DVSC Schaeffler

2023.01.16. 12:30

A védekezés hozta meg a Loki sikerét

Szilágyi Zoltánék megtalálták az ellenszerét a Podravka támadásainak.

Szilágyi Zoltán elégedett lehetett csapatával | Forrás: Napló-archív

Második csoportmérkőzését is megnyerte a DVSC Schaeffler az Európa-liga C csoportjában, a piros-fehérek ezúttal a horvát Podravka Vegeta otthonában diadalmaskodtak 26–20-ra. A Loki az első tíz percben háromgólos előnyt alakított ki a hazaiakkal szemben, amit a szünetig eggyel növelt, így 11–7-es debreceni vezetésnél jött a fordulás. Ehhez kellett az is, hogy Catherine Gabriel hárítsa a játékvezetők által megítélt időn túli hetest.

A szünet után nagy lendülettel folytatta a Loki, és a 33. percben már hattal vezetett.

Ezt az előnyt tartotta szinte végig az együttes, igaz nyolc perccel a vége előtt már nyolc góllal mentek Vámos Petráék, végül 26–20-as, magabiztos győzelmet aratott a DVSC. 

A találkozót követően Szilágyi Zoltán, a Loki vezetőedzője a Sport TV-nek értékelte a látottakat. – Az eredményen túl azzal is elégedett lehetek, hogy 60 percen keresztül, végig egységesek voltunk.

 

A védekezésünk jól működött, erről árulkodik a 20 kapott gólunk is. Ehhez természetesen hozzájárult az is, hogy extra teljesítmény nyújtottak a kapusaink, öt büntetőt fogtak meg a meccs folyamán.

Azt gondolom, hogy megtaláltuk az ellenszerét a Podravka támadásainak, de a lerohanásaink néha kapkodásba mentek át és feleslegesen elszórtuk a labdákat, így tartottuk őket meccsben az első félidőben – fogalmazott.

A szakember szerint a szünetet követően egyre ötletesebbé vált a Loki támadójátéka, a lányok megtalálták az ellenfél gyenge pontjait. – Kemény és határozott védekezéssel találkoztunk, de az ellenfelünk a hátrány tudatában elbizonytalanodott, így akadtak kis rések, amiket jól megtaláltunk.

 

Összességében tényleg elégedett lehetek, egy ilyen idegenben szerzett 2 pont nagyon sokat érhet a későbbiekben

– hangsúlyozta.

Szilágyi Zoltán a horvátországi mérkőzés értékelését követően már előretekintett a vasárnapi, Sola elleni, norvégiai találkozóra is. – A stábbal már foglalkoztunk a Sola játékával, egy kifejezetten erős csapatról van szó, de a norvég kézilabdát nem kell bemutatni senkinek – mondta. A vezetőedző kiemelte, ha továbbra is ennyire jól működne a védekezésük, és támadásban hosszabb ideig hoznának magasabb színvonalat, az mindenképpen előrelépés lenne.

BA

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában