Salakmotor

2024.01.06. 10:23

Nemzetközi sikerekkel megkoronázott salakos idényt zárt Lovas Zoltán

A magyar speedway legnagyobb ígérete tudja, miben kell fejlődnie ahhoz, hogy még jobb legyen.

Boros Norbert

Lovas Zoltán akcióban

Forrás: Boros Norbert

Bár még távolinak tűnik a tavaszi szezonrajt, Lovas Zoltán már megkezdte a felkészülést a 2024-es idényre. A SpeedWolf Debrecen ifjú reménysége december elejétől személyi edző irányításával dolgozik a konditeremben, illetve a hónap közepétől Tabaka József salakos tréner útmutatása mellett a klub erőnléti edzésein is részt vesz. Aki ismeri Lovas Zoltánt, jól tudja, élete a motorozás, így nem véletlen, hogy a versenyidény végeztével átült a pitbike motorjára, s azzal száguld a terepen. A 250 köbcentis kategória magyar képviselőjét arra kértük, elevenítse fel a 2023-as idény „legjeit”.

Lovas Zoltán salakmotor Debrecen
Felkészülés Tabaka Józseffel
Forrás: Boros Norbert

A legnagyobb siker

– Szerencsére van miből válogatnom, mert voltak kiemelkedő nemzetközi eredményeim. Számomra a toruni Speedway Ekstraliga Campen elért harmadik hely volt a tavalyi csúcsteljesítményem. Akkor végeztem először dobogós helyen, s ezt fantasztikus volt átélni. Ezért áll közel a szívemhez, természetesen amellett, hogy erős mezőnyben lettem harmadik. Izgalmas volt a végkifejlet, ugyanis különfutam döntött a dobogó harmadik fokáról, a holland Lester Matthijssen ellen kellett bizonyítanom. A mai napig nevetünk apával azon, hogy a futam előtt próbált nyugtatni, de nem igazán tudott mit mondani, s csak annyit szólt, hogy nyugodtan. Erre azt válaszoltam, hogy te jobban izgulsz, mint én! S ez valóban így volt. Kellően nyugodt és bizakodó voltam, hiszen jól sikerültek az előző futamaim, ráadásul a sorsolásnál a belső starthelyet kaptam, ami felért egy fél győzelemmel. Szerencsére jól sikerült elkapnom a startot, aztán pedig csak arra koncentráltam, hogy belül maradjak, s végül megnyertem a különfutamot.

Addig nyugodt voltam, utána viszont kijött belőlem a feszkó, teljes testemben remegtem. Bevallom, a verseny előtt nem számítottunk ekkora sikerre

– mesélte a lengyelországi történéseket a mindössze 15 esztendős salakszóró.

A legjobb verseny

– Természetesen itt is meg kell említenem a Speedway Ekstraliga Campet, viszont az eredmény miatt ide kívánkozik a páros Európa-bajnokság záró fordulója, ahol a második helyen végeztem a lengyel Pawel Sitekkel. A lengyelországi Bydgoszczban megrendezett viadalon az első futamunkban legyőztük az egyik legnagyobb esélyesnek tartott dánokat, ekkor éreztem, hogy ebből bármi lehet. Sitek jobb teljesítményt nyújtott nálam, de kettőnk eredménye kellett ahhoz, hogy a kontinensviadalon a dobogó második fokára állhassunk. Ezután a verseny után – ugyanúgy, ahogy az Ekstraliga Campet követően – rengeteg üzenetet kaptam a Facebookon, ami nagyon-nagyon boldoggá tett – fogalmazott Lovas Zoltán.

A legemlékezetesebb verseny

– A szlovéniai Krskóban megrendezett páros Európa-bajnoki forduló több szempontból is emlékezetes maradt. Ez volt az első olyan viadalom, amit elhalasztottak az előre kiírt időpontról, s másnap rendeztek meg. Furcsa volt az egész szituáció, hiszen nem volt még ilyenben részem, de szerencsére nem zökkentett ki, hogy másnap kellett motorra ülnöm. Sőt, annyira nem zavart meg, hogy az első futamunkban a lengyel párommal, Damian Millerrel óriási meglepetést okozva, legyőztük a favorit lengyel duót – mondta a fiatal vaspapucsos.

