Kézilabda

2024.04.13. 17:17

Ezek a japán urak a Főnix Aréna új sztárjai, sorban állnak a drukkerek a közös fotókért

A vasárnapi, magyarok elleni meccsre is tippeltek.

Haon.hu

Forrás: Nemzeti Sport

A debreceni Főnix Arénában rendezett női kézilabda olimpiai selejtezőn, a csütörtöki, Svédország–Japán és a pénteki, Japán–Nagy-Britannia mérkőzésen is a távol-keleti országból érkezett három úriember szurkolt a leglelkesebben, írja a Nemzeti Sport. Koszaka Tecuhide, Kazunori Hiraki és Hjuga Nobuo Japán három különböző nagyvárosából indult el, hogy közel kilencezer kilométer megtétele után együtt szurkolhasson.

A lap cikke szerint a „Nippon, Nippon” skandálásába és az éneklésbe a magyar drukkerek is bekapcsolódnak, sőt közös fotóért is sorban állnak. „Nagyon erős csapat a magyar” – mondta az oszakai Koszaka úr, aki városában egy kézilabdaklub, az Alvamos igazgatója. „Először járunk Magyarországon” – vette át a szót Kazunori, aki azt is elárulta, szerinte Aizava Nacuki a japán csapat legjobbja. 

A magyarok elleni vasárnapi meccsre rátérve pedig azt tippelték, Japán győz majd.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában