatának most lett meg az eredménye, amely szerint a nő nem beszámítható.

B. Katalin és Juhász Norbert kapcsolata még azelőtt megromlott, hogy a nő világra hozta a közös gyermeküket. Egyre többet veszekedtek, de egy ideig még együtt éltek. Kölcsönösen alkalmatlannak tartották egymást a szülőségre, és mindketten maguk akarták a kis Alexet felnevelni. A vita odáig fajult, hogy már a gyámügynek, később a bíróságnak is be kellett avatkoznia. Az apa elmondása szerint Katalin többek között olyan kijelentéseket is tett, hogy a kisfiút lelocsolja benzinnel és felgyújtja. A nő ezt később tagadta. A magyar bíróság mindenesetre tavaly ideiglenesen ősszel az apánál helyezte el Alexet, és arra kötelezte az anyát, hogy adja át az apának.

 

A volt pornószínésznő ezt nem tette meg, helyette felrohant a saját apjához, hogy összeszedje a legszükségesebb holmijait, majd a gyermekkel együtt Olaszországba sietett.

 

Ott először egy régi ismerősénél húzta meg magát, majd onnan mennie kellett. Nem sokkal később több késszúrással megölte a kisfiút, akit ezután lefényképezett, majd a fotót elküldte az apának és több ismerősének ezzel a szöveggel: „Most már egyikünké sem lesz”. Az élettelen testet végül egy élelmiszerüzlet pénztári futószalagjára helyezte. Mindezek után az olasz rendőrség Katalint őrizetbe vette.

Katalin beszámíthatatlan

Felületes szakvélemény

 

Már zajlik a bírósági eljárás, aminek során kulcsfontosságú lehet a pszichiátriai szakértő vélemény. Katalint több mint egy hónappal ezelőtt vizsgálta meg egy szakember, aki a helyi szabályoknak megfelelően mostanra készült el az értékeléssel.

 

Massimiliano Scaringella, a kisfiát gyászoló apa helyi jogi képviselője a Borsnak elmondta: Katalin az orvos szerint nem beszámítható. Ez azt jelenti, hogy nem is büntethető, ám az ügy nem ennyire egyértelmű.

 

Az ügyész és jómagam is kiemeltük, hogy ilyen kényes ügyben nem lehetett ilyen felületes szakértői véleményezést készíteni. Erre való tekintettel indítványoztuk a törlését és egy új, testületi szakértői elbírálást kértünk– mondta az ügyvéd és hozzátette: tudomása szerint a pszichiáter csakis az életéről kérdezgette a szörnyűség elkövetőjét.

Őrület jeleit mutatja

 

Katalin az olasz börtönben meglehetősen furcsán viselkedik. A gyilkosságot tagadja, legalábbis azt mondja, hogy nem emlékszik rá. Ennek ellenére bocsánatkérő levelet is írt a kisfiához, amit az apjának, B. Györgynek küldött el. A kedélyállapota rendkívül szélsőségesnek mondható. Van, amikor harsányan nevet, máskor sírógörcsöt kap és letargikus.

Erzsike néni örökre gyászolni fogja unokáját

Ő nem az ördög

 

Erzsike néni, Katalin édesanyja egyáltalán nem lepődik meg az eredményen.

- Már Magyarországon is vizsgálták a lányomat, és megállapították, hogy nem normális.Szerintem nem börtönben van a helye, a legmegfelelőbb megoldás lenne, ha egy színvonalas kórházba vinnék gyógyulni.

Katalin tette szörnyű, de ő nem maga az ördög, hanem egy beteg lány – mondta a Borsnak Alex nagymamája.

Amennyiben a bíróság nem ad helyt az ügyészi indítványnak, és elfogadja a rendelkezésére álló szakvéleményt, Katalin egészen biztosan nem kerül börtönbe. Ez akár azt is jelentheti, hogy amint a kényszergyógykezelését vezető orvosa arra alkalmasnak nyilvánítja, kiengedik a szabad társadalomba.

 

Kérdés, hogy a gyilkossá vált anya gyógykezelését melyik országban végzik, de a legvalószínűbb, hogy Katalint hazahozzák.

 

Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus a Borsnak elmondta: a kényszergyógykezelés fontos része a gyógyszeres kezelés, illetve a pszichoterápia.

 

- Fontos tudni, hogy ezekben az esetekben a gyilkosság a betegség következménye, így a tettes gyakran utólag sem látja be, hogy mit követett el, és nincs is betegségtudata.

 

Az intézkedésnek nem az a célja, hogy az illető bűnhődjön, hanem a tárdadalomba való reintegrációja

 

– mondta a szakértő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!