Labdarúgás

2022.08.22. 22:05

Fájó vereség lett a vége

Matyóföldön kapott ki a Loki.

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Dömötör Csaba

A Mezőkövesd a DVSC csapatát fogadta az OTP Bank Liga 4. fordulójának záró játéknapján, hétfőn. A két, eddig nyeretlen csapat apait-anyait beleadott, a védelmi megingásoknak köszönhetően pedig igazi gólesőnek örülhettek a nézők, mely végén a hazai csapat ünnepelhetett három pontot.

Védekezésből elégtelen

Jól kezdte a találkozót a Loki. Olyannyira, hogy a 6. percben, gyakorlatilag az első valamire való helyzetből Szécsi Márk be is talált. A szélső Horváth Krisztofer gólpasszából köszönt be. Úgy tűnt azonban, hogy orrnehéz a DVSC alakulata: míg elöl letámadtak, hátul kifejezetten visszafogottan operáltak. A Mezőkövesd át is rugdosta a középpályát, a piros-fehérek védelme mögé érkezett Kis-labdából Madarász bevetődve egyenlített a 13. percben. Sőt, második lövésükből Besirovic már a csapat második találatát szerezte a 17. minutumban. Egy újabb védelmi megingást követően a gólszerző Szécsiről felpattanó labdát juttatta a hazaiak játékosa a kapuba. A következő helyzetre a 28. percig kellett várni, ekkor Romanchuk fejelt tisztán a kapu mellé egy szögletet követően. A 34. percben aztán ismét büntetett a hazai csapat. Drazic egy hosszú indítást vett át könnyedén, majd Baranyait, Romanchukot és Megyerit is kicselezve rúgott látványos gólt. Az első félidőt simán hozta le a Mezőkövesd...

Üsd-vágd

A második félidőre a joggal elégedetlen Joao Janeiro egyből hármat cserélt. Érkezett például az a Bárány Donát, aki nagyjából 45 másodperc után fejjel volt eredményes Bévárdi beadását követően. Az 54. percben Baráth már egyenlíthetett volna, de lövését kissé eltörte. Az 57. percben Drazic duplázhatta volna meg góljai számát, ám arasznyival kapu mellé emelt Megyeri fölött. A kapus aztán egy perccel később hatalmasat hibázott, ám Selmani nem tudta gólra váltani a bakit.

A mérkőzésre az idő elteltével egyre jellemzőbb volt a harcias, inkább szabálytalanságokkal tarkított foci, mint a kombinatív labdarúgás.

Esetenként feleslegesen, oda-odapakoltak egymásnak a felek, a játék rovására. A DVSC ráadásul a második félidőben sem hagyott fel a védelmi hibákkal, egy bohózatba illő eseménysor végén Lagator veszítette el a labdát, majd rántotta le Bobál Dávidot: tizenegyes! Besirovic pedig ahogy kell, magabiztosan végezte el a büntetőt. Újra kettővel ment a hazai csapat a 67. percben. Drazic a 70. percben emelt éppencsak kapu mellé, a Loki ekkora már érezhetően szétesett. A 79. percben az egész találkozóra jellemző rugdosódás Cseke odalépésénél tetőzött be, a videóbírózás után azonnali pirosat kapott Manrique ellen elkövetett szabálytalanságáért. A továbbiakban gól már nem esett, a DVSC simán kikapott, és négy meccs után nyeretlen a bajnokságban.

PSZ

A tények

OTP Bank Liga, 4. forduló
Mezőkövesd Zsóry FC–Debreceni VSC 4–2 (3–1)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 1600 néző Vezette: Erdős József
Mezőkövesd: Piscitelli – Pillár, Bobál, Lukic – Madarász (Kállai 81.), Nagy, Besirovic, Cseri (Cseke 53.), Vajda – Kis (Selmani 20., Karnitski 82.), Drazic (Molnár (82.) Vezetőedző: Supka Attila
DVSC: Megyeri – Baranyai (Baráth 45.), Romanchuk (Lagator 45.), Charleston, Manrique – Neofytidis, Dzsudzsák – Bévárdi (Varga 68.), Szécsi, Horváth (Olawale 69.) – Do. Babunski (Bárány 45.) Vezetőedző: Joao Janeiro.
Gól: Madarász (13.), Besirovic (17., 67.), Drazic (34.), illetve Szécsi (6.), Bárány (46.)
Kiállítva: Cseke (79.)
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában