Kézilabda

2022.10.21. 19:56

Visszatért a győzelmi ösvényre a Loki

A hullámzóan játszó piros-fehérek megdolgoztak a két pontért.

Forrás: Kiss Annamarie

Bár az elején még érződött a múlt heti budaörsi pofon, végül magabiztosan, 32–24-re győzött a DVSC Schaeffler az Érd ellen péntek este. A már megszokott remek hangulatban kezdődött a találkozó a Hódosban. Az első támadás joga a Lokié volt, de Planéta Szimonetta bombája elzúgott a hosszú mellett. Nem úgy, mint Csiszár-Szekeresé, aki kipúpozta a bal felsőt.

Egy labdaszerzést követően kettő volt a vendégelőny – aztán már három, Szilágyi Zoltán időt is kért, és meglehetősen hevesen gesztikulálva magyarázott tanítványainak.

Meglehetősen korán érkeztek is a cserék támadásban, és végre a nyolcadik percben megtört a jég, Kácsor Gréta talált kaput, majd Töpfner Alexandra gyors egymás után kétszer, így máris döntetlen volt az állás (9. perc, 3–3). A 14. percben már az addig remekül védő ex-debreceni Horváth-Csapó Kyra sem tudta megakadályozni, hogy átvegye a vezetést a Debrecen, Füzi-Tóvizi Petra járt túl az eszén. A játékrész derekán már három (11–8) volt közte, Horváth Roland, a Duna-partiak edzője időt is kért, hogy lefékezze a Lokomotívot. Ennek ellenére fokozatosan nyílt az olló, az egyre kiszolgáltatottabbá váló Horváth-Csapót Kántor Kamilla váltotta az érdi kapuban.

Ez a húzás bevált, Kántor több szép védéssel tartotta meccsben csapatát, így végül 16–11-nél vonultak pihenőre a felek.

A szünet sem akasztotta meg a Vasutas lendületét, nagyon éltek a hazai szélsők, a különbség pedig folyamatosan nőtt egészen kilencig, ám ott megakadt (37. perc, 22–13). Olyannyira, hogy elkezdett kapaszkodni az Érd, Szilágyi Zoltán pedig egy perc erejéig magához hívta a piros-fehéreket, hogy átbeszéljék a teendőket. Megállt a Loki támadójátéka, és a védekezés is kezdett lyukassá válni. Torda Vanessa érkezett a hazai kapuba, csapattársai pedig harmadszor is a kispadhoz egy fejtágításra. Végül 32–24-re nyertek Vámos Petráék, ilyen arányban is megérdemelten.

A szlovéniai Európa-bajnokság miatt szünet következik a bajnokságban, a Loki legközelebb december 3-án az MTK otthonában lép majd pályára.

MSZ

A tények
Női kézilabda NB I., 5. forduló
DVSC Schaeffler–Érd 32–24 (16–11)
Hódos Imre Rendezvénycsarnok, 1000 néző. V: Kovács-Sebők, Vastag-Réti
DVSC: Gabriel – Töpfner 9 (4), Planéta 2, Vámos P. 3, Füzi-Tóvizi 3, Jezsikava 1, Vámos M. 5. Csere: Torda (kapus), Hámori K. 2, Kácsor 1, Hornyák D. 1, Szabó N. 3, Bordás 1, M. Costa 1, Petrus. Edző: Szilágyi Zoltán
Érd: Horváth-Csapó – Dávid, Azari 2, Paróczy 1, Horváth D., Csiszár-Szekeres 2, Gerencsér 2, Fekete B. 5. Csere: Kántor K., Hadfi (kapusok), Ábrahám, Puskás L. 1, Kiss D. 4, Csáki Zs. 7, Pécsi, Csáki L. Edző: Horváth Roland.
Kiállítások: 2, illetve 10 perc
Hétméteresek: 4/4, illetve –

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában