Túlsúlyos emberek (is) „rejtetten éheznek”

Debrecen - A növekvő élelmiszer­igényt annak megfelelő minőségével ellensúlyozhatnánk – véli a szakember.

Ma a világon 2,3 milliárd ember túlsúlyos, ugyanakkor 0,8 milliárd éhezik. Van azonban ezek mellett egy másik komoly probléma is: 2 milliárd ember „rejtett éhségben” szenved, sőt, a túlsúlyos emberek egyharmada is ebbe a kategóriába tartozik. Nem kalóriahiányban, hanem mikrotápanyag-hiányban szenvednek, vagyis nem jutnak hozzá a megfelelő mennyiségű vitaminokhoz, ásványi anyagokhoz, nyomelemekhez – hívja fel a figyelmet dr. Popp József, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar dékánhelyettese, és az Ágazati Gazdaságtan és Módszertani Intézet vezetője.

Szerinte a jövő nagy kihívása lesz, hogy a Föld egyre növekvő népességének elegendő élelmiszer (kalóriában) előállítása mellett a táplálék megfelelő minőségéről (mikrotápanyag) is gondoskodjunk.

A mennyiség előállítása kapcsán elmondta: a jelenlegi élelmiszer termelés módja hosszú távon nem fenntartható. Többek közt azért, mert csökken az öntözővíz mennyisége, vagy például a hústermelés súlyos környezetterhelést okoz. A jövőben kevesebb vízzel, vegyszerrel és műtrágyával kell több élelmiszert termelni. – A hús előállításának káros­anyag-kibocsátása a szarvasmarhánál a legnagyobb, ezt követi a sertés, jóval kevesebb a baromfi és a halak esetén. Néhány éve svéd szakemberek azt javasolták, az EU vessen ki húsadót, ami a marhahúsnál lenne a legmagasabb. Csakhogy az ellenérv az volt, hogy ez esetben Európa számára a fejlődő világ termelné meg az így megdráguló húsféléket, ott, ahol a környezetterhelés már most is magasabb! – idézte fel Popp József.

Veszteség

Beszélt arról, hogy bár csak becslések állnak rendelkezésre, az élelmiszer-termelés vesztesége az élelmiszerlánc mentén összességében eléri az 50-60 százalékot. – Ebben benne van a szántóföldön a kártevők által elpusztított termés, a betakarításkor elszóródó szemek, a darabolási, tárolási, csomagolási veszteség, és végül, a kidobott élelem is. Legutóbbi arányáról egészen túlzó számokat is lehet hallani, a szakemberek szerint a fejlett országokban a megvásárolt élelmiszer veszteség mintegy 30 százalék lehet. Ezt kell csökkenteni, mert ez fogyasztói magatartás kérdése, a többi veszteség technológia kérdése, azon sokkal nehezebb változtatni, mert a mostaninál jóval precízebb technológiát feltételez, például ha lézerkéssel hámoznánk a zöldséget és gyümölcsöt – mutatott rá az egyetemi tanár.

„Tápos” csirke

– Az evés minőségéről – sajnos – azt mondhatjuk, hogy ma a haszonállatok jobban táplálkoznak, mint az emberek többsége – jelentette ki. – A sertés vagy baromfi étrendjét tudományos alapossággal állítják össze, pontosan beállítva a különböző aminosavak, vitaminok, ásványi anyagok mennyiségét és arányát. Azt a takarmányt, amit a csirkével vagy sertéssel megetetünk, tulajdonképpen mi is megehetnénk, olyan minőségű – jegyezte meg Popp József. – Sokan úgy vélik, az udvaron kapirgáló tyúk húsa egészségesebb, mint a „táposé”; csakhogy előbbi állat mindent összeszed, amit talál, akár méreganyagokat is, és valószínűleg nem jut hozzá túl sokféle mikrotápanyaghoz. Ha pedig mondjuk kukoricán hizlalják, akkor zsíros lesz a húsa, hiszen a kukorica 80 százaléka keményítő! Igaz, hogy a bőre szép sárga lesz és csupán szokás kérdése, hogy a háziasszony ezt veszi meg. Vannak kísérletek arra, hogyan lehet a húsokat a takarmányon (tápon) keresztül színezni, de ezek a módszerek általában megdrágítják a termelési technológiát.

Dúsítás

Az élelmiszerek minőségét elsősorban dúsítással lehetne javítani: vitamint, ásványi anyagokat adni azokhoz, mint például a gyümölcslevekkel teszik. De ide sorolható a jódozott só, a D-vitaminnal dúsított tej, vagy az omega3-zsírsavat tartalmazó margarin is.

– Az Egyesült Államokban vagy a harmadik világban ez nagyon komoly területe az élelmiszeriparnak, gyakran szabályozott és államilag támogatott is. Van élelmiszer-segélyezési rendszer, ahol cél, hogy a szegények minél több dúsított élelmiszerhez jussanak hozzá. Ily módon nem a mennyiség növelésével, hanem a minőség javításával próbálnak az érintetteken segíteni, ami pénzben kifejezve is költséghatékony. Az Európai Unióban azonban egyáltalán nem kezelik kellő súllyal ezt a lehetőséget. A piacra bízzák ezt a kérdést; a dúsítás megemeli az előállítás költségét, és a gazdagabbak tudják megfizetni a terméket, tehát épp az nem kapja meg, aki a legrászorultabb! Továbbá, az EU-nak nincs is élelmiszer-politikája, az élelmiszersegély programjai pedig csak harmadik országokba (elsősorban fejlődő országokba) irányulnak, holott az unión belül is van éhezés és „rejtett éhezés” is – hangsúlyozta Popp József, aki az Európai Akadémiák Tanácsadó Testületében is dolgozik olyan munkacsoportban, mely az uniós politikusok figyelmét rendre megpróbálja felhívni ezekre a problémákra. Eddig kevés sikerrel.

Nem merik…

– Az elutasítás oka egészen ijesztő. Az egészségügy hozzájárulása az uniós országok GDP-jéhez 8-12 százalék között alakul, ez tagországonként változik. Ha az emberek egészségesebbek lennének, akkor az becslések szerint maximum 3 százalékos GDP-növekedést okozna. Csakhogy nem tudni, ebben az esetben az egészségügyi részarány visszaesése mekkora lenne, talán nagyobb, mint amennyit az egészséges állapotból eredő növekedés okozna. Márpedig politikailag nem merik megkockáztatni, hogy összességében csökkenjen a GDP – véli Popp József. – Nem véletlen, hogy az élelmiszergyártás és -tudomány kutatása háttérbe szorul a mezőgazdaság fenntarthatóságának kutatásával szemben. Alacsony a presztízse, nem vonzó a tudósok számára sem, „low tech” területnek számít, az élelmiszeripari innovációk 70-80 százaléka megbukik az EU-ban. Úgy is mondhatjuk, azt a pénzt, amit a magas hozzáadott értékű élelmiszerekre kellene költenünk, inkább közvetlenül odaadjuk a mezőgazdasági termelőknek. Ezen a téren már most végzetesen le vagyunk maradva! – figyelmeztetett a professzor.

HBN–SzT