Ifjú titánok az arénában

2022.09.12. 11:30

A debreceni aerobikos génjeiben van a sport

Bányász Viktóriában minden megvan ahhoz, hogy a nagy elődök nyomába lépjen.

Forrás: Czinege Melinda

Rengeteg nemzetközileg is kiváló versenyzőt adott már a debreceni Flex-HD SE a magyar aerobiksportnak. Szerencsére a jövő is fényesnek tűnik, hiszen jelenleg is több komoly tehetség pallérozódik Kovácsné Laurinyecz Julianna, és Kovács Judit kezei alatt, ám közülük is kiemelkedik Bányász Viktória, aki a legutóbbi portugáliai világbajnokság utánpótlás világversenyén három aranyérmet is szerzett. 

A 14 esztendős tehetség egyéniben, trióban és az Aerodance csapat tagjaként is a dobogó legmagasabb fokára állhatott, amivel a legeredményesebb magyar utánpótlás versenyző volt Guimaraesban.

Forrás: Czinege Melinda

Viki sportos géneket örökölt, hiszen édesanyja balettozott és atlétikázott, édesapja pedig vívott, focizott, karatézott. – Kicsiként is mindig mozogtam, kanapéról kanapéra ugráltam – elevenítette fel a Haonnak az ifjú aerobikos. – Izgő-mozgó voltam, nem tudtam leállni, ezért a szüleim hatéves koromban egy ismerősünk által beírattak a Flex-HD SE-hez. Az első alkalom után azt mondtam, hogy többet nem jövök vissza, de a szüleim mondták, ne adjam fel, maradjak egy hetet, és meglátjuk. Szerencsére maradtam, azóta pedig nem tudok innen elszabadulni, annyira megszerettem. 

Megfogott az egész, ráadásul mindig is tornázni, meg táncolni szerettem volna, és abból mindkettőt megkaphatom az aerobikban. 

Az első versenyemet sosem felejtem el, még kis Challenge-sek voltunk, csoportban indultunk csak, és nagyon izgultunk, de már ott is támogattuk egymást – idézte fel.

Kovácsné Laurinyecz Júlia, a Flex-HD SE elnökének szeme előtt már sok versenyző cseperedett fel, így ha valaki, ő meg tudja mondani, ki az, akiből jó eséllyel élversenyző lehet. A szakember szerint Vikiben kétséget kizáróan ott a lehetőség, hogy a nagy elődök nyomába lépjen.

Ahogy fogalmazott, nagyon színpadias jelenség, aki szépen tud dolgozni a fejével, az arcával és a végtagjaival.

– Kitartó és maximalista, ami nélkül elképzelhetetlen hosszú távon a siker. Tiszta a technikája, egy igazi táncos, akrobatikus, dinamikus jelenség, aki remekül mutat a színpadon, ráadásul amit csinál, az neki zsigerből jön. Megvan benne az a plusz, ami az ügyes versenyzők között is a legjobbak közé tudja emelni – dicsérte tanítványát.

Forrás: Czinege Melinda

Vikinek bevallása szerint a hobbija is az aerobik, így azért könnyebb bírni a heti négy (versenyidőszakban hat), alkalmanként két és fél órás edzéseket. Az egyesületen belül számos barátra lelt, akikkel közös programokat is szerveznek, melyek csak tovább erősítik a fiatalok közötti kapcsolatot, ami a versenyek során külön előnyt jelenthet. – A sulival nem mindig könnyű ezt összeegyeztetni, de a tanárok igyekeznek segíteni, ám természetesen nekik a tanulmányok a fontosabbak. Szerencsére eddig minden nehézséggel megbirkóztam, remélem ez így marad a jövőben is. 

A versenyszámok közül a tánc miatt az Aerodance áll a legközelebb a szívemhez. 

Utána következik az egyéni, mert azt kiskorom óta csinálom, a trió és a csoport pedig egymás mellett foglal helyet. Kifejezetten kedvenc elemem nincs, de szeretem azokat a nagy ugrásokat, amiből fekvőtámaszba kell érkezni végül. Versenyek előtt nagyon szoktam izgulni, olyankor csak úgy tudok elaludni, ha fejben gyakorlok, illetve videókat nézek a gyakorlatról, máshogy nem megy – fedte fel Viki, aki szerencsére gyakorlat közben általában annyira koncentrál, hogy minden mást ki tud zárni. – A produkció előtt Julika nénit, valamint a szüleimet keresem a szememmel, mert az sok erőt ad, utána viszont már csak a bírókra nézek, és igyekszem a lehető legjobban elvégezni a gyakorlatot. Az eddigi legkedvesebb versenyemnek a mostani, portugáliai megmérettetést mondanám. Nagyon kemény volt a felkészülés, de ott a dobogón arra gondoltam, hogy megérte, hiszen meglett az eredménye a munkának – mondta.

Forrás: Czinege Melinda

Vikire a többfős versenyszámokban vezérszerep hárul, amit egyáltalán nem bán, hiszen szeret segíteni másoknak. A legutóbbi világbajnokságon a csoportos versenyszámban nem nevezték, de akkor is ő volt az, aki pár kedves szóval nyugtatta a lányokat. – Láttam rajtuk, hogy nagyon izgulnak, így odamentem hozzájuk, mert azt érzem, már hozzászoktak, hogy színpadra menetel előtt, amikor már az edző nem lehet ott, mindig átbeszéljük közösen azt, ki mire figyeljen, és biztatjuk egymást. Jó érzéssel tölt el, ha tudok segíteni másoknak – mosolygott.

A tehetség jövőre már a junioroknál, azaz a 15-17 évesek között versenyez majd, ami hatalmas ugrás, de Viki reméli, abban a mezőnyben is helyt áll majd.

–  Még nem tudom, hogy mire számítsak, de motivál, hogy feljebb lépek. Eleinte biztos nehéz lesz, hiszen javarészt tapasztaltabb aerobikosokkal kell majd felvennem a versenyt, de megpróbálom ott is a legtöbbet kihozni magamból. Természetesen szeretnék a junioroknál is minél többször dobogóra állni idővel, de lépésről-lépésre kell haladnunk, mindig a következő feladatra koncentrálva – mondta el Bányász Viktória, akit példaképe, Hegyi Dóra pályafutása is motivál. 

MSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában