Labdarúgás

2024.05.22. 11:22

DVSC: Foghatják a fejüket…

Sokakat váratlanul érinthetett a keddi hír. Ki számított arra, hogy a DVSC ilyen elismerésben részesülhet?

Orosz Krisztofer

Több poszt is fejfájást okozhatott Szrdjan Blagojevicsnek, de egy biztos volt: ha Vajda Botond egészséges, legtöbbször a kezdőben kapott helyet!

Forrás: NS-archív

Mármint Diósgyőrben. Az év felfedezettje Vajda Botond lett az MLSZ a RangAdó Gáláján. A DVSC szélsője, nem kellett a DVTK-nak, az igazi okokat azonban aligha lenne etikus leírni. Lényeg, a lényeg, a Loki fiatal üstököse olyan teljesítmény nyújtott az NB I.-ben, hogy sok fiatal magyart maga mögé utasítva zsebelte be az elismerést. Persze a debreceni szurkolók a legjobban a nemzetközi kupaindulásnak örültek volna, de ahogyan Petőfi Sándor egyik leghíresebb versében fogalmaz – „Elhull a virág, eliramlik az élet” – tudjunk örülni a részsikereknek is, mert ez minden kétséget kizárólag az. Csupa nagybetűkkel. Arról nem is beszélve, hogy a közelgő Európa-bajnokságra készülő válogatott tartalékai közé az a Lisztes Krisztián került be, akit Dejan Sztankovics is mellőzött – ettől függetlenül hihetetlenül tehetséges játékos –, talán Vajdára is számíthatott volna a kapitány, de bízzuk Marco Rossira a döntést. Remélhetőleg majd egyszer ennek is eljön az ideje. Ez természetesen egy szubjektív vélemény, biztosan lesznek olyanok, akik ezzel nem értenek egyet, talán ez így is van rendjén. 

Vajda Botond, DVSC, DVTK, Labdarúgás
A DVSC szélsőjével a Ferencváros védőinek is meggyűlt a baja
Forrás: NS-archív

Meg kell tartani a DVSC szélsőjét 

Bármilyen bajnokságot nézünk, s persze sokan legyintenek az NB I.-re, azt egyből minden játékosügynök keresi, kik a csiszolatlan gyémántok. Fel lehetne sorolni – szerencsére – Vajdán kívül is magyar futballistát, de az tény, nagy értéke ő mind a debreceni, mind pedig a magyar labdarúgásnak. DVSC szimpatizánsként pedig az egyik legfontosabb, hogy minél több hazai és lehetőség szerint saját nevelésű játékos – amiből van bőven szerencsére, elég csak Baranyaira, Bárányra, Kusnyirra, Erdélyire, Bódira, Szécsire vagy Dzsudzsákra gondolni – jusson szóhoz. A PAFC elleni összecsapáson Szrdjan Blagojevics cseréivel meg is mutatta, milyen tehetségek pallérozódnak a cívisvárosban. Örüljünk, hogy Varga Kevin (2017) és Baráth Péter (2021) után ismét a debreceni labdarúgás adja az NB I. legkiemelkedőbb fiatal játékosát. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában