A DVSC-n tartják a szemüket

2023.08.04. 12:16

Hetek óta árgus szemekkel figyeli a Rapid a Lokit

A DVSC harmadik fordulós osztrák ellenfelének vezetőedzője elmondta, a Debrecen egy nagyon kellemetlen ellenfél, erről csütörtökön este is megbizonyosodtak.

Haon.hu

Dzsudzsák Balázst külön kiemelte a Rapid vezetőedzője

Fotó: KISS ANNAMARIE

Óriási izgalmak közepette, tizenegyespárbajban harcolta ki a továbbjutást az örmény Alaskert ellen a Konferencia Liga-selejtező második fordulós párharcának csütörtöki visszavágóján a DVSC. A Loki idegenben, egy héttel korábban 1–0-ra verte az örményeket, így kedvezőbb helyteből várhatta az összecsapást. Ennek ellenére a 67. percben már kétgólos hátrányban voltak, így kiesésre álltak a debreceniek, akiket Dzsudzsák Balázs gólja mentett meg, jöhetett a hosszabbítás. A ráadás nem hozott újabb találatot, a 11-es párbajban Megyeri Balázs kétszer is hárítani tudott, ezzel megnyerve csapatának a párharcot. A Debrecen a harmadik fordulóban az osztrák Rapid Wiennel találkozik, idegenben kezdődik a küzdelem augusztus 10-én, a Nagyerdei Stadionban 17-én mérkőznek meg a felek.

Már a LASK elleni edzőmeccsüket is megnézték

A Rapid semmit sem akar a véletlenre bízni, a klub honlapján megjelent cikk szerint a gárda két megfigyelője is ott volt csütörtökön Debrecenben, és árgus szemekkel figyelték lehetséges ellenfeleiket. – Két emberünk is volt a debreceni stadionban, az egyik a Lokira, a másik az Alaskertre figyelt. 

A Debrecen egy magyar élcsapat, amely sok nagyon tapasztalt játékossal rendelkezik. Játszani akarnak, a támadófutballt perferálják, látszik, a labdabirtoklásra is nagy hangsúlyt fektetnek. Az egyik kulcsjátékosuk Dzsudzsák Balázs, a csapatkapitány, aki több mint 100 nemzetközi meccsen van túl, van rutinja.

A DVSC nagyon kellemetlen ellenfél lehet, ezt a nyáron láthattuk már a LASK elleni barátságos mérkőzésen is, amelyet szintén megnéztünk – nyilatkozta a Rapid honlapján Zoran Barišić vezetőedző.

Érdekesség, hogy Novota János személyében van egy kapus, mely korábban mindkét együttest erősítette. A szlovák válogatott hálóőr a 2017/18-as szezonban állt a piros-fehérek kötelékében: 15 NB I.-es és 3 Magyar Kupa mérkőzés szerepel a neve mellett az adatbankban, az élvonalban egyszer volt kezdő, a kupában háromszor. 2018 februárjában kiderült, aortatágulás miatt be kell fejeznie a profi labdarúgást, mindez a szezonkezdet előtti orvosi vizsgálatok során derült ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában