Úszás

2023.11.08. 08:30

Csapatbronzért hajtanak a debreceni szenior úszók

A legtöbb rajtot Tóth Béla vállalta, aki öt arany, hat ezüst és egy bronzérmet szerzett.

Haon.hu

Balról Lente Tamás, Virágos Eszter dr. és Batta Gyula dr.

Forrás: Debreceni Szenior Úszó Klub

Újabb kiváló eredményekről számolhattak be a debreceni szenior úszók. Az elmúlt hétvégén tartották a XX. Hódmezővásárhelyi Nemzetközi Szenior Úszóversenyt, melyen 36 egyesület 265 versenyzője vett részt. Az egyesületek közötti pontversenyben a Debreceni Szenior Úszó Klub negyedik helyen végzett.

A debreceniek 12 fős csapattal vettek részt a megmérettetésen. A legtöbb rajtot Tóth Béla vállalta, aki öt arany, hat ezüst és egy bronzérmet szerzett. Rajta kívül az egész évben sok versenyszámban induló Batta Gyula dr. teljesítménye emelkedik ki, aki négy első, két második és egy harmadik helyezést ért el.

Törökbálint a következő

Az aranyérmek számát a két gyorsúszó sprintszámban duplázó Krasznai Róbert, valamint a 100 méteres mellúszásban és az 50 méteres hátúszásban győztes Miklós Attila gyarapította. Schmid Miklós négy, Virágos Eszter dr. három, Ambrus Zoltán dr., Horkay György dr. és Lente Tamás két-két, Széll Katalin, Dombói Gábor és Sárkány Ákos egy-egy alkalommal állhatott fel a dobogó második fokára. Dombói Gábor 200 méteres vegyesúszásban kiemelkedő, 86 százalékos eredményt ért el.
Lente Tamás és Miklós Attila két-két, Horkay György dr., Ambrus Zoltán dr. és Virágos Eszter dr. egy-egy bronzéremmel is kiegészítette éremgyűjteményét.

A világcsúcshoz viszonyított százalékban kifejezett legjobb eredményt Virágos Eszter dr. érte el 83 százalékos összteljesítményével.

A debreceniek célja a harmadik hely megszerzése a csapatok között egész éven át zajló pontversenyben. Jelenlegi helyezésük megerősítéséhez az idei versenyszezon utolsó állomáshelyén, Törökbálinton is jó összteljesítményt kell nyújtaniuk – tájékoztatta portálunkat Legoza Éva.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában