Kapcsolatok

2024.06.11. 12:19

Debrecennek is jól jöhet a BMW első emberével ápolt baráti kapcsolat

Annak idején még a debreceni gyárról tárgyaltak Oliver Zipsével, aki ma már elnök-vezérigazgató a prémium autógyártónál.

Haon.hu

Budapesten tárgyaltak a BMW első emberével

Forrás: Facebbok / Szijjártó Péter

Oliver Zipsével, a BMW Group elnök-vezérigazgatójával találkozott Budapesten Szijjártó Péter. Mint a külgazdasági és külügyminiszter keddi Facebook-bejegyzésében írja, hosszú hónapokon, sőt éveken keresztül tárgyaltak arról, hogy a BMW Magyarországon építse meg az új gyárát. Hozzáteszi, ez még 2017–2018-ban volt, amikor Zipse a BMW igazgatóságának termelésért felelős tagjaként dolgozott.

A tárgyalások sikerre vezettek 2018 nyarán, és a BMW Debrecen mellett döntött, a gyárépítés pedig a célegyenesbe érkezett. Oliver Zipse ma már a BMW első számú vezetője, a barátság megmaradt, és időről időre szakítunk időt arra, hogy átnézzük a debreceni beruházás ügyeit és az autóipar globális helyzetét

 – írja a miniszter.

Oliver Zipse 2015 óta tagja a vállalatcsoport igazgatótanácsának, elnöki pozícióját 2019 augusztusa óta tölti be. a BMW AG felügyelő bizottsága 2023 szeptemberében 2026-ig meghosszabbította a BMW AG igazgatótanácsának elnöki székében helyet foglaló Oliver Zipse kinevezését. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában