Elkészült az órarend

2024.02.21. 13:00

Kézilabda olimpiai selejtező: megvan a magyar válogatott pontos debreceni programja!

A magyarok szövetségi kapitánya szerint ideális a beosztás.

Haon.hu

Füzi-Tóvizi Petra az októberi Magyarország–Norvégia női kézilabda-mérkőzés után, a debreceni Főnix Arénában

Forrás: Napló-archív

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) elkészítette a márciusi férfi, illetve az áprilisi női olimpiai selejtező órarendjét, számolt be szerdán az MTI.

A magyar szövetség (MKSZ) szerdán a honlapján jelezte, hogy a magyar férfi válogatott Tatabányán valamennyi versenynapon a második mérkőzésen lép pályára,

míg a női nemzeti együttes áprilisban Debrecenben, a Főnix Arénában az első két napon az első, a zárónapon a második találkozón lesz érdekelt.

„Fontos számunkra, hogy végig a saját kezünkben legyen a sorsunk, így örömteli, főként az utolsó napot illetően, hogy a későbbi mérkőzést játszhatjuk” - idézte az oldal Chema Rodríguezt, a férfi együttes szövetségi kapitányát, aki hozzáfűzte: kétszer is kései mérkőzést játszanak, de az első után szünnap következik, így az utolsó meccs előtt több pihenőidejük lesz.

„Ez szintén nagyon fontos, hiszen négy nap alatt kell három meccsen helytállnunk. Nem kérdés, nagyon nehéz torna előtt állunk, de a célunk világos: kijutni Párizsba!” - tette hozzá.

Golovin Vlagyimir: ideális a mérkőzésbeosztás

Golovin Vlagyimir, a női nemzeti csapat szakvezetője azt hangsúlyozta, hogy nagyon korán kezdik a selejtezőt, de fontos volt számukra, hogy a svédek elleni kulcsfontosságú találkozó előtt minél többet pihenhessenek.

Így ebből a szempontból számunkra ideális a mérkőzésbeosztás. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy megszerezzük a kvalifikációt az olimpiára!

- fogalmazott.

A szövetség kitért rá: az olimpiai selejtezőkre a bérletértékesítés az IHF-fel történő egyeztetések lezárását követően indulhat. A tervek szerint a tornákra először bérleteket árusítanak majd, napijegyek a készlet erejétől függően, később válhatnak elérhetővé.

Mindkét tornáról a kvartett első két helyezettje jut ki a párizsi ötkarikás játékokra.

Az olimpiai kvalifikációs tornák menetrendje

férfi olimpiai selejtező, Tatabánya:

március 14., csütörtök:
Norvégia-Portugália 18.30
MAGYARORSZÁG-Tunézia 21.00

március 16., szombat:
Portugália-Tunézia 17.00
Norvégia-MAGYARORSZÁG 19.30

március 17., vasárnap:
Tunézia-Norvégia 18.30
MAGYARORSZÁG-Portugália 21.00

női olimpiai selejtező, Debrecen:

április 11., csütörtök:
MAGYARORSZÁG-Kamerun 15.30
Svédország-Japán 18.00

április 12., péntek:
Svédország-MAGYARORSZÁG 18.00
Japán-Kamerun 20.30

 április 14., vasárnap:
Kamerun-Svédország 16.45
MAGYARORSZÁG-Japán 19.15

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában