Nagyvilág

2013.06.05. 13:41

Lemondásra szólította fel a Most-Híd a szlovák kormány kisebbségügyi kormánybiztosát

Pozsony, 2013. június 5., szerda (MTI) - Lemondásra szólította fel szerdán a Most-Híd a szlovák kormány kisebbségügyi kormánybiztosát, akit a szlovák-magyar párt jelölt hivatalába. A döntést a párt vezetése a pozsonyi parlamentben tartott sajtótájékoztatón közölte, Robert Fico szlovák kormányfő pedig jelezte: elfogadja az esetleges lemondást.

Pozsony, 2013. június 5., szerda (MTI) - Lemondásra szólította fel szerdán a Most-Híd a szlovák kormány kisebbségügyi kormánybiztosát, akit a szlovák-magyar párt jelölt hivatalába. A döntést a párt vezetése a pozsonyi parlamentben tartott sajtótájékoztatón közölte, Robert Fico szlovák kormányfő pedig jelezte: elfogadja az esetleges lemondást.

A vegyes párt vezetőinek közlése szerint a lépés hátterében az áll, hogy Robert Fico vezette kormánypárt parlamenti képviselői előző nap nem támogatták a Most-Híd javaslatát a vasúti közlekedési törvény módosítására, ami a beterjesztők szerint megteremthette volna a vasútállomások nevének két nyelven való feltüntetését.

A Most-Híd szerint a Smer magatartása azt mutatja, hogy a kormánypárt képviselői gátolják a kisebbségügyi kormánybiztos hivatala által előterjesztett javaslatok megvalósítását. A párt ezért döntött úgy: azt javasolja A. Nagy László kormánybiztosnak, hogy mondjon le megbízatásáról.

Bugár Béla a Most-Híd elnöke a döntés kapcsán az MTI-nek azt mondta: javaslatuk egyidejűleg azt is jelenti, hogy a továbbiakban lemondanak a kisebbségügyi kormánybiztos hivatalának betöltéséről.

A párt a tavaly márciusi választások után kötött megegyezést Robert Ficóval arról, hogy ők jelölik a kisebbségügyi kormánybiztost. A kormánybiztos intézménye azt követően jött létre, hogy Robert Fico tavaly tavasszal összeállt kormánya megszüntette a kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes hivatalát. A. Nagy Lászlót és hivatalát az azóta eltelt időszakban több bírálat is érte, a kisebbségi kultúrára szánt támogatások a hivatal által felügyelt elosztása miatt, valamint azért is, mert a kormánybiztosnak egy év alatt egy a kisebbségek helyzetében érdemi előrelépést hozó javaslatot sem sikerült átültetnie.

"Tudomásul vesszük, ha A. Nagy László úgy dönt, hogy lemond. Helyére olyan +minőségi+embert találunk, aki azonnal hivatalba lép" - mondta Robert Fico szlovák kormányfő a lemondást indítványozó döntésre reagálva a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatón. Hozzátette: kormánya egyetlen olyan törvényt sem fogadott el vagy módosított olyan értelemben, hogy annak következményeként sérült volna a kisebbségi status quo.

A. Nagy László egyelőre nem kívánt nyilatkozni a lemondását célzó felszólítással kapcsolatban. Az MTI-nek annyit mondott: először a kormányfőt kívánja tájékoztatni a Most-Híd lépéséről és azt követően hozza meg az ezzel kapcsolatos döntését.

Solymos László, a Most-Híd alelnöke és a párt parlamenti frakciójának vezetője szerint az által, hogy a Smer képviselői nem támogatták kétnyelvűsítési javaslatukat, sérült a kisebbségi status quo, aminek megtartására Robert Fico a kormányalakításkor ígéretet tett.

Öllös László politológus szerint a Most-Híd bejelentése többféleképpen értelmezhető, ám az elsődleges kérdést az veti fel, hogy A. Nagy László vajon lemond-e, ha pedig igen, akkor a kormány megszünteti-e a kisebbségügyi kormánybiztos intézményét. A politológus szerint azzal, hogy a Smer nem támogatta Bugár Béláéknak a vasúti kétnyelvűséget érintő beadványát, formailag nem sérült a kisebbségi status quo. Szerinte ugyanis az már akkor sérült, amikor megszüntették a kisebbségügyi kormányalelnök hivatalát és azt a kormánybiztosi poszttal helyettesítették.

Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke szerint a kisebbségügyi kormánybiztos lemondására tett javaslat csak egy kötelező szükségszerűség volt a Most-Híd részéről. Berényi szerint a kormánybiztos tényleges jogkörökkel nem rendelkezett, csak pénzelosztó szerepe volt. "A döntés nem a kormánybiztosról szól, hanem figyelemelterelés, amely azt akarja leplezni, hogy a Most-Híd érdekérvényesítő szerepe a parlamentben egyenlő a nullával" - szögezte le a felvidéki magyar párt elnöke.

A Most-Híd a pozsonyi törvényhozásban kedden megbukott módosító javaslatát korábban egész sor bírálat érte a felvidéki magyar szervezetek részéről, amelyek azt visszalépésnek és a vasúti kétnyelvűség megteremtésére alkalmatlannak minősítették.

- MTI -

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!