2023.07.21. 18:08
Jól indult a DVSC felkészülése, győzelem az MTK elleni edzőmeccsen
Töpfner Alexandra nyolc gólt vállalt.
Forrás: Facebook / DVSC Kézilabda
Nem volt könnyűn napjuk a debreceni lányoknak, hiszen délelőtt még edzettek a Hódosban, aztán buszra szálltak, és Budapest felé vették az irányt. Délután négykor a Riz Levente Sport és Rendezvénycsarnokban játszottak a nyáron alaposan megerősödött MTK ellen – olvasható a Loki honlapján.
Catherine Gabriel két védésével kezdődött a meccs, az elején rendre a Debrecen vezetett. Aztán hatnál megállt a debreceni gólgyártás, fordított és elhúzott a kék-fehér együttes (10–6). Szilágyi Zoltán időkérése után gyorsan egyenlített a DVSC, majd újra ellépett néggyel az MTK, és újra felzárkóztak a vendégek, a szünetben eggyel járt előrébb a fővárosi együttes.
A folytatásban is látszott, hogy mindkét csapat kemény munkából érkezett a meccsbe, sok volt a hiba, de akadtak szép megoldások is. Kicsit javult a debreceniek védekezése, ennek köszönhetően többnyire náluk volt az előny, de izgalmasnak ígérkezett a végjáték. Végül Vámos Míra gólja, majd az ezután kivédekezett támadás a győzelmet jelentette a DVSC Schaeffler számára.
A tényekFelkészülési mérkőzés MTK-Budapest–DVSC Schaeffler 30–31 (17–16) DVSC: Gabriel – Töpfner 8 (8), Hámori K. 3, Füzi-Tóvizi 1, Planéta 3, Vámos P. 3, Petrus 2. Csere: Bartulovic (kapus), Haggerty 1, Kácsor 4, Nagy N., E. Johansson 2, Grosch 1, Vámos M. 3. |