Fotókkal, videóval

2024.04.07. 16:30

Szrdjan Blagojevics: Mondhatni, egy tipikus magyar meccs volt, amelyen mindent láthat az ember

A DVSC biztosan nem így tervezte az MTK elleni mérkőzést.

Orosz Krisztofer

Szrdjan Blagojevics szerint javítani kell a következő meccsen

Forrás: Kiss Annamarie

Futballidő, viszonylag sok néző és remek hangulat fogadta a játékosokat szombaton este. A remek formában lévő DVSC a tabellán hátrébb elhelyezkedő MTK-t látta vendégül a Nagyerdei Stadionban. Az első perceket jobban kezdte a Loki, de a helyzeteket nem sikerült értékesíteni, amelynek az lett az eredménye, hogy a 17. percben megszerezte a vezetést a vendégegyüttes. A fordulást követően hamar meg is duplázta azt a budapesti alakulat, így a hazaiaknak mindent egy lapra feltéve kellett támadniuk. Ojediran a pályafutása zenitjén lévő Mesut Özilt idéző gólpasszt adott Bárány Donátnak, de további találat már nem esett a meccsen. Noha a Vasutas mindent megtett, futballozni csak folyamatos játék mellett lehet, de a fővárosiak kis túlzással annyi időt töltöttek a gyepen feküdve, mintha csak a tengerparton pihennének. 

Szrdjan Blagojevics elkeseredetten értékelt 

Nem volt könnyű helyzetben a DVSC trénere, Szrdjan Blagojevics sem, hiszen sok sérülés nehezítette a variációs lehetőségeit. A vezetőedző a mérkőzés előtt elmondta, nagyon motiváltak az MTK ellen, ami látszott is a csapat játékán, de ezúttal nem sikerült nyerni. A szerb szakember szerint egy tipikus magyar meccsen vannak túl, amelyen remek megmozdulások, szép gólok és érthetetlen hibák voltak. – Szeretnék gratulálni az MTK-nak, megérdemelten győztek ellenünk. Ahogy korábban is mondtam, nem találunk be a kulcspillanatokban. Az első tizenöt percben is megvoltak a lehetőségeink, de nem sikerült élni ezekkel. Nem találtuk az ellenszerét a vendégek játékának, akik ma is remekül kontráztak. Bognár most is megmutatta, remek futballista. A második játékrészben próbáltunk váltani, de hamar gólt kaptunk. Néhány cserével próbáltam operálni, sokkal offenzívabbak lettünk, sikerült szépíteni és közel voltunk az egyenlítő találathoz is, de az sajnos nem jött össze. 

Mondhatni, egy tipikus magyar meccs volt, amelyen mindent láthat az ember: jó támadásokat, kiváló cseleket, tetszetős akciókat, de most mi maradtunk alul.

Védekezésben sok hibát vétettünk, de mennünk kell tovább, hiszen jövő héten javítanunk kell – fogalmazott a mester. 

Bárány Donát legalább betalált 

A szombati találkozón ismét a kezdőcsapatban kapott helyet a DVSC-szurkolók egyik legnagyobb kedvence, Bárány Donát. A csatár nagyot küzdött az egykori válogatott alapember, s minden hájjal megkent Kádár Tamás ellen. A meccs talán egyik legnagyobb pozitívuma, hogy Dodó ismét betalált NB I.-es rangadón. A center portálunknak úgy fogalmazott, az első félidő után megpróbáltak váltani, ám a pontszerzés így sem jött össze. – Az első félidő nagyon gyenge volt, ezt ki kell mondani. Rosszul presszingeltünk, az MTK pedig okosan játszott, de összességében keveset volt nálunk a labda. A második játékrészben magasabb fokozatra kapcsoltunk, de hirtelen kaptunk egy újabb gólt. 

Szerencsére sikerült szépítenem, folyamatosan nyomtunk és azt a játékot játszottuk, amit az elsőben is kellett volna.

Ennek ellenére nem sikerült újabb találatot szereznünk, így a vendégek hazavihették a pontokat – mondta a csatár. 

 

A tények

OTP Bank Liga, 27. forduló 

DVSC–MTK 1–2 (0–1) 

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 5221 néző. Vezette: Erdős József.

DVSC: Megyeri – Baranyai (Tuboly 87.), Dreskovics, Lagator, Ferenczi – Dzsudzsák, Ojediran (Szécsi 87.), Manrique (Szuhodovszki 55.) – Domingues (Bódi 55.), Vajda (Loncsar 55.) – Bárány. Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics.

MTK: Demjén – Antonov, Nagy, Hej, Kádár – Kata, Kocsis – Horváth (Végh 73.), Bognár (Varju 82.), Kocsis – Németh (Jurina 58.).

Gól: Kosznovszky 0–1 (17. perc), Horváth Artúr 0–2 (50. perc), Bárány Donát 1–2 (57. perc).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában