2023.02.20. 17:30
Közel a hetvenhez is bárhova elkíséri kedvenceit a B-közép Mamója
Hiába a korkülönbség, Gellénné Micskei Margit otthon érzi magát a lelátó másik oldalán.
Gelléné Micskei Margitot, azaz Mamót sokan ismerik a kézimeccsekről
Forrás: Kiss Annamarie
A sport szeretete összeköt – szokták mondani, és bizony, ez nem csupán egy üres frázis. Jól tudja ezt a B-közép Mamója is, aki most, közel a hetvenhez éli második fiatalságát.
Gellénné Micskei Margit, vagyis Mamó 2010-ben került be a debreceni kemény magba, ahol rögtön megszerették és befogadták. A belevaló egykori kézis hű maradt szeretett sportágához, és a mai napig ott van a DVSC Schaeffler minden hazai mérkőzésén, illetve ha teheti, a külföldi kupatalálkozókra is elkíséri a lányokat.
Nem mondhatjuk, hogy unalmasan telnek nyugdíjas évei, az elmúlt bő tíz esztendőben olyan élményekben, kalandokban volt része, melyekben másoknak talán egész életükben nincs. Imádja a Hódosban uralkodó miliőt, szereti a rockzenét, a motoros találkozókat, és immár 11 tetoválás díszíti a testét. És hogy mindez miként kezdődött, és hogyan formálódott, arról a HAON-nak mesélt.
– Falun nőttem fel, még tornaóránk sem volt, aztán mikor 13 éves lettem, jött egy tornatanár, aki egy kézilabdacsapatot is kreált. Elég alacsony vagyok, viszont mozgékony, így kapus lettem. A gimnáziumban is folytattam a kézilabdát, majd a Medicor SE-be hívtak, mellyel feljutottunk az NB II.-be. Aztán férjhez mentem, majd szültem, véget ért a sportolói pályafutásom, azonban a sportág szeretete megmaradt.
Rendszeresen kijártam meccsekre, vettem bérletet is, aztán 2010-ben történt, hogy a Hódos büféjében, az egyik találkozó szünetében a keresztlányom, aki akkor már az ultrák körében mozgott, kérdezte, miért nem megyek oda hozzájuk. Át is mentem szembe, és azóta is ott vagyok. Nagyon megtetszett a légkör, a társaság, az egész magával ragadott.
Az idegenbeli és a külföldi túrákba is bekapcsolódtam, már ahova busszal el lehetett jutni – avatott be a kezdetekbe Mamó.
Forrás: Kiss Annamarie
Sokszor viccelődtek vele
Kiderült, kedvesen fogadták, mikor megjelent az ultrák között, igaz, nem idegenként ment oda, a keresztlánya kiléte jó ajánlólevélnek számított. – Értettem a viccüket, nem sértődtem meg, ha épp rajtam nevettek, akkor sem. Egy-egy túra alkalmával esténként összeültünk, iszogattunk, sztorizgattunk, poénkodtunk, előfordult, hogy nekem nem mindig esett le rögtön minden, mondták is sokszor, hogy majd, ha nyugdíjas leszek…
Annak idején nagyon nagy összetartás volt a B-közép tagjai között, sokszor maradtunk ott a mérkőzések után a Hódosban is még beszélgetni, illetve a Montin is gyakran összejöttünk. Mióta megfiatalodott a társaság, annyira én már nem vagyok benne az éjszakai életben, ettől függetlenül velük is jó a viszonyom, simán elmegyek velük nagybusszal akár külföldre is, sütök nekik pogácsát, amit nagyon szeretnek.
Az ifjabb generáció tagjai kissé visszafogottabbak, mint az idősebbek, de így is fantasztikus hangulatot tudnak teremteni a találkozókon, írtak új verseket, ügyesek. Természetesen én is énekelek a többiekkel, az évek során megtanultam a dalokat, élvezettel engedem ki a hangom, ami egyébként nem jó, de elvész a tömegben. Szeretek a fiatalok között lenni, frissen tartják a gondolkodásomat – ismerte el, majd hozzátette, sosem érezte kívülállónak magát a kora miatt. – A kezdetek kezdetén, mikor például megjelentem a Montin, lehet furcsán néztek rám páran, hogy ki ez, és mit keres itt, de pillanatok alatt megbarátkoztak velem, látták, hogy belevaló vagyok, a kor csak egy szám, nem mérvadó. Megszámlálhatatlan barátra, ismerősre tettem szert, akik esetleg már nem tudnak meccsre járni, azokkal is tartom a kapcsolatot.
Forrás: Czinege Melinda
Focira is? Nem baj!
Megtudtuk, mikor először ment külföldre a szurkolókkal, azt sem tudta, hogy előtte Budapesten a Loki–Harkiv összecsapást is megnézik. – 2010 szeptemberében volt az első külföldi utam a drukkerekkel, Lublinba mentünk kézimeccsre.
Akkoriban még annyira nem folytam bele semmibe, annyit tudtam, hogy a Hódosnál találkozunk, a Főnixnél már rengeteg busz várakozott, és ott mondta a keresztlányom férje, hogy megyünk előbb Pestre, a DVSC futballcsapata akkor játszotta az ukrán Metaliszt Harkiv elleni Európa-liga összecsapását, és onnan indult a buszunk tovább Lublinba. Nem akadtam fenn ezen, örültem, hogy mehettem, élveztem minden pillanatát.
– Bécsben is jártam, az is egy emlékezetes túra volt, ugyanis út közben megálltunk Sopronban, ahol a helyi szurkoló barátokkal eltöltöttünk egy kellemes estét. Jártam Cseh- és Németországban, ott voltam 2017-ben Lubinban is. És most legutóbb, januárban is elkísértem a csapatot a horvát Podravka Vegeta elleni, idegenbeli Európa-liga találkozóra. Már nagyon vártam, hogy végre újra útra kelhessünk. El se tudom mondani, mi megy egy-egy ilyen túrán, isteni élmény. Persze fárasztó is, pláne ha nem alszunk ott, hanem csak megyünk, jövünk. De mivel nem vagyok nagy termetű, nem okoz gondot számomra a buszos utazás, egyébként is fel lehet állni, arrébb menni, beszélgetni. Megy az éneklés, olykor az iszogatás, sokszor megállunk, így elviselhető – mondta Margó, aki mint kiderült, egy utazás alkalmával „váltott nevet”.
– Egy túrán ragadt rám a Mamó becenév, mikor Bécsbe mentünk. A Margóból neveztek át Mamóvá, egyáltalán nem haragudtam érte, sőt. Már a motoros találkozókon, koncerteken is, ahova járok, így hívnak. Az viszont nem tetszik, mikor azok, akik annyira nem ismernek, Maminak neveznek, azért „harapok”. A rockzenét, a motorozást és sátorozást is mindig szerettem, aztán ahogy felnőtt a gyerek, és volt időm magammal foglalkozni, kiszakadni hétvégente, úgy voltam vele, miért ne próbálnék ki valami újat. Először csak a közelben, Hajdúnánáson kezdtem, aztán egyre távolabb merészkedtem, motoros találkozókon is rendszeresen részt veszek, illetve koncertekre úgyszintén járok. Egy kis Pokolgép vagy Road bármikor jöhet, de most a kedvencem egy fiatal szeghalmi együttes, a Mudfield – sorolta, majd arra is kitért, miként jöttek a tetkók.
– A tetoválások is akkor kezdődtek, mikor bekerültem a B-középbe. Mindig is tetszettek a tetovált fiatalok, és úgy gondoltam, miért ne lehetne nekem is. Először a lábamra varrattam egy virágot.
Épp mikor a harmincadik házassági évfordulónk volt, a férjem kijött elém a buszvégállomásra, mert Hajdúszoboszlón csináltattam, és mutattam neki, hogy nézd csak mivel kedveskedek az évfordulónk alkalmából. Tetszett neki, de azért azt mondta, egy elég is lesz ez az egy. Ellenben én úgy döntöttem, minden évben készíttetek egy újat, már tizenegynél tartok.
Talán itt már megállok, de majd meglátjuk. Idő közben angolul is elkezdtem tanulni, így adta magát egy ilyen felirat is, hogy „Csak egy újabb kaland” – mondta a kézicsapat nagy rajongója, aki nem szokott ítélkezni, ha nem megy a lányoknak, akkor is buzdítja őket. És bár minden csapattagot kedvel, érthetően mindig akadnak, akiket jobban favorizál, kiemelte Varsányi Nórit, Vantara-Kelemen Évát, Füzi-Tóvizi Petrát, és Petrus Mirtillt.
KSZD
