Magyarország

2016.09.05. 09:40

Sokkot kapott a perverztől

Debrecen - Ha nem „veszi elő”, csak félelmet keltően követ, az sajnos még nem bűncselekmény…

Debrecen - Ha nem „veszi elő”, csak félelmet keltően követ, az sajnos még nem bűncselekmény…

Mit tehet egy nő, vagy épp egy édesanya két kisgyerekkel, ha egy férfi félelmet keltően követi őket utcákon át, miközben a nemi szervét fogdossa a nadrágja zsebében? Ezzel a dilemmával találta szembe magát egyik olvasónk, aki augusztus 23-án, kedden este fél nyolc körül sétált hazafelé 4 éves kislányát kézen fogva (ő játékbabakocsit tolt), 1 éves kislányát tolva, kiskutyájukkal és a gyermekek holmijaival felszerelkezve. Mint az érthető okból anonimitását megőrizni kívánó anyuka elmesélte, a Thomas Mann utca sarkán lett figyelmes egy 30-as, teltebb, barna hajú, sötét kabátot viselő férfira, aki feltűnően bámulta őket. Először ügyet sem vetett rá. Sőt, még akkor sem kezdett gyanakodni, amikor a férfi ugyanabba az irányba indult, amerre ők tartottak. Csak néhány méter után fogta el egy rossz érzés, s amikor hátrafordult látta, hogy a férfi rájuk meredve követi őket, miközben a zsebébe süllyesztette a kezét, feltehetően a nemi szervét fogdosta. Szaporázták lépteiket, kislányát közelebb húzta magához, s bízott benne, hogy a követő hamarosan eltűnik. Ehelyett azzal szembesült, hogy amikor a kisbaba cumija miatt meg kellett állniuk, a férfi is megállt, s úgy tett, mintha csak nézelődne, de közben őket figyelte. Ez még később is megismétlődött, miközben a nadrágjában matató ember egyre közelebb került hozzájuk. Mint elmondta, négyéves kislánya már nagyon szorította a kezét, s elkezdett sírni, hogy fél. Ez csak tovább fokozódott, miközben a felpakolt édesanya is pánikolt, hogyan helyezze biztonságba gyermekeit.

Azóta retteg a gyerek

Amikor a kislánya a félelemtől már ordítva sírt, s a kisbaba is rákezdett, akkor szerencsére a közeli ingatlan­irodából kijött az alkalmazott. Mint a hölgy elmondta, hiába volt már közel a lakásukhoz, nem is mert volna a garázssoron elindulni, mivel a férfi addigra már két méteres távolságból követte őket és egyre félelemkeltőbb volt a jelenléte. Az ingatlanos segítő szerencsére jókor érkezett, odament a követőhöz aki ezután menekülőre fogta. Később kiderült, hogy az egyik ismerős már látta ezt a férfit a Martonfalvi utca környékén, mindig zavart, furcsán viselkedik.

Beszélgetésünkkor az asszony azt is elmesélte, amikor másnap boltba mentek a gyerekekkel, négyéves lánya minden férfitól rettegett, szorította a kezét és a háta mögé bújt, hiába mondogatta neki, hogy nem mindenki rossz ember. – Vajon ezt a traumát hogy dolgozza fel a gyerek?! – kérdezte felháborodottan.

Utólag mit tehet?

Mint mondta, sajnos akkor nem jutott eszébe rendőrt hívni, mert csak arra tudott figyelni, hogy a kicsik és ő is biztonságban hazaérjenek, most pedig már nem lát rá reális esélyt, hogy bármit tudnának tenni az egyenruhások ezügyben. Hozzánk fordult hát, hogy történetével felhívja a figyelmet az ilyen szituációkra.

– Ilyen esetek nem fordulnak elő tömegesen a városunkban, de az sincs kizárva, hogy valamilyen mentális betegségben szenvedő személy a nemi vágya felkeltésének, vagy kielégítésének ezt a módját választja – reagált a történtekre a megyei bűnmegelőzési osztály vezetője. Dr. Juhász Zoltán rendőr alezredest arról kérdeztük, mit tanácsol azoknak, akik esetleg hasonló szituációban találják magukat.

Jól figyelje meg!

– Olyan általános érvényű megelőzési tanácsok, amelyek segítségével az ilyen esetek elkerülhetők, sajnos nincsenek. Talán a legfontosabb a nyugalom megőrzése. Persze ezt nem olyan könnyű elérni, hiszen sokak számára ijedelemmel, sokkhatással jár az ilyen helyzet. Mindenképpen kerülni kell, hogy az elkövetőben azt az érzést keltsük, hogy kíváncsiak vagyunk rá. A „rá sem hederítünk” magatartás célravezető lehet – tanácsolta az osztályvezető, hangsúlyozva: a jó személyleírás sokat segíthet a rendőrség számára az elkövető megtalálásában. Megjegyezte, ezen jogsértések „szenvedő alanyai” általában gyerekek, fiatal nők, vagy anyukák, akikre az jellemző, hogy inkább megijednek és menekülnek. Pedig, ezek a „beteg” emberek ritkán agresszívak, céljuk inkább a magamutogatás. Fontos azonban megjegyezni, hogy egy ember azzal, hogy valakit követ, esetleg a nadrágja zsebében magához nyúl, még nem követ el bűncselekményt. Ha azonban nemiszervét közszemlére teszi, azzal már igen, büntetése akár 2 év, 18 vagy 14 év alatti személy sérelmére elkövetett tett esetében súlyosabb, három év börtön lehet a „jutalma”.

Azóta többet járőröznek

A hasznos tanácsok (bővebben keretes írásunkban) mellett megtudtuk, hogy a kérdéseink és az általunk lejegyzett történet elküldését követően a járőrök elkezdték rendszeresen ellenőrizni az adott területet, főképp az esti időszakban. Sajnos azonban, a pontos személyleírás hiányában nem tudják, hogy ki lehetett az elkövető, így intézkedni se tudnak. De kérik, bárki, aki hasonlót tapasztalt vagy információja van az esetről, nyugodtan forduljon hozzájuk, mondja el azt.

Azt már szerkesztőségi tapasztalatainkból tesszük hozzá, hogy a rendőrségi közleményekben többször „ismerős” elkövető jelenik meg egy-egy területen. Azaz egy jó személyleírás alapján az egyenruhások akár már tudhatják is, hogy ki volt az elkövető, mivel sokszor ezek a „beteg” emberek lakóhelyük környékét járják visszatérően. Ezért, mint azt a bűnmegelőzési osztályvezető is hangsúlyozta, különösen fontos lehet egy jó személyleírás, ami tartalmazza az elkövető becsült korát, magasságát, és ruházatának részletes leírását, esetleg feltűnő külső jegyeit.

- Fabók Ágnes -


Esetek a közelmúltból, Debrecenből

• A Déri téren egy férfi letolt nadrággal szaladgált a parkban, majd leült egy padra és önkielégítést végzett. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol a személyleírás alapján igazoltatták, elfogták, előállították, majd kihallgatták A. Dánielt. A 21 éves férfi beismerte tettét. (2016. augusztus 7.)

• A Piac és Arany János utcák kereszteződésében több járókelő előtt egy férfi a nemi szervét mutogatta és önkielégítést végzett, majd felült egy kerékpárra és a helyszínről eltekert. Az esetről egy fegyveres biztonsági őr bejelentést tett a rendőrségre. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, útközben a Kossuth téren megállította őket egy nő, aki elmondta, hogy kislányával sétált az utcán, amikor egy kerékpárral közlekedő ismeretlen férfi megállt előttük és szeméremsértő módon mutogatta magát. A rendőrök a környező utcákat lezárták és rövid időn belül a Vígkedvű Mihály utcában elfogták a 40 éves férfit. (2016. július 18.)

• Egy ismeretlen férfi a Kender utcában egy arra sétáló kislánynak szeméremsértő módon mutogatta magát nem sokkal este 7 után. A rendőrség a személyleírás alapján körözést adott ki a férfi ellen. (2016. május 18.)

• Egy fiatalkorú lány a barátnőjével ült egy padon a Kossuth téren, amikor észrevette, hogy egy ismeretlen férfi nézi őt. A férfi később leült a lány mellé és akarata ellenére átölelte őt, majd magához szorította. A sértett és barátnője azonnal távozni akartak a helyszínről, ekkor az isme­ret­len szeméremsértő módon megfogta a lány fenekét. Egy nő látta az esetet és számon kérte a férfit, majd szólt a közelben járőröző rendőröknek, akik igazoltatták majd elfogták a 40 éves S. Zoltánt. (2016. május 3.)


Tanácsok a szakembertől

• Amennyiben valaki követne minket, kerüljük azokat a helyeket, ahonnan nyilvánvalóan nem tudunk segítséget kérni (pl. sötét sikátor).

• Lehetőség szerint kérjünk segítséget más járókelőtől, keressünk forgalmasabb helyeket.

• A testi érintkezés, a dulakodás, az elkövető becsmérlése nem célszerű, mert az agressziót válthat ki, amelynek súlyosabb következményei lehetnek.

• Amennyiben mégis bekövetkezik a testi kontaktus, hangos kiáltással kérjünk segítséget, de ebben az esetben az önvédelem szinte minden módja megengedett. De ne feledjük: a jogos védelem csakis a jogtalan támadás elhárításáig tarthat, azon túl nem. (Például a menekülő elkövetőt utolérni és megverni nem jogszerű magatartás.)


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!