Teremlabdarúgás

2023.11.28. 15:27

Nagyszabású focitornát rendeznek Derecskén

A Bástya kupa decemberi eseménye jótékony célt is szolgál.

Tóth Huba Elemér

A tavalyi tornán is színvonalas volt a küzdelem

Forrás: Czinege Melinda

A Bástya kupa első rendezvénysorozata 2017-ben kezdődött, a folyamatos fejlődésnek köszönhetően pedig ma már Kelet-Magyarország egyik legrangosabb kispályás focitornájaként tartják számon.

A szervezők célja, hogy a futball szeretetét, és annak pozitív hatásait népszerűsítsék a sportimádók köreiben, később pedig az ország több pontjára is szeretnének terjeszkedni.

A labdarúgás szerelmesei következőnek péntektől vasárnapig a Derecskei Városi Sportcsarnokban mérhetik össze tudásukat.

Nagy jutalom

Az esemény szervezője, Tamás Márk a Haon megkeresésére elmondta, hogy a Bástya Kupa következő versenye lesz a környék legnagyobb összdíjazású focitornája. – Minden évben december elején van egy nagy járó tornánk, büszkén mondhatom, hogy ezúttal egymillió forint lesz az összdíjazás – kezdte. – Az évben ez lesz a fő rendezvényünk, már több, mint húsz csapat nevezett, de további nevezéseket is még nagy örömmel fogadunk. A tornán mindig jó hangulat uralkodik, bízom benne, hogy ezúttal is minél többen kilátogatnak, és szurkolnak majd a jelenlévő csapatoknak – hangoztatta.

derecske-bastya-kupa-haon-sport-hajdu-bihar-tamas-mark-teremfoci-labdarugas
Tamás Márk szervező
Forrás:  Czinege Melinda

Jótékony szándék

Tamás Márk azt is kiemelte, hogy a decemberi rendezvény nemes célt szolgál. – Amellett, hogy jó színvonalú meccsekre számíthatunk, reméljük, hogy a jelenlévőktől minél többen adakoznak.

Közösségi médiás felületünkön DVSC-játékosok által aláírt labdára, Bárány Donát-mezre, valamint egy mezőkövesdi dresszre is lehet licitálni, továbbá a helyszínen is várjuk a felajánlásokat.

A befolyt pénzösszeget utalványok formájában ezúttal a hajdúsámsoni óvodába járó, hátrányos helyzetű gyermekeknek ajánljuk fel. Reméljük, hogy ezzel több rászoruló család karácsonyát is szebbé tesszük – mondta a szervező.

A derecskei tornán először 2x12 perces csoportmérkőzéseket rendeznek, majd az egyenes kieséses szakaszt is azonos játékidővel bonyolítják le a 20x40 méteres, PVC burkolatú teremben. A szabályokról bővebben az esemény hivatalos felületén informálódhatnak.

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában