Magyarország

2008.09.08. 17:39

Többen is Gyurcsány leváltása mellett érveltek a frakcióban

<p>Az MSZP frakciója hétfői ülésén annak ellenére szinte egyhangúlag állt ki Gyurcsány Ferenc és programja mellett, hogy az ülésen többen is a miniszterelnök leváltása mellett érveltek - értesült a Független Hírügynökség.</p>

Tóth Károly például azt mondta: a kormányfő által szeptember végére összehívott kongresszuson dönteni kell a miniszterelnök-cseréről is. A szocialista képviselő a frakcióülést követően a Független Hírügynökségnek megerősítette, hogy egyetért a miniszterelnök által készített "Megegyezés" című programmal és azzal is, hogy egy kongresszusnak kell döntenie a jelenlegi belpolitikai helyzet folytatásáról, azonban Tóth szerint a kongresszusnak arról is döntenie kell, hogy milyen személyi összetétellel lehet stabil parlamenti többséget szerezni ennek a programnak.

A Független Hírügynökség ugyanakkor úgy értesült, hogy Tóth Károlyon kívül több másik politikus is beszélt a kormányfő-váltásról. Volt olyan hozzászóló, aki szerint meg kell várni az adótörvények szavazását, és ha azt nem fogadja el a parlament többsége, akkor még a költségvetés szavazása előtt lépni kell.

Voltak ugyanakkor olyan képviselők is, akik szerint meg kell várni mind az adótörvények, mint pedig a költségvetés szavazását és csak ezután lehet szó személycseréről a párt tavaszra tervezett tisztújító kongresszusán - tudta meg a Független Hírügynökség szocialista forrásokból.

A vita végeztével a képviselők egy tartózkodás - Tóth Károlyé - mellett egyhangúlag szavazták meg azt az állásfoglalást, amely egyértelműen kiáll a "Megegyezés" és Gyurcsány Ferenc mellett és kimondja, hogy a miniszterelnök személye nem vita tárgya.

A rendkívüli kongresszus összehívásáról ugyanakkor nem született - nem is születhetett - döntés, ezt az MSZP elnöksége hozza meg keddi ülésén.

Információink szerint ugyanakkor a frakción belül kisebb vita alakult ki a kongresszus szükségességéről, azonban több általunk megkérdezett frakciótag szerint is a hétfőn végül nagy többséggel lefogadott állásfoglalás hatására várhatóan összehívja az elnökség a kongresszust.

Ezek is érdekelhetik