Magyarország

2007.12.14. 07:29

Több százezer forintot hagytak ott Csintalan Sándor támadói

<p>Budapest - Több mint 350 ezer forint volt Csintalan Sándornál, amikor megverték kedd este, támadói mégis csak nagyjából hétezer forintot vittek el tőle.</p>

A Hír TV műsorvezetője szerint ez is bizonyítja azt, hogy nem rablótámadás történt. Csintalan Sándor Az Este című műsornak nyilatkozott telefonon csütörtökön a Magyar Televízióban. Azt mondta, hogy fizikailag már jobban van, mentálisan viszont romlott az állapota.

Csintalan Sándort kedd este  támadta meg  négy ember óbudai lakásának mélygarázsában, viperával verték össze. A műsorvezető, volt szocialista politikus szerint fekete ruhás, csuklyát viselő emberek estek neki. Felismerni nem tudná őket, mivel ruházatukból csak a szemük látszott ki. Mozgásuk és a szemük alapján valószínűleg fiatal férfiak voltak, tisztán, artikuláltan beszéltek magyarul.

Csintalan Sándor nem tudja, pontosan mikor mehet haza a kórházból. Az viszont biztos, hogy egy darabig még kér rendőri védelmet, mert megfogalmazása szerint "a dolog még nincs lezárva". Tart attól, hogy támadói visszatérnek, és családját is félti. A műsorvezető azt mondta, hogy csak a támadás végén került szóba a pénz, amikor az életéért kezdett könyörögni. Az egyik támadó kért tőle pénzt, Csintalan Sándor át is adta a pénztárcájában lévő hétezer forintot. Mielőtt a négy ember elindult, belenéztek még a volt politikus válltáskájába is, de bennehagytak 8 ezer forintnyi fémszázast és 350 ezer forint készpénzt. "Ennyit a rablásról" - fogalmazott.

Az országos  rendőrfőkapitány 5 millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, akinek érdemi információja van Csintalan Sándor megverésével kapcsolatban. Demszky Gábor főpolgármester 100 ezer forintot ajánlott fel saját keretéből annak, aki segít kézrekeríteni a támadókat.

Kapcsolódó cikkek

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!