Küzdősport

2023.12.10. 10:00

Nincs tabu, nincs mellébeszélés, csak egy nyitott lélek – Balogh Zoltán könyvbemutatóján jártunk

A Debrecenhez ezer szállal kötődő újságíró novelláskötetével belecsempészte a sport világát a szépirodalom univerzumába.

Boros Norbert

Balogh Zoltán Kálucz Martinnal és Tumbász Józseffel, a magyar küzdősportélet két ismert alakjával

Forrás: Boros Norbert

Egy esős, kedd este zsúfolásig megtelt az egyik debreceni belvárosi kávézó. Ráadásul nem is akármilyen vendégekkel, ugyanis a világ- és Európa-bajnoki érmesek, olimpikonok, illetve magyar bajnok sportolók, valamint edzők egy négyzetméterre jutó száma vélhetően itt volt a legmagasabb az országban ezen az estén. Az egykori legendás versenyzők számos sportágat képviseltek, legtöbben a küzdősport világában, például cselgáncsban, ökölvívásban, K-1-ben, muay-thai-ban, MMA-ban értek el kiemelkedő sikereket, de voltak többek között salakmotorosok is a vendégek között. De hogy mi, illetve ki miatt gyűltek össze ezek a remek sportemberek? Egy olyan ember és barát meghívásának tettek eléget, akit valamennyien tisztelnek és szeretnek.

Az összejövetel apropójául Balogh Zoltán elsőkötetes szerző, természetesen sporttal átszőtt novellákat is tartalmazó Kapáslövés című könyvének zártkörű bemutatója szolgált.

Játékban maradt

A magát médiamunkásnak valló 58 éves író korábban fiatalon cselgáncsozó, később dzsúdóedző volt, viszont egy tragikus kimenetelű autóbaleset következtében 31 éve kerekesszékbe kényszerült, de nem szakadt el a sporttól, 25 éve sportújságíróként dolgozik. A sorsfordító sérülés következményeiről így ír a könyv előszavában Balogh Zoltán: „Tudom, hogy a kiegyenesedő EKG-vonal nem zár le minden határt körülöttünk. A baleset után lázálmaimban négy napig a túloldalon jártam. A testem öntudatlanul feküdt a kórházi ágyon, a fejemet csavarok rögzítették, hogy ne tudjam mozgatni. Nem tetszett, amikor felébredtem, összevontam a szemöldököm. Mást nem tudtam tenni. A kezeim és a lábaim nem mozogtak. Előtte a harminc felé közeledő sportos férfiak sebezhetetlennek hitt életét élveztem, gyönyörű feleséggel, tündérszép kislánnyal az oldalamon. Csalánba nem üt a ménkű, hittem, hirdettem, hatalmas egóval. Ütött. Nagyot. … Amikor eldöntöttem, hogy játékban maradok, megfogadtam, nem panaszkodom. Soha. Vállaltam ezt az életet. 15 százalékos vagyok, 85 elveszett. Erről van papírom, ebből kell kihoznom a maximumot.”

Kuriózumnak számít

De vissza a könyvbemutató helyszínére, a debreceni kávézóba! A kötetet kiadó Kék Európa Stúdió tulajdonosa, Harle Tamás a köszöntőjében – látva a zsúfolt telt házat – viccesen megjegyezte, a szerző lassan olyan magasságokba ér, mint Azahriah. A könyvkiadó kiemelte, a sportos novelláskötet igazi kuriózumnak számít a szépirodalomban, éppen ezért reménykedtek a jó fogadtatásban. Harle Tamás hangsúlyozta,

az eddigi eladások minden várakozást túlszárnyaltak, ugyanis a kiadói készletből bő két hét alatt hétszáz példány jutott el az olvasókhoz, ami napjainkban igencsak figyelemreméltó eredmény, de a boltokban is kapható a Kapáslövés.

A kiadó tulajdonosa elárulta, a könyvben a hagyományos novellák mellett helyet kaptak az „Énidők” történetek, melyek személyes élményeken alapulnak.

Humoros, elgondolkodtató

Az est főhőse nem titkolta zavarát, amikor először kapott szót, ugyanis hiába barátok vették körül, a több mint 70 vendég látványa lelkileg nagyon megérintette. A korábban sportújságíróként, majd főszerkesztőként dolgozó Balogh Zoltán elárulta, egy tragédia váltotta ki, hogy novellákat írjon: az unokaöccse halála után késztetést érzett arra, hogy kiírja magából a gyászt, s ily módon állítson emléket a fiatalember emléke előtt. Ezt követően már nem volt megállás, egyre-másra jöttek a történetek, aminek a végeredménye – Harle Tamás hathatós támogatásával és mentorálásával – a Kapáslövés című könyv lett. A kötetben szereplő elbeszélések nem nélkülözik a humort, az öniróniát, de több novella elgondolkodtató, sőt könnyeket csal az olvasó szemébe.

A szerző szeme is csillogott, amikor kiderült, hogy az egykori válogatott labdarúgó, a lokista ikon, Dombi Tibor bár nem tudott személyesen részt venni az eseményen, küldött egy DVSC-felsőt, illetve aláírt egy futball-labdát, amelyen a hajdani világválogatott futballista, Détári Lajos autogramja is szerepelt. A mindvégig remek hangulatú könyvbemutató után beszélgettünk a szerzővel.

A fogadtatásról

Leírhatatlan élmény volt, hogy ilyen sokan tiszteletüket tették a könyvbemutatón, végül 75 vendég fogadta el a meghívásunkat. Az évek alatt megtanultam beszélni, többször adtam interjút, rendszeresen tartok előadásokat diákoknak, de még a feleségem is megemlítette, hogy amikor először megszólaltam, mennyire zavarban voltam. Elismerem, meghatódtam a tömegtől, s attól, hogy számomra rendkívül kedves emberek, dzsúdós társak, riportalanyok, sportlegendák, kollégák arcát láttam, ezért volt gombóc a torkomban. De őszintén bevallom, lubickolok ebben a szeretetben

– mondta mosolyogva Balogh Zoltán.

Önazonosság

– Sosem mértem patikamérlegen, hogy miről mennyit írjak, egyszerűen ösztönből jönnek a gondolatok. Többek között azért lett Kapáslövés a kötet címe, mert ha mondanivalóm van, akkor azonnal reagálok, úgymond csípőből tüzelek. Önazonos embernek tartom magam, s szerencsére az ismerőseim is így vélekednek rólam. Büszke vagyok arra, hogy a sportolói társadalmat tudom képviselni. Felemelő érzés, hogy ebből a világból érkeztem. Mások számára csak rövid gatyában szaladgáló emberek a focisták, fehér és kék ruhában egymást tépő sportolók a dzsúdósok, vagy őrültek módjára száguldozó motorosok a salakosok, de nekem ők barátok, példaképek. Ezek a srácok meghatározták az életemet, éppen ezért nagyon büszke vagyok arra, hogy a sportolói közeg elismer azzal, hogy elvisel és elolvassa az írásaimat – fogalmazott szerényen az egykori cselgáncsozó, aki elárulta, a Kapáslövés többek között a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla-programjának támogatásával jelent meg.

Egy új élet megkoronázása

– A kiadóm vezetője, Harle Tamás azt mondta a napokban, hogy ez a novelláskötet az eddigi 58 életévem koronája. Az újságírók közül kevesen vállalkoznak arra, hogy a szépirodalom területére merészkedjenek. Nos, én megtettem, és nagyon büszke vagyok rá! Bevallom, két-három éve nem gondoltam, hogy ilyen élményben lesz részem. Úgy érzem, ez a kötet a második életem megkoronázása. Az elsőre akkor lehetnék igazán büszke, ha olimpiai résztvevő, vagy világbajnoki érmes tanítványom öregbítené a magyar és a debreceni dzsúdó hírnevét – mondta Balogh Zoltán.

Minden napra egy mese

– Az olimpiai bajnok Kovács Anti a könyvvel kapcsolatban azt ajánlotta, egyszerre csak egy írást olvasson mindenki, mert úgy könnyebb felfogni, feldogozni a novellákat. Vannak tömény, „alámerülős” írások, amikor lemegyünk a meder aljára, s ezek a sztorik lehet, hogy megfekszik az ember gyomrát. Úgy gondoltam, ha már rálépek a szépirodalom talajára, akkor nincs tabu, nincs mellébeszélés, ki kell nyitnom a lelkemet. Egyfajta terápiaként írtam ki magamból a dolgokat, éppen ezért olykor komoly mélységeket is megélhet az olvasó. Azért ajánlok én is minden napra egy „mesét”, mert egy-egy történet után nem biztos, hogy teljes mértékben el lehet vonatkoztatni a sztoritól, s ugyanolyan figyelemmel olvasni a következő írást. A mélyebb, elgondolkoztató elbeszélések mellett könnyedebb, szórakoztató novellák is vannak, mert vallom, hogy humor és önirónia nélkül nem szabad élni. Nem véletlen, hogy az írásaimban a drámaiságban ott a humor és a humorban a drámaiság.

Akkor már nagyon boldog leszek, ha az olvasó talál néhány mondatot a könyvben, amitől elmosolyodik, vagy esetleg elgondolkozik azon, hogy ilyen élet is van, és az enyém nem is olyan rossz.

Kettős érzés

– Az újságírók és a szerkesztők szokták mondani, hogy nincs az a Pulitzer-díjas cikk, amit ne lehetne még jobban megírni. Amikor még csak a Facebook-oldalamon osztottam meg az írásaimat, akkor volt úgy, hogy a korábban megírt novelláimat idővel kijavítottam, módosítottam pár szót, mondatot. Ha most ilyen szemmel olvasnám vissza a történeteket, biztos találnék benne olyat, amit javítanék, ám amikor elkezdtük készíteni a könyvet, tudtam, hogy idővel minden írásomat el kell engednem. Kimondhatatlanul elégedett vagyok a kötettel, mert rengeteg munkát tettünk bele Harle Tamással és Donáczi Mónika szerkesztővel. Bevallom, az alkotás elején, amikor először kaptam vissza a novellámat, és tele volt piros javítással, feszélyezett, mert azt éreztem, megkérdőjelezik a tehetségemet. Aztán vettem egy nagy levegőt, átnéztem, min kellene javítanom, s rájöttem, tízből kilenc javaslat teljesen jogos volt.

Most, hogy elkészült a könyv és a polcokon van, kettős érzés kavarog bennem: egyrészről egy kis üresség van bennem, hogy kikerült a kezeim közül, másrészről pedig boldog vagyok, amiért megjelent nyomtatásban, és mások is olvashatják. Ráadásul nagyon pozitív visszajelzéseket kapok, ismerősök és teljesen ismeretlen emberek osztják meg velem a hízelgő véleményüket

– mesélte az elsőkötetes író.

A debreceniség

– Hogy egy kicsit szakmázzak, azt szeretném üzenni a debreceni újságíróknak, hogy semmivel sem rosszabbak, mint a fővárosiak, ne legyen kisebbségi érzésük sem szakmailag, sem emberileg, ha úgy hozza a sors, nyugodtan írjanak budapesti médiumnak. Ezt saját tapasztalatból mondom. Hiába élek Szentendrén, debreceninek vallom magam, amire büszke vagyok! Nagyon jólesik olyan emberrel beszélgetni, aki hozzám hasonlóan ezer közül felismeri a Nagytemplom sziluettjét, tudja, miről beszélek, amikor azt mondom, élmény volt a Nagyerdőn sétálni, kijárni a Hódosba (ahol 1984-ben megismertem a feleségem), beugrani az Expresszbe egy Berlinerért, megenni egy dupla sajtos milánói spagettit a Délibáb Ételbárban, vagy egy túrós csuszát a Levelesben, nyomorogni a 31-es csuklós buszon a Nagytemplom előtti kanyarban, leugrani a trambulinról a 4-es medencébe, a korláton át indián fejessel csobbanni a 2-esbe, betömni a lángost a strand büféjében. Annyi minden köt Debrecenhez, hogy fel sem tudom sorolni, s ezeket nem lehet kitörölni az ember életéből, sőt ragaszkodom hozzájuk. Amikor a történeteket írtam, sok minden megelevenedett a múltból, például a címadó novella, a Kapáslövés a Kálvin tér környékén játszódik. Eleinte nem írtam bele helyszíneket a sztorikba, de Harle Tamás volt, aki azt mondta, hogy nevezzem nevén Debrecent, hiszen ott játszódnak a történetek, és az én városom!

Teljes mértékben igaza volt, Debrecen az én városom!

Hogyan tovább?

– Mint már említettem, élvezem, hogy megjelent a könyv, viszont üresség van bennem. Az utóbbi érzés azt eredményezi, hogy nincs olyan állapotban az agyam, hogy koncentrálni tudjak azokra a történetekre, amiket szeretnék megírni. Vannak ötleteim, de most azt érzem, hogy hatékonyan nem tudnám kibontani őket, így ezek a sztorik mennek a fiókba. Alakulóban van egy regényem, ami 600 Jack Daniels-es üveg történetét, egy visszavonult A kategóriás magyar válogatott futballista életét meséli el. Emellett a kiadóm felvetette egy újabb könyv ötletet, de ez már valóban a jövő zenéje. Oktatóként még egy órám van a Nemzeti Tehetség Program keretein belül, ezt követően három hét szünet következik, remélem, ez idő alatt sikerül rendeznem a gondolataimat, s újra visszatalálok az íráshoz. Továbbá úgy érzem, hogy vár még rám egy újabb debreceni könyvbemutató, mert így szeretnék elnézést kérni mindazoktól, akikkel nem tudtam találkozni a zártkörű rendezvényen – jegyezte meg.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában