Kosárlabda

2023.09.05. 13:59

Mócsán Bálint nem vezető, inkább kapocs szeretne lenni

A debreceni kosarasok új csapatkapitánya szeretné, ha egy megalkuvást nem tűrő, végletekig küzdő gárda épülne ki, amely mindenki számára kellemetlen ellenfél tud lenni.

Haon.hu

Mócsán Bálint számára megtiszteltetés az új feladatkör

Forrás: Napló-archív

Fotó: KISS ANNAMARIE

A felkészülés feléhez érkezett a DEAC kosárlabdacsapata, a szeptember 29-i bajnoki rajtig még bő három hét van hátra. Az alapozásról, az eddig lejátszott edzőmérkőzésekről és a keret összetételéről az együttes új csapatkapitányát, Mócsán Bálintot kérdezték a klubhonlapon

Mócsán az előző szezon vége felé egy húzódással küszködött, és bár sokáig játszott is vele, biztonsági okokból a csapattal közösen úgy döntöttek, hogy végül nem lép pályára utolsó néhány bajnokin. – Szerencsére most már minden rendben van, a felkészülést már az elejétől maximális erőbedobással végzem, ezt szeretném is fenntartani, így külön munkát is végzek a gyógytornászunkkal és az erőnléti edzőnkkel. Tavaly egy hosszabb sérülésből tértem vissza, úgyhogy most mindent annak rendeltem alá, hogy egészséges legyek a teljes idényben – fogalmazott.

Megtiszteltetés számára

Polyák László távozását követően megüresedett a csapatkapitányi poszt, melyre végül Mócsánt nevezte ki ki Andjelko Mandics. – Felnőtt csapatban eddig ez az első alkalom, hogy ilyen elismerés ért, nagy megtiszteltetés ez számomra, főleg úgy, hogy a vezetőedzőnk bízott meg ezzel a feladattal, igyekszem a legjobb tudásom szerint betölteni ezt a felelősségteljes posztot. Ez nem elsősorban vezető szerepet jelent számomra, inkább kapocs szeretnék lenni a szakmai stáb és a játékosok között, annak érdekében, hogy a lehető legsikeresebbek legyünk közösen. Rengeteg fiatal játékosunk van, mely sok munkával azt gondolom, hogy az erényünkké is válhat, hiszen az az energia és lendület, amit ők a játékba tudnak hozni, megfelelő keretek között nagyon sokat segíthet majd. A koromból fakadóan igyekszem majd az rutinosabb és a fiatalabb játékosok között is kapocs lenni, s mivel több évet játszottam külföldön, ezért a légiósok és a hazai játákosok között is szeretném betölteni ezt a szerepet – mondta Mócsán Bálint.

Jó a fiatal és a rutinos játékosok aránya

Az elmúlt héten három edzőmérkőzést is játszott a DEAC, az új csapatkapitány szerint azonban mivel az alapozás negyedik hetében vannak még csak benne, ezekből messzemenő következtetéseket nem lehet leszűrni. – A Temesvár elleni első meccsünk nagyon bíztató volt, de a szlovákiai felkészülési tornán azért már kiütköztek a hibák, ami szerintem ebben a szakaszban természetes. Szükség is van arra, hogy lássuk, hogy mi az, amiben javulnunk kell, hiszen úgy is csak az számít, hogy a bajnokságban hogyan szereplünk. 

Teljes kerettel egyelőre még nem tudtunk pályára lépni, de remélem, hogy ez a közeljövőben meg tud valósulni, és akkor a szeptember végi kezdésre egy összeszokott és felkészült csapatot láthat majd a közönség. Szerintem nagyon jó a fiatal és a rutinos játékosok aránya a keretben, bízom benne, hogy ez egy olyan egyveleget ad majd ki, amivel sikeresek lehetünk a szezonban. Szeretném, ha nagy energiával játszanánk, és ezeket megfelelően tudnánk menedzselni, hogy a jó helyen és időben tudjon hasznosulni. Szeretném, ha egy megalkuvást nem tűrő, végletekig küzdő csapat épülne ki, aki mindenki számára kellemetlen ellenfél tud lenni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában