2023.12.06. 17:33
A Loki szélsője elárulta, melyik manchesteri klasszissal van jóban
Joao Oliveira sztárok sorával futballozott a korosztályos válogatottakban.
Joao Oliveira
Forrás: Czinege Melinda
Olvasóink számára nem titok, hogy a Haonon igyekszünk kiemelten foglalkozni a labdarúgással: beszámolunk a DVSC együttesének mérkőzésiről, és ha lehetséges, a klub táján történtekről is hírt adunk. Emellett természetesen fokozott figyelem övezi a vármegyei futballt, valamint a magyar válogatottat is. Marco Rossi csapatához kapcsolódik az egyik legfrissebb történés, hiszen múlt szombaton tartották a 2024-es németországi labdarúgó Európa-bajnokság sorsolását.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, a magyar csapat – amely zsinórban harmadszor jutott ki a kontinenstornára – Németországgal, Svájccal és Skóciával együtt az A csoportba kapott besorolást. A mieink először a svájciakkal csapnak össze június 15-én, aztán négy nap múlva Németország legjobbjaival néznek farkasszemet, majd június 23-án a skótok ellen zárják a csoportkört.
A négyesből az első kettő jut tovább, úgyhogy fel van adva a lecke Szoboszlai Dominikék számára.
A húzásról korábban már Bárány Donát nyilatkozott honlapunknak, a Loki-drukkerek egyik kedvence elmondta, a szurkolókkal közösen sikert érhet el a magyar válogatott.
Kiegyenlített
Ezúttal a Vasutas svájci játékosát, Joao Oliveirát kérdeztük a sorsolásról. A nyáron szerződtetett szélső a Basel és a Luzern együttesében nevelkedett, 32 mérkőzést játszott a svájci első osztályban, majd a lengyel Lechia Gdansk színeiben 19-et a lengyel élvonalban. A tavalyi idényt a portugál másodosztályú Leixoes csapatában töltötte, 28 bajnoki mérkőzésen 3 gólt szerzett és 4 gólpasszt adott. Ám ami ennél is érdekesebb, Oliveira korábban rendszeres tagja volt az alpesi ország utánpótlás-válogatottainak az U15-től egészen az U21-es együttesig. Az U20-as és U21-es gárdában összesen 21 alkalommal kapott lehetőséget olyan jelenlegi svájci válogatott játékosokkal együtt, mint Breel Embolo (Monaco), Ulisses Garcia (Young Boys), Denis Zakaria (Monaco), Manuel Akanji (Manchester City), Edimilson Fernandes (Mainz), Nico Elvedi (Borussia Mönchengladbach), Ruben Vargas (Augsburg), Gregor Köbel (Borussia Dortmund), Jordan Lotomba (Nice), Djibril Sow (Sevilla), Cédric Itten (Young Boys), Michel Aebischer (Bologna) és Yvon Mvogo (Lorient).
A korábbi válogatott csapattársaim közül Ulisses Garcia, Breel Embolo, Ruben Vargas és Edimilson Fernandes az, akivel azóta is kapcsolatban vagyok.
Az A csoport nagyon kiegyenlített, biztos vagyok benne, remek meccseket hoz majd. Úgy vélem, Németország, Svájc és Magyarország között fog eldőlni a továbbjutás kérdése, remélem utóbbi kettő javára! – válaszolta portálunk megkeresésére a labdarúgó.
A csoport: B csoport: C csoport: D csoport: E csoport: F csoport: Nyolcaddöntő: Negyeddöntő: Elődöntő: Döntő: |