A legrosszabb verseny

– Itt egyértelmű a választásom: a pardubicei cseh bajnoki forduló. Rögtön az első futamomban történt, hogy hiába kaptam el a legjobban a startot, az első kanyarból kijövet ketten is elmentek mellettem az egyenesben. Üldözőbe vettem az ellenfeleket, de a depó felőli kanyarban rámentem egy vízfoltra, s elcsúsztam. Ez a bukás annyira kibillentett, hogy fejben teljesen szétcsúsztam a folytatásban. Teljes mértékben görcsössé váltam, annyira szorítottam a kormányt, hogy besavasodtak a karjaim. Nagyon nehezen tudtam túltenni magam ezen a helyzeten, csak az utolsó futamomra tudtam összeszedni magam. Ez nagyon rossz élmény volt, szerencsére nem ismétlődött meg többet a szezonban – fogalmazott Lovas Zoltán.

Lovas Zoltán salakmotor Debrecen
Forrás: Boros Norbert

A legnehezebb verseny

– A lettországi Rigában az ifjúsági egyéni Európa-bajnoki elődöntőben volt egy elsőkanyaros bukásom, ahol a bal bokám és a térdem is megsérült. Annak ellenére, hogy fájt a lábam, folytattam a versenyt, ráadásul elég jól ment a motorozás, az elvileg továbbjutást érő 8. helyen végeztem. Számomra csak a verseny után derült ki, hogy miután hazai, azaz lett versenyző nem jutott a döntőbe, így Filimonovs szabadkártyát kapott, s én csak tartalék lettem a fináléban. Bár a térdem nagyon sajgott, ez a döntés még nagyobb fájdalommal járt a számomra – emlékezett vissza a debreceni salakmotoros.

A legnagyobb csata

– Két hasonló esetet emelnék ki: Bydgoszban a páros Európa-bajnokságon a svéd Dante Johanssonnal, míg Rigában az egyéni Eb-elődöntőben a szintén svéd Alfred Aberg ellen küzdöttem nagyot – szerencsére sikerrel. Mindkettőjükkel szemben hátrányba kerültem, s ugyanazt a taktikát alkalmaztam: külső íven, a lufi tövében motoroztam, mert gyorsnak éreztem a motorom. Szerencsére idővel beigazolódott, amit éreztem, Johanssont a harmadik körben, míg Aberget az utolsó kanyarban előztem meg. Fantasztikus érzés volt, hogy sikerrel tudtam zárni ezeket a támadásokat – lelkendezett a SpeedWolf Debrecen tehetsége.

A legelszomorítóbb viadal

– Egyértelműen a Debrecenben megrendezett meghívásos verseny. Nagyon készültem rá, hogy hazai pályán, a debreceni közönség előtt bizonyíthassak. Előzetesen nem gondoltam volna, hogy a megfelelési kényszer, amit magamra vettem, ekkora súlyt rak a vállaimra. Sajnos nagyon görcsös voltam szinte az egész verseny alatt, s hiába állhattam a dobogó harmadik fokára a viadalt követően, nagyon csalódott voltam a teljesítményem miatt, mert ettől sokkal többre lettem volna képes.

Bízom benne, hogy idén egy sokkal jobb Lovas Zoltánt láthat majd a debreceni publikum

– ígérte a salakos.

Amiben a legtöbbet kell fejlődni

– Fejben mindenképpen fejlődnöm kell, mentálisan szükséges erősödnöm ahhoz, hogy a lehető legjobb eredményeket érjem el. Próbálok odafigyelni még jobban nemcsak a salakmotorozásra, hanem mindenre, ami körülvesz – mondta Lovas Zoltán.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában