Kosárlabda

2023.09.02. 10:46

Nyert a DEAC Szlovákiában

Az Edwin-Drenovac-Buckles trió remeklése is kellett a debreceniek sikeréhez.

Haon.hu

Djordje Drenovac pontjai is kellettek a sikerhez | Forrás: DEAC

A szerdai Temesvár elleni győztes edzőmérkőzést követően Szlovákiába utazott a DEAC kosárlabdacsapata, ahol egy négycsapatos felkészülési torna várt rájuk. Az első ellenfél a tavaly a szlovák bajnokságban elődöntőig jutó Svit gárdája volt. Andjelko Mandics ugyanazt a kezdőötöst küldte pályára, mint két nappal korábban, Deon Edwin, Mócsán Bálint, Dordje Drenovac, Andre Williamson és Czermann Patrik volt ott a feldobásnál, a szakmai stáb viszont ezúttal a kisebb sérüléssel bajlódó Lovro Buljevics mellett az igazoltan hiányzó Kenéz Csabára sem számíthatott – számolt be a deac.hu.

A Debreceni Egyetem második előszezonbeli mérkőzését is jól kezdte, nyolc cívisvárosi pontra mindössze kettő jött válaszul a túloldalról. A folytatásban azonban a Svit akarata érvényesült, fokozatosan dolgozták le hátrányukat, köszönhetően a kissé ritmustalan DEAC támadásoknak, s mivel a negyedet egy 11–0-s rohanással zárták, így tíz perc után 22–14-re vezettek. A második etapban szempillantás alatt egalizáltak a fehér-feketék, a két lepattanó híján már az első félidőben dupla-dupláig jutó Williamson vezetésével pedig szép lassan újra a maguk javára fordították az eredményt. Bár sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ezúttal a hajdúságiak nem követték el azt a hibát, mint az előző negyed végén, sőt ezúttal ők tudtak egy 8–0-s sorozatot produkálni, így 41–35-nél mehettek az öltözőbe.

A fordulás után hamar két számjegyűre hízott a differencia, s bár többször is zárkózott a Svit, innentől kezdve már egyszer sem volt náluk az előny. Legközelebb a harmadik negyed végén jártak 58–54-nél, de a DEAC az Edwin-Drenovac-Buckles trió ponterős játékának köszönhetően az összes felzárkózási kísérletet visszaverte. A hárompontosok és a dobószázalék ugyan még hagyott némi kívánnivalót maga után, de Buljevics hiányában is bíztató volt a lepattanózás, és az összjátékra sem lehetett panasz. A 86-75-ös, tizenegypontos győzelmüknek köszönhetően Mócsánék bejutottak a torna döntőjébe, ahol a házigazda Spisski Rytieri Nova Ves és a lengyel Gwilice győztesével találkoznak.

A találkozót követően a DEAC vezetőedzője, Andjelko Mandics értékelt kritikusan. – Nem tetszett, ahogy hozzááltunk mérkőzéshez, és bár nyilván nem vagyunk még a legjobb formánkban, a koncentráció sokszor hiányzott. Az ellenfelünk van olyan jó csapat, hogy ezeket a megingásokat rendre kihasználta, az első negyed vége pedig konkrétan katasztrófa volt. A pozitívum, hogy helyenként azért igazoltuk, hogy van fantázia a csapatban, öten is tíz pont felé jutottak és a lepattanózásban is végig stabilak voltunk. Az eredmény igazából most még csak másodlagos, de azért annak örülök, hogy második meccsünket is megnyertük, viszont a holnapi döntőben a mainál jobb és összeszedettebb játékot szeretnék látni – tette hozzá a szakember. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában