Mindig debreceni lesz Böőr Zoli

Böőr Zoltán volt a Piros-Fehér Történetek című beszélgetősorozat második vendége csütörtök este. Ahogy arról portálunkon is beszámoltunk, az Ultras Debrecen és a Loki Szurkolók Egyesülete közös kezdeményezésének premierjén Igor Bogdanovicsot faggathatták a szurkolók, ezúttal pedig a Loki saját nevelésű középpályásának tehették fel kérdéseiket. A helyszín ezúttal a Hódos büféje volt, így a drukkerek a DVSC Schaeffler–Siófok kézi meccs után kényelmesen elhelyzekedhettek, és egy üdítő, vagy éppen egy pofa sör mellett hallgathatták a villámléptű játékost, aki ugyanolyan lendülettel válaszolt a kérdésekre, ahogy annak idején a gyepen terelgette a labdát. Portálunk ezekből a válaszokból szemezgetett, remélve, sikerül kicsit visszaadni a diskurzus hangulatából.

A beszélgetést egy hangos Böőr Zoli, Böőr Zoli! rigmus vezette fel, megadva az alaphangot az egésznek. Az est első részében most is villámkérdésekre kellett felelni, melyből többek között kiderült, Zotyó a 9-es mezszámot favorizálja a 81-es helyett (mindkettőben sokat játszott a Lokiban); inkább utolsó emberként felrúgná az ellenfelet egy piros lapért, mint hagyja elmenni maga mellett („Nem bízom a kapusban!); Szoboszlai Domonikot favorizálja Gera Zoltánnal szemben; a Guns N’ Rosest választaná a Nirvanával szemben; most már inkább belföldre megy a családjával nyaralni; és már tudja értékelni Budapest, valamint a Duna környékének szépségeit.

Kiváló korosztály

A következő blokk ezúttal is a kezdetekről szólt, a Loki-drukkerek nyilván pontosan tudják, hogy Böőr Zoli végigjárta a szamárlétrát a piros-fehéreknél, de azt talán kevésbé, hogy igen tehetséges korosztály volt az övék, hiszen anno 1995-ben a Debreceni Sportiskola labdarúgó ifi B csapata 29 győzelemmel, egy vereséggel, 129–13-as gólkülönbséggel nyerte meg az országos bajnokságot.
– Herczeg András volt az edzőnk, és rögtön az első meccsen kikaptunk a Videotontól, de aztán minden összecsapást megnyertünk. Remek együttesünk volt, amelyből később többen is – Madar Tamás, Frida Ferenc, Benczik Zsolt, Nagy Zsolt – bemutatkoztak az élvonalban, Bernáth Csaba karrierjét pedig senkinek nem kell itt bemutatni. Abban a gárdában sokan voltak többre hivatottak, példáúl Szabó János, aki korosztálya egyik legtehetségesebb játékosa volt, de pechjére Sándor Csaba játszott a posztján a Lokiban – elevenítette fel Böőr Zoli.
Nem titkolta, sokat köszönhet nevelőedzőinek, Zolnai Lajosnak, és Herczeg Andrásnak, akik afféle apafiguraként szolgáltak számára, mivel édesapját fájdalmasan korán elveszítette. – Természetesen kihagyhatatlan Garamvölgyi Lajos személye is, aki lehetőséget adott nekem az első osztályban. Talán ő volt legnagyob hatással rám, de szakmai szempontból kiemelném még Szentes Lázárt is, aki szerintem lerakata az első bajnokcsapatunk alapjait. A civil életemet tekintve apai nagymamától kaptam meg azt a feltétel néküli szeretet, amit igyekszem a két kislányomnak továbbadni. Mézes Józsefet sem hagyhatom ki, aki gyermekkoromban ott volt mellettem, ezúton is köszönöm neki, amit annak idején értem tett – hangsúlyozta.

Világrekorder

A kiváló technikájú szélső élvonalbeli debütálása kapcsán elmondta, szerinte világrekorder, mert úgy hozta le az első felnőtt idényét, hogy labdába sem ért. Ez úgy volt lehetséges, hogy az első két meccsén csereként egyaránt két percet kapott, majd vége is lett a bajnokságnak.
– Sosem rejtettem véka alá, hogy Sándor Tamás volt a példaképem, amikor 17 évesen felhívtak a nagycsapathoz, annyira ideges voltam, hogy inkább a vendégöltözőben vettem fel az edzésfelszerelésemet. Aztán egyszer csak bejött Tobe, és mondta, hogy irány a hazai öltöző – mosolygott.

Az első két meccset aztán két részletben még 250 követte piros-fehérben, amelybe belefért 3 bajnoki cím, 2 Magyar Kupa-győzelem, valamint 1 Zilahi-díj, valamint számtalan emlék. A beszélgetésből nem maradhatott ki Szima Gábor, a klub korábbi elnökének, és tulajdonosának személye sem. Kiderült, bár a tulajdonos szinte mindegyik edzést megnézte, szorosabb kapcsolata nem volt a játékosokkal. A 2001-es, felmásra sikerült évről szólva elmondta, a Videoton elleni kupagyőzelem örök emlék a rengeteg Loki-szurkolóval, és a parádés a hangulattal. – Tátva maradt a  szánk, mennyien jöttek Debrecenből. Abban az évben papíron kiestünk ugyan, de így 20 év távlatából talán már elmondhatom, hallottuk a zuhanyhíradóban, hogy a BKV visszalépésének köszönhetően valószínűleg megússzuk az osztályváltást – ismerte el, aki még egy, a nagyközönség számára nem ismert dolgot is megosztott a jelenlévőkkel. – 2002-ben járt le az első szerződésem a Lokival, és aláírt megállapodásom volt az MTK-val, hogy náluk folytatom. Nem tudtuk mi lesz a klubbal, állandó pénzügyi problémák voltak, és a fővárosiak ajánlatott tettek. Illés Béla után talán a második legjobban fizetett játékos lehettem volna az oszágban. Ügyvédi letétben volt a pénzem, de amikor meghallottam télen, hogy jön haza Tobe és Dombi Tibi, mondtam, bontsuk fel a szerződést. Maradni akartam, és nagy célokért játszani a Lokival, mert éreztem Kicsiékkel ez összejöhet. Szerencsére bejött, bajnokok lettünk, és válogatottban is bekerültem. Megadatott, hogy 21-szer magamra öltsem a nemezeti csapat dresszét, büszke voltam rá, akármilyen eredményeink is voltak, vagy éppen nem voltak. Amit hiányoltam, nem voltak a gárda elé kitűzve nagy célok, és az egyéni érdekek talánfontosabbak voltak a csapaténál. Akkor is voltak jó játékosaink, de nem tudtunk belőle tőkét kovácsolni, valószínűleg a futballt körülvévő közeg miatt is – ecsetelte.

Kétszer is visszatérhetett volna

Az első bajnoki cím után 27 esztendősen Törökországba igazolt, de fél év után visszatért, ám már nem tudott olyan meghatározó játékos lenni, mint az első időszakában. – Nem történt különösebben semmi, a csapat fölfelé ívelt, jöttek a jó labdarúgók sorra, nagy volt a konkurenciaharc. Nem voltam már olyan kiemelkedő játékos, mint korábban, és a sérülések sem kerültek el, így nem tudtam folyamatosan játszani, formába lendülni – ismerte el. 

Hősünknek később kétszer is lehetősége lett volna visszaigazolni a Lokiba, de mindannyiszor súlyos sérülés gátolta meg a transzfert. – Nem mindennapi, hogy ez kétszer is megtörtént, de inkább az kötött le, hogy felépüljek. Az első után még visszajötem, sőt, a Dunaújvárossal két év alatt két osztályt lépve viszatérhettem az NB I.-be. Csapatkapitányként 30 bajnokiból 28-an kezdtem, házi gólkirály voltam, de az utolsó meccsemen, 2015-ben megint elszakadt a szalagom. 37 évesen úgy döntöttem, nem akarom megint végigcsinálni a hosszú rhabilitációt, ezért felhívtam telefonon a menedzseremet Filipovics Vladant, és mondtam neki, itt a vége, visszavonulok. Hosszú csend a telefonban, majd egy „Most szivatsz?” kérdés. Mint kiderült, már tárgyalt a Lokival, hogy visszatérek Debrecenbe. Hiányzik a foci, hiába futok, teniszezem, ezek nem kapcsolnak ki úgy, mint a labdarúgás. Mostanában pingpongozom, mert legalább ott is pattog a labda – jelent meg a rá jellemző hamiskás mosoly a szája szegletében.

Roberto Carlos nézett vissza rá

Az est moderátora egy ponton felvetette, talán egy magyar labdarúgónak adatott meg, hogy egy hét leforgása alatt olyan sztárokkal játszon, mint Cristiano Ronaldo, Rooney, Rio Ferdinand, van Nistelrooy, Raul, Beckham vagy éppen a brazil Ronaldo. – A Real Madrid elleni gálameccs nekem 15 percig tartott, mert belenéztem Zidane könyökébe. Elfeküdtem, és arra nyitottam ki a szemem, hogy Roberto carlos áll fölöttem, és mutatja, hogy jöjjön az orvos, mert nem túl szép látvány az orrom. A korházban mondták, hogy nézték a meccset a tévében, így már vártak, majd a doki egy mozdulattal helyrerakta az orromat. A Manchester elleni mindkét BL-selejtezőt 3–0-ra buktuk el, de amíg az első, idegenbeli meccs után úgy éreztük, több volt benne, addig a budapest viszavágó talána legrosszabb futballélméynem. Előnyök tudatában a manchesteriek nem akartak futballozni, a 90-ből legalább 80 percig náluk volt a labda, ők járatták, mi meg reménytelenül kergettük őket – ismerte el.

Elképesztő energiák

Az egyik kérdésre válaszolva legkedvesebb debreceni futballélméyneinek váci kupagyőzelmet, és az első bajnoki címet mondta, nomeg az Oláh Gabor utcai stadionban lőtt összes gólját. – Minden az „Oláhgabin” szerzett találatom elképesztő energiát adott, fantasztikus érzés volt megélni azokat. Szabadságtelepi gyerekként tökéletesen boldog lettem volna, ha világéletemben a Lokiban játszom, de megadatott a külföldi karrier, és a válogatottság is. Már 15 éve nem élek a cívisvárosban, de amikor jövök, mindig megrohan rengeteg emlék. Szeretek Dunakeszin élni, odaköt a családom és a munkám, de számomra Debrecen a nagybetűs otthon –  hangsúlyozta a drukkerek vastapsa közepette Böőr Zoli.

A beszélgetést szurkolói kérdések és közös fotózás zárta. 

MSZ