Kosárlabda

2023.06.08. 15:27

A sporton keresztül segít az egyetem

Balogh László, a DE Sporttudományi Koordinációs Intézet igazgatója és a szervezőbizottság vezetője természetesnek tartja, hogy támogatják a háború sújtotta Ukrajnát.

Balogh László elmondta, természetes, hogy segítenek

Forrás: Napló-archív

Fotó: KISS ANNAMARIE

A Debreceni Egyetem átvállalja a 3x3-as Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokságra benevezett két ukrajnai csapat költségeit, ezzel támogatja a háború sújtotta ország sportolóit. Július 15-e és 19-e között negyven csapat verseng majd az egyetem Főépülete előtt – számolt be róla az M. Tóth Ildikó Sajtóközpont. A Debreceni Egyetem a kezdetektől, az elsők között vette ki részét az orosz-ukrán háború elől menekülők megsegítéséből, 2022 tavaszán komplex humanitárius tervet is összeállított. A többi közt kollégiumi szállással, tartós élelmiszerek és használati cikkek gyűjtésével, önkéntes tolmácsokkal és a Békekoncerten összegyűjtött több tízmilliós támogatással igyekezett segíteni a menekülők boldogulását, enyhíteni megpróbáltatásaikat. Ezúttal a sporton keresztül segít az intézmény.

Lehetőséget adnak

A 3x3-as Egyetemi Kosárlabda Európa-bajokság szervezőbizottsága június 6-i ülésén arról döntött, hogy a két benevezett ukrajnai egyetem csapatait vendégül látja. A Vasyl Stefanyk Precarpathian National University női és a Sumy State University férfi együttesének így csak az utazást kell megszerveznie, minden mást a szervezők díjmentesen nyújtanak számukra Debrecenben.

Balogh László, a DE Sporttudományi Koordinációs Intézet igazgatója és a szervezőbizottság vezetője jelezte: mi sem természetesebb, mint lehetőségeinkhez mérten továbbra is támogatni a háború sújtotta Ukrajnát. – A Debreceni Egyetemen fontosnak tartjuk azt, hogy lehetőséget adjunk az ukrajnai játékosoknak a sportolásra, az aktív közösségi életre és a kikapcsolódásra akkor is, amikor országukban háború dúl. Ezért döntöttünk úgy, hogy a két egyetemük a vendégünk lesz az Európa-bajnokságon – mondta Balogh László.

A 3x3-as Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokságot július 15-e és 19-e között rendezi meg a Debreceni Egyetem az intézmény Főépülete előtti téren, 40 csapat részvételével. A várhatóan varázslatos hangulatú mérkőzéseket a nézők ingyenesen látogathatják majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában