Nagyvilág

2016.05.03. 12:11

Külföldi sajtó Magyarországról - A cseh Hospodárské Noviny a Jobbikról

Prága - Vona Gábor azzal, hogy már korábban levetette az egyenruhát és felkötötte a nyakkendőt, illetve hogy most tisztogatást hajtott végre pártja vezetésében, végleges módon betagozódott a magyar és szintúgy az európai politika fővonalába - olvasható a Mit tanulhat meg Európa a Jobbiktól című jegyzetben, amelyet a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap közölt kedden.

A korábbi romaellenes és antiszemita párt a változásokkal egyre inkább a kormányzó konzervatív Fidesz lehetséges alternatívájává válik azok számára is, akik máskülönben az önvédelmi egységeket szervező és Nagy-Magyarország felé kacsingató pártot nem választanák - írja a szerző Martin Ehl, a lap külpolitikai rovatának vezetője.

Magyarország ezzel - véli a szerző - a hagyományos pártok csődjének és a radikális pártok fővonalbeli pártokká válásának a modellje lehet, ahogy ezt más európai országokban is látjuk. Elemzők szerint ma a Jobbik az egyetlen olyan párt, amely a Fidesz ellenfele lehet a következő magyarországi választáson.

Érdemes ezért figyelni a Jobbik-Fidesz küzdelmet, mert sokat elárulhat arról, hogyan fog ez a párharc lezajlani Európában, s hogyan fog kinézni a jövőben a szélsőjobb Európában. Bár az első ránézésre nem úgy tűnik, de a magyarok az európai politika előfutárai. Az ágazati adók, illetve a menekültek előtti határlezárásokban Európa csendben utánozta őket - zárja jegyzetét a cseh Hospodárské Noviny.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!