Női kézilabda

2023.05.03. 15:52

Szilágyi Zoltán: „Ott volt a lehetőség a kezünkben”

A DVSC Schaeffler szakvezetője szerint a rutintalanság is közrejátszott az FTC elleni hazai vereségben.

Petrus Mirtill 5 góljával a Loki egyik legeredményesebbje volt | Forrás: Czinege Melinda

A DVSC Schaeffler kedden este 29–26-ra kikapott Debrecenben a Ferencvárostól a női kézilabda NB I. 23. fordulójában. Ahogy arra számítani lehetett, alig lehetett üres székeket találni a lelátókon, a hangulat pedig szenzációs volt a Hódos Imre Sportcsarnokban. 

A Loki fantasztikus első félidőt produkált, már öttel is vezetett, a félidei szünetre viszont két gólra csökkent a hazai előny. A fordulást követően pedig nagyot változott a játék képe, 10 perc elteltével már néggyel ment a Fradi.

Szilágyi Zoltán kétszer is időt kért ezen időszakban, ami meg is tette hatását, hiszen egyenlítettek a piros-fehérek, úgyhogy döntetlennél kezdődött a hajrá. Ezt viszont jobban bírták Elek Gábor kézilabdásai, a DVSC játékosai közül többen is ziccert hibáztak Janurik Kinga bravúros hárításainak is köszönhetően. 

DVSC, Debreceni VSC, DVSC Schaeffler, Loki, Szilágyi Zoltán, FTC, Ferencváros
Szilágyi Zoltán szerint a hullámvölgyekből nem jött ki jól a csapata | Forrás: Czinege Melinda

Jól kezdett a DVSC

A találkozót követő sajtótájékoztatón –, amelyen portálunk is jelen volt – Szilágyi Zoltán, a debreceniek vezetőedzője azzal kezdte, hogy gratulált a vendégeknek, mert megérdemelten nyertek. – Nagyon jól kezdtünk, magas hőfokon indítottunk. Aztán, – ahogy a nagy csapatok ellen lenni szokott –

a rutintalanságunk miatt nem tudtuk megtartani az előnyünket, amit kialakítottunk.

Lehetőségeket hagytunk ki az első félidő végjátékában, ez megbosszulta magát, ezért nem mentünk nagyobb fórral a szünetre. Fordulást követően a Ferencváros más felfogásban kézilabdázott, ebből következően már nem működött olyan hatékonyan a védekezésünk, mint korábban – osztotta meg gondolatait.

A szakember elmondta, hogy később átálltak nyitott védekezésre, ami javított a helyzetükön. – Visszajöttünk a meccsbe, de támadásban rendre hibáztunk, ott volt a lehetőség a kezünkben, azonban Janurik Kinga ismét nagyszerű napot fogott ki.

Nagyot küzdöttünk, ez mindenképpen dicséretes, viszont a második játékrészben csak 10 gólt lőttünk, nem jöttünk ki pozitívan a hullámvölgyekből

– zárta gondolatait Szilágyi Zoltán. 

Sokat elárul a Loki mérkőzés eleji teljesítményéről, hogy Elek Gábor, az FTC vezetőedzője attól tartott, hogy nagy arányú vereségbe szalad bele a csapata. Sokkal gyorsabbnak látta a hazai együttest, viszont a vendégek feljavult védekezése és a remek kapusteljesítmény visszaadta a hitét az együttesnek. 

A végén jöttek a Loki hibái

A DVSC Schaeffler egyik legeredményesebb játékosa Petrus Mirtill volt a maga 5 góljával, ő is értékelt. – Nehéz megszólalni a meccs után, mert nagyon szerettünk volna nyerni és küzdöttünk is érte. A végén jöttek a hibák támadásban és védekezésben is, ez okozta a problémánkat.

Többször lerohant minket a Fradi, mint egy folyosón, úgy mentek át rajtunk, és ez ellen nem találtunk megoldást

– fogalmazott.

A Lokinak ez volt az utolsó hazai összecsapása ebben a szezonban, és ezzel a vereséggel egy pont hátrányba került a Mosonmagyaróvárral szemben a bronzéremért vívott harcban. Szilágyi Zoltánékra még négy idegenbeli összecsapás vár alsóházi ellenfelekkel.

Elsőként jövő héten szerdán az Alba Fehérvár otthonába látogat az együttes, majd sorban következik a Kisvárda, a Békéscsaba és a Dunaújváros – a harmadik helyért jó eséllyel mindenki ellen nyerni kell.

A mosonmagyaróvári gárdának szintén négy találkozója lesz még, az utolsó azonban Győrben, az ottani pontvesztésben bízhatnak a debreceni szurkolók.

Bakos Attila 

A csapattal kapcsolatos további hírekért kövesse megújult Facebook-oldalunkat!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában