DVSC

2023.10.28. 19:00

Kimaradt a meccslabda, így ikszelt a Loki Felcsúton

Nagyrészt a Lokinál volt a labda, de végül ez meddőnek bizonyult.

Molnár Szilárd

Dzsudzsák Balázs szerezte a Loki gólját.

Forrás: NS-archív

Egyik újkori mumusához, a Puskás Akadémiához látogatott a DVSC labdarúgó együttese az NB I. 11. fordulójában. A Loki az elmúlt tíz bajokijából mindössze egyet tudott megnyerni a felcsútiak ellen, ráadásul a Szrdjan Blagojevics-érában csak a PAFC-ot és az MTK-t nem tudta még legyőzni az élvonalban a Vasutas. Ráadásul Hornyák Zsolt alakulatával általában parázs mérkőzéseket vív a Vasutas, elég csak a legutóbbi bajnokin történt Ferenczi János–Lamin Colley összetűzésre gondolni, ami után a piros-fehérek védőjét kiállították, és több meccset kellett kihagynia, tehát volt miért törleszteni a Vál-völgyieknek.

Domingues és Szécsi is hiányzott

Sajnos tovább bővült a hiányzók listája, a maródiakhoz csatlakozott a Alekszandrosz Kiziridisz is, aki már a Fehérvár FC ellen sem segíthette a csapatot. A DVSC görög szélsője fáradásos csontrepedést, illetve részleges izomszakadást szenvedett. Rehabilitációja elkezdődött, felépülése azonban több hetet vesz majd igénybe. Információink szerint a Fejér vármegyeiek ellen duplázó Brandon Domingues is kiesett egy időre sérülés miatt, szerencsére a fehérváriak ellen brillírozó másik debreceni, Bárány Donát ott lehetett a kezdőben. 

A debreceni szakmai stáb ezúttal a Megyeri – Kusnyír, Lagator, Romancsuk, Ferenczi – Ojediran, Loncsar – Vajda, Dzsudzsák, Bódi – Bárány kezdőtizenegynek szavazott bizalmat.

A mellrák elleni küzdelem jegyében rózsaszín pólóban jöttek ki a csapatok az öltözőből, és a mérkőzésen a csapatkapitányok rózsaszín szalagot viseltek ezúttal.

Az ezúttal fehér mezben játszó DVSC kezdte az összecsapást. Az első lehetőségek a hazaiak előtt adódtak, Megyeri Balázs kétszer is góltól mentette meg a Vasutast az ötödik percben. Eleinte tompának tűnt a Loki, Blagojevics mester is igen elégedetlenül szemlélte tanítványai kezdeti produkcióját. A kilencedik percben nagyon közel járt a vezetéshez a Puskás, a finn Soisalo lőtt kapufát. Végre aztán a Lokomotív is utazósebességbe kapcsolt, de az első vendéglehetőségnél Loncsar nem mérte fel jól a helyzetét, és ahelyett, hogy megjátszotta volna labdát, elengedte azt, mert azt hitte lesen van…

Kusnyír ijesztett rá a hajdúsági drukkerekre, mert elsőre úgy tűnt, súlyos fejsérülést szenvedett, de szerencsére tudta folytatni.

Gyönyörű gól

A 14. percben aztán már feltalálta magát Loncsar, Vajda szép szólója után belsőzött a jobb alsó irányába, de Markek védett. A szögletből Romancsuk fejelt fölé.

Gyönyörű támadás után szerezte meg a vezetést a DVSC a 16. minutumban: Romancsuk tört előre, Bárányhoz továbbított, aki középre gurított Dzsudzsáknak, a csapatkapitány pedig jobbal a kapuba belsőzött! 0–1.

A játékrész közepe táján Megyeri bizonyította újfent, hogy a válogatott keretben lenne a helye, Gruber lövésére ért le nagy helyzetben.

A 32. percben majdnem növelte előnyét a Loki, de Dzsudzsák forintos labdája után a centerező Ferenczi lesen kapta a labdát, így Bárány hiába lőtt a léc alá, maradt a 0–1.

A 38. percben egyenlítettek a hazaiak, Gruber lőtt elemi erővel a bal alsóba. 1–1. 

Az összkép alapján nem volt érdemtelen az egyenlítés, mert hiába birtokolták többet a labdát mezőnyben a mieink, a hazaiak megindulásaiban bőven volt veszély. A szép számú Loki-táborból szólt a Mindent bele! rigmus, mert érezték a srácok, hogy elkél a biztatás az utolsó percekben. Dzsudzsák szép csavarása zárta le az első félidőt, így 1–1-nél vonultak pihenőre a felek.

Leült a játék

A szünetben egyik csapat sem cserélt. Ugyanabban a mederben folytatódott a játék, mind a pauza előtt: a hajdúságiaknál volt a labda, a hazaiak pedig a kontrákra apelláltak. Kettős cserével frissített a PAFC, rögvest változtatott a Loki is: Vajda helyett Bévárdi, Bódi helyett Oliveira folytatta. Ahogy telt az idő, és fáradtak a labdarúgók, úgy lett egyre több a hiba mindkét alakulat játékában. Leült a meccs, elveszett a ritmus, gyakorlatilag a második félidőben gyakorlatilag nem történt semmi a pályán, mintha mindkét fél elégedett lett volna az ikszel. A játékrész derekán átmenetileg kapuja elé szorult a Vasutas, de aztán minden visszaállt a megszokott kerékvágásba. A 82. percben végre vezetett egy szemrevaló támadást a debreceni együttes, de Loncsar lövését bravúrral ütötte szögletre a hazai kapus. Az akciónál megsérült Bárány, így Majdevac váltotta a sarokrúgás előtt.

A 93. percben kimaradt a meccslabda: Majdevac nem találta el estében a kaput az ötösről, így maradt az 1–1.

OTP Bank Liga, 11. forduló

Puskás Akadémia–DVSC 1–1 (1–1).

Pancho Aréna, 1700 néző. Vezette: Pintér Cs.

Puskás Akadémia: Markek – Szolnoki, Golla, Stronati, Ormonde-Ottewill – Corbu, Favorov – Soisalo (Slagveer, 65.), Gruber (Colley, 65.), Nagy Zs. (Komáromi, 85.) – Plsek (Levi, 85.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt.

DVSC: Megyeri – Kusnyir, Lagator, Romancsuk, Ferenczi – Ojediran, Loncsar – Vajda (Bévárdi, 67.), Dzsudzsák, Bódi (Oliveira, 67.) – Bárány (Majdevac, 84.). Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics.

Gól: Gruber (38.), illetve Dzsudzsák (16.).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában