Jégkorong

2023.12.11. 14:10

A DEAC hokisa is beállt a népszerű kampány mögé

Kozma Ferenc is bajszot növesztett novemberben.

Orosz Krisztofer

A debreceniek nagy csatát vívtak az UTE ellen

Forrás: DEAC-archív

A DEAC jégkorongosai vasárnap az UTE ellen mérkőztek. A debreceniek biztosan jobban tervezték a hatodik találkozójukat a fővárosi lilák ellen, hiszen 5–3-ra kikaptak. A rangadón ugyan betegség miatt nem lépett pályára Kozma Ferenc, ám mindvégig követte az összecsapást. A jégkorongozó úgy fogalmazott, remek erőkből álló Újpest ellen kaptak ki, de innen kell továbbmenniük. – Jól játszottunk, de gyermeteg hibákat vétettünk.

 A küzdéssel és az akarással nem volt gond. Meg kell említeni, hogy ez az UTE remek együttes.

Szerencsére tudtunk gólokat is szerezni, ebből mindenféleképpen lehet meríteni. Most lesz egy két hetes szünet a válogatott miatt, az ünnepi meccsekre pedig szeretnénk összeszedni minden erőnket – mondta. 

A célok változatlanok 

A tavalyi idény idő előtt véget ért a debreceni hokisoknak, hiszen nem jutottak a rájátszásba. Az idei szezonra alaposan átalakult a keret és a szakmai stáb, s a kezdeti nehézségek ellenére kiegyenesedni látszódik a cívisvárosi gárda. Kozma Ferenc hangsúlyozta, az idei célkitűzés még bőven sikerülhet. – Nem vagyunk teljesen utolsók, senkit sem kell temetni. Reálisan kell látni és értékelni a dolgokat: oda szeretnénk érni a rájátszásba. Bajnoki álmaink nincsenek, de amennyiben sikerül kivívni a rájátszást, bármi megtörténhet. 

A közvetlen riválisaink ellen szeretnénk minél több pontot gyűjteni, s egyre fentebb lépni a tabellán. 

A nagyobb csapatok ellen is lehet keresnivalónk, okozhatunk még meglepetéseket – nyilatkozta. A játékos hozzátette, rengeteg érkezőjük volt a nyáron, össze kell szokniuk. Hangsúlyozta, az Erste Ligában manapság már nincsenek meglepetés győzelmek, bárki megverhet bárkit. 

haon-sport-jegkorong-hajdu-bihar-deac
Kozma Ferenc is nemes ügy mellé állt
Forrás: DEAC-archív

 

Nemes ügy mellett 

A sportoló a jégkorong mellett más kezdeményezésekkel is foglalkozik. Bajusz szépségversenyt hirdetett a jégkorong Erste Liga játékosai számára. A Movember jegyében az év utolsó előtti hónapjában a bajnokság játékosai bajusznövesztéssel hívják fel a figyelmet a férfiak egészségügyi problémáira (beleértve a prosztatarákot, a hererákot és a lelki betegségeket, köztük a depressziót és a hozzá kapcsolódó öngyilkosságot) és azok megelőzésére. A versenyen indult a DEAC két jégkorongozója, Kozma Ferenc és Novotni Dominik is. Előbbi a Haonnak úgy fogalmazott, ha csak egy embert is rá tudnak venni, hogy menjen el szűrésre, már megérte beállniuk a kezdeményezésbe. – Már nem először vettem részt ebben a kezdeményezésben. Minden esztendőben megpróbálok bajszot növeszteni, szerencsére ez idén már sikerült. 

A hokis társadalomban büszkén állunk ki az ilyen dolgok mellett. 

Például októberben is részt vettem a női mellrák elleni kampányban. Azt vallom, hogyha egy emberhez eljut az üzenet, s megnézeti magát, már megérte – mondta. 

A tények: 

Erste Liga, alapszakasz 

UTE–DEAC 5–3 (2–1, 2–2, 1–0) 

Gól: Ewanyk 3, Saarelainen, Nyquist, illetve Koblar, Rétfalvi, Mingazov 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában