Kézilabda

2023.05.02. 20:00

Fájó vereséget szenvedett a Loki az FTC-től

A DVSC sokáig vezetett, de végül a Ferencváros nyert 29–26-ra a Hódos Imre Sportcsarnokban.

Hiába játszott sokáig előnyben a Loki, de végül 29–26-ra kikapott a Ferencvárostól

Forrás: Czinege Melinda

A női kézilabda NB I. 23. fordulójában a DVSC Schaeffler az FTC-Rail Cargo Hungaria együttesét fogadta kedd este Debrecenben. Ahogy arra számítani lehetett, alig lehetett üres székeket találni a lelátókon, a hangulat pedig szenzációs volt a Hódos Imre Sportcsarnokban.

A meccs hatalmas tempóban indult, a lokista lányok láthatóan óriási elszántsággal érkeztek meg a pályára. Ennek és Gabriel védéseinek eredményeképpen 6 perc után már 5–2-re vezetett a DVSC, ráadásul ekkor Giegirich Malestein büntetőjét hárította, de a másik oldalon Vámos Petra is elhibázta a hétméterest. A következőhöz már Töpfner állt oda, aki viszont gólra váltotta azt. Ezért Elek Gábor már a 11. percben úgy döntött, hogy időt két 7–3-as hazai vezetésnél.

A félidő feléhez közeledve a Fradi irányítója Kovacsics Anikó maradt lent egy szerencsétlen ütközést követően, majd a kezét fájlalva hagyta el a pályát, ezután már nem is játszott többet mérkőzésen. Szilágyi Zoltán együttese 1-2 pici hibát leszámítva remekül védekezett és a támadásait is jól fejezte be. Nagyon fontos volt, hogy minél kevesebb labdát ajándékozzanak az ellenfélnek a debreceni lányok, mert gól volt a büntetés.

Azonban hazaiak is rendre kihasználták a fővárosiak minden egyes megingását.

A debreceni mester 23 minutum elteltével, 4 gólos előnynél kérte ki első idejét, hogy a szünet előtti utolsó percekre se lankadjon a koncentráció. A vendégek természetesen nem hagyták magukat, és Klujber Katrin vezetésével a félidőre felzárkóztak 16–14-re. A Loki szempontjából és összességében is kiváló 30 percet láthatott a publikum, talán a 26. percben még 5 gólos előny kettőre csökkenését fájlalhatták kicsit a hazai drukkerek.

A fordulást követően Márton Gréta villámgyors gólja jelezte, hogy borzasztóan nehéz második félidő vár a DVSC-re. Aztán Emily Bölk találatával néhány másodpercre már a vezetést is megszerezte az FTC, azonban Petrus és Planéta gyorsan visszafordították az állást. Ezt követően azonban a vendégek percei jöttek, a piros-fehérek támadásban elkövettek néhány hibát, amit kihasználva négy gólos fórt alakítottak ki Malensteinék. 

Forrás: Czinege Melinda

A második félidő első 10 minutuma teljes mértékben a fővárosiaké volt, 10–4-re nyerték ezt az időszakot.

Szilágyi Zoltán újabb időkérését követően magára talált a Loki, és elkezdte faragni hátrányát. A hazaiak többször lehozták kapusukat is, hogy létszámfölényt alakítsanak ki a támadások során. Az utolsó 10 perchez érve 25–24-re vezetett a Ferencváros, amely ekkor emberelőnybe került Bordás Réka kiállítását követően. Ezt azonban megúszták a hazaiak kapott gól nélkül, és rögtön ezután a vendégektől állt ki Tomori két percre.
A dudaszóhoz közeledve kissé csapongóvá vált a meccs, több hiba is becsúszott mind a két oldalon támadások közben. Az utolsó percekben Bordás Réka és Petrus Mirtill ziccerét is bravúrral hárította a végig jól védő Janurik Kinga. 

Így hiába játszott sokáig előnyben a Loki, de végül 29–26-ra kikapott a Ferencvárostól.

A találkozót követően Ábrók Zsolt, a csapat ügyvezetője egy-egy csokor virággal búcsúztatta az idény végén távozó Bordás Rékát és Ann-Catherine Giegerichet. 

Bakos Attila

A tények

Női kézilabda NB I., 23. forduló
DVSC Schaeffler–FTC-Rail Cargo Hungaria 26–29 (16–14)
Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok, 2100 néző. Vezették: Nagy Ferenc, Túróczy József.
DVSC: Gabriel – Töpfner 4(3), Planéta 5, Vámos P. 2, Füzi-Tóvizi 1, Kácsor 3, Petrus 5. Cserék: Giegerich, Torda, Hámori, Bordás R. 2, Vámos M., Csernyánszki, Kiss Cs., Panyi., Szabó N. 4 Vezetőedző: Szilágyi Zoltán.
FTC: Janurik – Malestein 3, Szöllősi-Zácsik 3, Tomori , Kisfaludy 2, Lekics, Márton 2. Cserék: Bíró B., Szucsánszki, Hársfalvi 2, Stolle 2, Bölk 3, Papp D. 1, Kukely, Klujber 11(3), Cerjenics-Kovacsics. Vezetőedző: Elek Gábor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában