Motorsport

2023.11.28. 20:38

Élmenőkkel vette fel a versenyt Varga Tibi

A nyári idejéhez épest több mint egy másodpercet gyorsult körönként.

Molnár Szilárd

Varga Tibi a motorral

Forrás: Varga Tibor-archív

Varga ”Szikla” Tibor számára véget ért a szezon. Az MDR Competition hajdúsági motorosa az ESBK záróhétvégéjén Barcelonában állt rajthoz az STK 600-as kategóriában november derekán. A világ egyik legerősebb bajnokságának mezőnye ráadásul kiegészült a FIM Junior GP pilótáival is, ami még nagyobb kihívás elé állította a ridereket. Tibi ennek ellenére előbb 6., majd 7. helyen ért célt – adott hírt a pilóta közösségi oldala.
– Szuper hétvégénk volt, Tibi az első pillanattól jól érezte magát a motoron. Nagy a fejlődés, a nyári idejéhez képest több mint egy másodpercet gyorsult, pedig a körülmények rosszabbak voltak. Ráadásul a mezőny kiegészült a már korábban véget ért Junior GP négy élmenőjével, akik átjöttek edzeni egy jót.

Tibi végig konstans időket ment, bíztunk benne, hogy talán meglehet a dobogó. Benne is lehetett volna, de majd legközelebb.

Egyáltalán nem vagyunk elégedetlenek, főleg, hogy az ESBK összetett második helyezett pilótája mögött ért célba. Pedig a kezdetekkor elég messze voltunk tőle, most pedig már mindössze 4 tized másodperc választotta el őket – számolt be a Haonnak idősebb Varga Tibor, a Magyar Motorsport Szövetség évzáró gáláján kitüntetett ifjú klasszis édesapja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában