2023.11.30. 21:58
Hazai pályán taroltak a bajomiak
Hatból hat sportolójuk állhatott fel a dobogó tetejére.
Középen Földi József, körülötte a versenyzői
Forrás: Biharnagybajomi SE
Kitűnő eredmények születtek a Biharnagybajomban rendezett megyei minősítő súlyemelőversenyen múlt szombaton. Ezúttal Téglásról, Hajdúszoboszlóról és Biharnagybajomból vettek részt a sportolók a megmérettetésen
Földi József szervező, a bajomi súlyemelő szakosztály vezetője büszkén mondta a Haonnak, hogy mind a hat helyi tehetségük aranyérmes lett.
– Meglett a folyamatos munka eredménye, korábban még edzőtáborban is voltunk a minél jobb felkészülés érdekében – emelte ki. – Minden induló jól szerepelt, nem volt hibás gyakorlat. Máthé Balázsnak is most volt először versenye.
Én izgultam a legjobban, ezért a megmérettetés előtti este levittem a terembe, és az összerakott dobogónál, a versenylámpát is használva megcsináltuk a gyakorlatokat.
Elmagyaráztam neki, amit a kezdőknek szoktam, hogy amikor kimegy a dobogóra, meghajolva megadja a tiszteletet a bíróknak, de aztán már csak egy előre kinézett pontra néz, utána megfogja a rudat, és csak arra koncentrál, hogy ügyesen megcsinálja a gyakorlatot. Így is lett, szépen megcsinált mindent, nagyon büszke voltam rá – fogalmazott a szakember, aki azt is elmondta, valószínűleg jövőre a fiataloknál is megszűnik a pontozás, és már ott is csak jó vagy rossz gyakorlat lesz a versenyen.
![foldi-jozsef-biharnagybajom-hajduszoboszlo-teglas-suylemeles-haon-sport-hajdu-bihar](https://cdn.haon.hu/2023/11/zCLZkm-sH33Zv7XPeVQVPvfhtyawZT7Nw7bG49AhuRw/fit/800/544/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjN2E2NjE2YzRjODQ2M2Q4MjNlYTYwMmI4MjNiOWY3.jpg)
Forrás: Biharnagybajomi SE