Vérzik a szívünk, nincsenek szavak

2024.05.19. 21:58

Összetört az olimpiai álom, a csoda kapujában bukott el a 3x3-as női kosárválogatott Debrecenben

Magyar szempontból mindennél fájóbban zárult vasárnap az olimpiai selejtező Debrecenben; a 3x3-as női válogatottunk a 3. helyért vívott csatában tisztesen helytállt, de nem kvalifikálta magát az ötkarikás játékokra.

Tóth Huba Elemér

Nem jutott ki az olimpiára a női 3x3-as kosárlabda-válogatott

Forrás: Kiss Annamarie

A 3x3-as magyar női válogatott ugyan közel állt ahhoz, hogy fináléba jusson, de drámai módon kikapott a németektől a Debrecenben zajló olimpiai selejtezőtorna elődöntőjében. Azonban még élt a remény, ugyanis a 3. helyen végző csapat is megválthatta jegyét Párizsba, de ehhez a papíron legerősebb kanadaiakat kellett volna legyőzni. 

20240519-HUN-Canada-3x3-Debrecen-KA_23
A 3x3-as magyar kosárválogatott mindent megpróbált, de ezúttal Kanada jobbnak bizonyult
Fotó: KISS ANNAMARIE

A Nagytemplom előtti lelátón alig lehetett elférni, a szurkolók csak úgy tolongtak, hogy lássák a meccset, a hangulat a tetőfokára hágott.

3x3 Debrecen: Nem a magyarok szája íze szerint alakult

Hatalmas tűz égett a játékosok szemében, a nagy tét felspannolta mindkét csapatot. A magyarok számára azonban rosszul kezdődött a mérkőzés, a kanadaiak ugyanis gyorsan hárompontos előnyre tettek szert. Azonban a 2. percben Böröndy Vivien büntetőből, majd egy közeli akcióból is eredményes volt. Noha az észak-amerikaiak fórjukat ismét kétpontosra növelték, a magyarok egy darabig még tartották a lépést. Az 5. percben Kanada már 10-5-re vezetett, így a mieinknek a visszazárkózás érdekében távolról kockáztatnia kellett. Azonban egyre csak nyílt az olló, melynek következtében a nyugatiak egyre nyugodtabban játszottak, a mieink gépezete pedig akadozott. 

Magyarország csapata becsülettel küzdött, ám a kanadaiak 30.2 másodperccel a rendes játékidő előtt eldöntötték (10–21) a meccset, ezzel szertefoszlatták a magyar álmokat…

Eltörött a mécses, a negyedik hely már nem ért olimpiai kvótát. Ezzel az is eldőlt, hogy Magyarország egyik kosárlabda-válogatottja sem lesz ott az ötkarikás játékokon...

A meccs utáni pillanatok

A végén a magyar játékosok teljesen összetörve hagyták el a helyszínt, végtelenül szomorú pillanatok voltak ezek. A mieinkhez hasonlóan a mongol legények is földre rogytak, hiszen a 3. helyért vívott meccsen a rendes játékidő utáni hosszabbításban kaptak ki.

Azonban volt, aki örült. A férfiaknál a litvánok, a franciák és a lengyelek váltották meg repülőjegyüket Párizsba, míg a nőknél a spanyolok, a németek és a kanadaiak többek között Debrecen polgármesterének, Papp Lászlónak és a helyi szervezőbizottság elnökének, Becsky Istvánnak a jelenlétében vehették át a "nyertes" feliratú táblát. A részletes végeredményről a fiba3x3.com-on tájékozódhatnak.

A Magyarország-Kanada mérkőzés itt nézhető vissza:


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában