Labdarúgás

2023.10.31. 13:27

Össze kell szedniük magukat

A DEAC labdarúgója, Rauf Al-Sheraji szerint a hétvégén mutatottnál sokkal jobb teljesítményre lesz szükség a részükről.

Haon.hu

Rauf Al-Sheraji

Forrás: DEAC

A Debreceni Egyetem derbit játszott vasárnap a DVSC II.-vel, ráadásul nem akárhol, hanem a Nagyerdei Stadionban – írja a DEAC honlapja. A csodálatos körülmények, valamint a remek időjárás miatt minden adott volt, hogy egy színvonalas rangadót láthassanak a nézők. Azonban a fekete-fehéreknek lógó orral kellett távozniuk: fölényesen nyert a kis Loki.

Kevés lesz

Nyilván a DEAC-osok teljesen más forgatókönyvre számítottak, holott a gól nélküli első félidőben több veszélyes szituációt kialakítottak a DVSC II. kapuja előtt. Ennek ellenére 4–1-re nyertek a piros-fehérek. Az egyetemisták egyetlen találatát Sándor Tamás szerezte tizenegyesből.

Sajnos nagyon gyenge teljesítményt nyújtottunk, aminek nem lehetett más, csak ez az eredménye.

Nincs mese, össze kell szednünk magunkat a következő meccsekre, mert amit múlt vasárnap nyújtottunk, az nagyon kevés lesz – nyilatkozta letörten Al-Sheraji.
A találkozó utáni értékelésében Urbin Péter vezetőedző kifejtette, gondjaik akadnak a helyzetkihasználásokkal, kevés gólt lő a csapata. Tizenhárom forduló alatt 19-et szereztek az egyetemisták.
– Nem nagyon éreztem a potenciált egyikünkben sem, hogy igazán gólveszélyes játékot tudunk nyújtani. Mostanában ha helyzetbe kerülünk, akkor rendre rossz befejezések jellemeznek minket. Ezen kell javítanunk – fogalmazott Rauf Al-Sheraji a klub honlapjának.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában