A Flex-HD-sek is bemutatkoznak a Világjátékokon

2022.07.10. 14:20

Aranyéremmel térnének haza az aerobikosok a Világjátékokról

Kovács Judit bízik benne, minden számban bejutnak a magyarok a fináléba.

Forrás: Czinege Melinda

Javában tart a Világjátékok, a nem olimpiai sportágak „olimpiája”. A megyei kötődésű versenyzők közül már megmutatták magukat az uszonyosúszók és táncosok, keddtől pedig az aerobikosok is pódiumra lépnek. A debreceni Flex-HD-t versenyzőként Szőllősi Panna, Ökrös Janka és Ruzicska Vanessza, míg edzőként Kovács Judit képviseli majd.

A remekül sikerült portugáliai világbajnokságot követően egy hét pihenőt kaptak a lányok, aztán folytatódott a felkészülés a világjátékokra. A finisben Pécsett és Budapesten is volt egy-egy négy napos intenzív edzőtábor, majd szombaton útnak indult az aerobik különítmény.

– Vártuk már a Világjátékokat – ismerte el Hajdú-bihari Naplónak Kovács Judit. – Nem könnyű három héten belül kétszer is formaidőzíteni a társaságot, még mi sem számítottunk rá, hogy egy hét pihenő után ilyen jól fognak teljesíteni a fiatalok. Bízunk benne, ez a jó forma a versenyig ki fog tartani. Szoros lesz a programunk, a szombat esti érkezés után – Birminghamban 7 óra az eltolódás az otthoni időhöz képest –, vasárnap akklimatizációs program várt a lányokra – vázolta.

A szakember elmondta, hétfőn megtartják a hivatalos pódiumedzést, és kedd-szerda a két versenynap. Utóbbiak programja úgy fog kinézni, hogy a délelőtti órákban lemennek a selejtezők, délután pedig meg is tartják a döntőt. Versenyszámonként 6-6 nemzet kvalifikálhatott, és a délutáni finálékba pedig a legjobb négy kerülhet majd be. Itt majd tiszta lappal indul mindenki, tehát az elődöntőbeli pontszámokat ilyenkor lenullázzák, és csak a döntőben mutatott teljesítmény adja majd a végleges eredményt.

Kedden a vegyespárosok, illetve a nyolcfős aerodance csoportok fogják előadni a produkcióikat, utóbbiban Debrecent Szőllősi Panna, Ökrös Janka és Ruzicska Vanessza képviseli. 

– Szerdán az 5 fős sportaerobik csoport kategória, illetve a trió kategória versenyzői lépnek talajra, itt majd ismét lehet otthonról szurkolni Szőllősi Pannának, aki a sportaerobik csoport tagjaként versenyez majd – hívta fel a figyelmet az edző.

Mivel egy új gyakorlat elkészítése alsó hangon 4-6 hónap, így ugyanazokkal a programokkal, koreográfiákkal készültek a mieink, amelyekkel a portugáliai vb-n is nagyon eredményes volt a magyar csapat. Kovács Judit lapunk érdeklődésére elmondta, azzal már tökéletesen elégedett lesz, ha tanítványai élesben is hozzák azt amit edzéseken tudnak. – Arra számítunk, hogy a mieink mind a négy versenyszámban bejutnak a négyes fináléba, és ott már bármi megtörténhet. A vb eredményeit alapul véve abszolút benne van az éremesély, de nem titkoljuk, hogy aranyéremmel szeretnénk hazatérni. Hogy ez sikerül-e, azt a pillanatnyi szituáció és állapot fogja eldönteni. Egyelőre kevés információval rendelkezünk, remélem a helyszínen már majd hozzájutunk minden számunkra fontos adathoz például a szállás, vagy a részletes napi lebontású program kapcsán is. Mi úgy tudjuk, két nagy campuson lesznek elszállásolva a sportolók, tehát most nem lesz klasszikus értelemben vett olimpiai falu – mondta el Kovács Judit.

A magyar aerobik küldöttség csütörtökig lesz kint Amerikában, így sajnálatukra nem tudják megvárni a záróünnepséget.

MSZ

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában