haon.hu PODCAST

2023.12.30. 15:30

Varga Tibi: irány a világbajnokság?

A hajdúsági tehetség rögtön letette a névjegyét az ESBK-ban, de jövőre még nagyobb célokat tűztek ki maguk elé.

Molnár Szilárd

Balról idősebb Varga Tibor, mellette Varga Tibi

Forrás: HAON

Varga „Szikla” Tibor, a VRT Racing pilótája, illetve édesapja, idősebb Varga Tibor volt a H szektor, a Haon sportpodcastjének vendége. Varga Tibi júliusban már volt portálunk podcaststúdiójában, akkor egyebek mellett eddigi karrierjéről és első Európa-bajnoki dobogós helyezéséről is beszélt, ám ezúttal a 2023-as esztendő történései voltak fókuszban, ebből több témát is szemlézünk az alábbiakban.

Nagyot esett

Eseménydús év van a fiatal hajdúsági motoros mögött, hiszen nemcsak hogy rangos nemzetközi bajnokságokban húzta a gázt, de a karrierje érdekében augusztusban külföldre is költözött, hogy még többet tudjon készülni és fejlődni.

Ám mire ide jutott, sok víz lefolyt a Tiszán, ezért érdemes visszakanyarodni egészen 2022 végére. Miután vége lett a Northern Talent Cupnak (NTC), Tibiék úgy döntöttek, elmennek az European Talent Cup (ETC) tesztre. Ez olyan jól sikerült, hogy a magyar tehetség rajthoz állt a versenysorozat utolsó, valenciai futamán.

– Sajnos 2022 megint csak nem volt annyira szerencsés számunkra – szögezte le idősebb Varga Tibor. – Bár meg tudtuk mutatni, hogy mire képes Tibike, voltak győzelmek, volt dobogó, viszont rengeteg technikai hiba is hátráltatott minket a szezon során. Ezért úgy döntöttünk, elmegyünk egy tesztre az ETC-be, pedig nem volt olcsó, 10 ezer euróba került. Nagyon jól ment Tibike, viszont oda is elkísért bennünket ez a balszerencse: a verseny első körének végén hátulról belementek, amivel gyakorlatilag kitorpedózták, és 147 km/h-nál egy hatalmas highside-ot  mutatott be az első kör végén. Borzasztó nagy esés volt, premier plánban látta az egész család… Ott egy pillanatra megsemmisültünk, mert a földön maradt. Akkor úgy jöttünk haza Spanyolországból, hogy hagyjuk abba, mert ez túl veszélyes – ismerte el.

Mentálisan nehezebb

Varga „Szikla” Tibi erre reflektálva elmondta, mentálisan nehezebb feldolgozni egy nagy esést, főleg akkor, ha nem tudja az ember, miért is történt.

– Ha az ellenfél lökött ki, legalább tudod, ki okozta, az egyfajta megnyugvás, de persze ugyanúgy lenullázza a versenyedet, és ebből 2-3 simán kukázhatja az egész bajnoki szezont is, ahogy meg is történt már korábban – hívta fel a figyelmet.

Az még keményebb, ha nem tudod, miért pereceltél, csak keresed a okokat, vagy valami választ, hogy ez miért történt, és nem érted. 

Utána nagyon sok idő újra bízni a motorban. Nyilván az esés sebességétől meg formájától függ az, hogy mennyire fáj. Tud nagyon fájni, és sokáig rossz dolgokat okozni – ecsetelte.

varga-szikla-tibor-motorverseny-haon-sport-hajdu-bihar-debrecen-balmazujvaros
Varga Tibi a motorral
Forrás: Varga Tibor-archív

Adnak egy újabb esélyt

A valenciai teszt után szinte naponta csörgött Tibiék telefonja, sokan szerették volna a csapatukban tudni a magyar tehetséget, de az esés miatt hezitáltak, hogy megéri-e ilyen veszélynek kitenni a versenyzőt, bármekkora tálentum is.

Végül úgy döntöttek, adnak még esélyt a motorozásnak, de csak olyan csapattal dolgoznak együtt, ahol minimum toptíz-esélyes Tibi, de az igazi cél a dobogó volt.

Ám az alsóbb kategóriában nem úgy van, hogy egy csapat minden költséget áll, egy újonc, főleg külföldi pilótának bizony magának és a menedzsmentjének kell előteremtenie a pénz javát. Végül a spanyol bajnokságra (CIV) és 600 cm3-es motorra esett a választás, ami Tibi testfelépítésének és stílusának sokkal jobban megfelelt, mint a korábbi 250-es vasak.

– A hispán bajnokságban az első verseny Valenciában érdekes élmény volt, ugyanis ötvenen voltunk egyszerre a pályán – idézte fel Tibi. – Az időmérőn nem tudott senki olyan köridőt menni, amilyet szeretett volna, mert az utcai versenyzőket kellett előzgetni. Szóval azt inkább egy amatőr versenynek nevezném, amiben van elöl öt szupergyors ember, és a többi meg hobbista. Olyan volt, mint egy pályanap, lenyomtuk a versenyt, de sok értelmét nem láttuk az egésznek. Szerencsére egy vagy két hétre rá ugyanott ESBK-fordulót rendeztek, ami gyakorlatilag a világbajnokság után a második legerősebb versenysorozat.

Az első futamon az STK600 kategória legfiatalabbjaként második lettem, majd a másnapi versenyem is remekül alakult, ám egy olajfolton egy másik sráccal együtt elcsúsztam, de így is megmutattuk, hogy nagyon gyorsak tudunk lenni.

A többi pályát már kevésbé, vagy egyáltalán nem ismertem, és ott azért kijött ez a hátrány, úgyhogy a következő esztendő előtt nagyon fontos lesz minden ringre elmenni tesztelni a versenyek előtt, mert pályaismeret nélkül szinte lehetetlen jó eredményt elérni – ecsetelte.

Nagy kaland

Augusztusban aztán hatalmas változás állt be a pilóta életében, hosszas és alapos előkészítő munkát követően Spanyolországban, a Pakosta37 Riders Factory motoros iskola diákja lett. A tanulmányokat sem hanyagolta el, hála a debreceni Szent József Gimnázium vezetői rugalmas hozzáállásának Tibi magántanulóként folytathatta tovább.

Ez más dimenzió a karrierem szempontjából, hiszen odakint januártól decemberig heti hatszor motorozok, Magyarországon meg márciustól novemberig heti kétszer.

Teljesen különbözik az edzésmetódus is, már most rengeteg újdonságot tapasztaltam. Heti hat-hat motoros és erőnléti tréningem van: hétfőn, csütörtökön és szombaton kismotorral, a többi vagy flat track vagy hatszázas gyorsasági motoron. Kovács Ferencnek hála kaptam egy új 600-as motort, ami óriási segítség – hangsúlyozta a pilóta, aki olyan versenyzőkkel gyakorolt együtt, mint Dani Holgado (idén volt, amikor ő állt a Moto3 élén), David Alonso, aki ugyancsak többször állt a szezonban dobogón abban a sorozatban, illetve Angel Piqueras, aki megnyerte a Red Bull Rookies Cup-ot, ami egyenesági belépőt jelent a világbajnokságra.

varga-szikla-tibor-motorverseny-haon-sport-hajdu-bihar-debrecen-balmazujvaros
Forrás: Haon

Pénz, pénz, pénz

Sokan talán el sem tudják képzelni, milyen költségei vannak már utánpótlás szinten is a gyorsasági motorozásnak. A motor megvétele az egy dolog, de onnantól kezdődik az igazi munka. Már egy ütőképes stockmotort (ami első ránézésre nem igazán különbözik egy utcai géptől) is a kormánytól a váltóig 6-7000 euró tuningolni a megfelelő minőségű alkatrészekkel – és akkor a motorblokkhoz még nem is nyúltak… Ha ezek beszerzése rendben megtörtént, legalább 3 napnyi munka az összeszerelés.

De ekkor még ki sem mozdult a garázsból a motor, elmenni egy versenyhétvégére Spanyolországba óriási feladat logisztikailag és anyagilag is.

Egy ESBK-versenyhétvégén 5-6 pár gumi ezen a szinten is elkopik, ami páronként jelenleg 550 euró. Ha a csapat biztosítja a versenymotort, ahhoz kell telemetriás, szereplők és egy komplett logisztika, ami hozzávetőlegesen újabb 3800-4000 euróval dobja meg a költségeket. De szükség van szállásra, és ha Tibor is ki akar utazni a versenyre, akkor repjegy, autóbérlés, benzinköltség, és valahol aludnia is kell majd. Hozzávetőlegesen 9000 euróba kerül egy versenyhétvége, plusz a motoros iskola is megkéri a pénzét, ott havi 2500 euróért képzik a magyar tehetséget, így egy hónap 15-20 ezer eurót is elvihet, attól függően, mennyi futam volt abban az időszakban.

Menni kell előre

Szerencsére akadnak támogatók, akiknek köszöni az egész éves önzetlen támogatást a csapat, plusz a HUMDA utánpótlásprogramjában is szerepelt Tibi, de a költségek döntő többségének előteremtése idősebb Varga Tiborra hárul.

Nem tehetem meg azt, hogy nem csinálom, mert látom, és a spanyoloknak is az véleménye, hogy Tibikében óriási potenciál van, úgyhogy ezt muszáj végigvinni, muszáj vagyok mindent beletenni, mert azt látom, ő is mindent beletesz.

Fontos a hozzáállása, mert ha nem ilyen lenne, sokkal egyszerűbb volna a dolgom… – nyilatkozta Tibor.

A komoly anyagi terhek ellenére a csapatnak 2024-re nézve is nagy tervei vannak, szeretnének egy újabb lépést előre Tibi karrierjében, ami a junior világbajnokságot jelenti.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában