Extrém hosszú tekerés!

2022.07.18. 16:23

A debreceni vasember a Hungaroringen is örökre maradandót alkotott

Szabó Sándor „őrült” vállalkozásainak immár se szeri, se száma.

A többszörös Iron Man, az extrém sportteljesítményekkel sokkoló debreceni triatlonista, Szabó Sándor újabb nagy kihívást teljesített. Ezúttal úsznia és futnia nem kellett, de bicikliznie annál többet. Részt vett ugyanis a Hungaroringen megrendezett 24 órás kerékpárversenyen.

Forrás: Szabó Sándor-archív

Az „őrült” bringások megmérettetésének évről évre egyetlen tétje van: ki tud több kört, vagyis kilométert megtenni 24 óra alatt a Forma-1-es pályán biciklivel?

Tudjuk, hogy a kerékpározás az egyik legélvezetesebb mozgásforma, hiszen nem terheli a szívet és az ízületeket, mégis nagyon jó hatással van a szervezetre, de 24 óráig megállás nélkül tekerni már nem örömbiciklizés.

A debreceni Szabó Sándor - aki egyébként már közelebb van az ötvenhez, mint a negyvenhez – ráadásul úgy csinálta végig a versenyt, hogy a mezőnyben egyedül ő nem bolyozott. Ezért sokan megveregették a vállát.

Forrás: Szabó Sándor-archív

A bolyozás azt jelenti a kerékpársportban, hogy a versenyzők egymás mögött haladnak szorosan, és felváltva vezetnek, így a hátul lévők szélárnyékban pihenni, vagyis tartalékolni tudnak. A bolyban a negyedik-ötödik tagok már feleannyi energiával képesek tartani azt a tempót, amit az első diktál.

Sándor dolgát a szél is nehezítette, elmondása szerint a 24 óra minden percében fújt valamerről. A célegyenesben végig szembeszéllel kellett megküzdenie, a pálya több részén is kapott a nem kívánt légmozgásból. megszenvedte az éjszakát is, hiszen hajnalra egészen 12 fokig hűlt le a levegő, amikor már három mezben tekert. Így is megállás nélkül nyomta végig a 24 órát, időnként ment ki a boxba, ahol lelki támasza, kedvese, Éva ellátta frissítővel.

És akkor következzenek a számok:

  • 24 óra alatt megtett 546,3 kilométert
  • a Hungaroringen ez 127 körnek felel meg
  • összességében 5143 méter szintkülönbséggel is megharcolt
  • 9383 kalóriát égetett el
  • átlagosan 129 volt a pulzusa
  • a 24 óra átlagsebessége: 27,8 km/óra

A férfiak 23 fős mezőnyében mindez az ötödik helyre volt elég, ami mindenképpen dicséretes, bár hősünk úgy véli, sok maradt benne, és jövőre már okosabban versenyez. Addig azonban vár rá még néhány – hétköznapi ember számára felfoghatatlan – kihívás. Szeptemberben például Ausztriában tripla Iron Man-versenyen áll rajthoz.

Mindez azt jelenti, hogy 11,4 kilométert úszik, 540 kilométert kerékpározik, majd három maratoni távot, azaz 126,6 kilométert fut.

Tavaly – amikor a koronavírus-járvány miatt nem rendeztek versenyeket – Debrecenben egymaga teljesítette a klasszikus Iron Man dupláját, vagyis 7,5 km úszást, a 360 km biciklizést és a 84,4 km futást. Akkor még a futballikonból ultrafutóvá váló Dombi Tibor is futott vele néhány kilométert a Nagyerdőn.

Cs. Bereczki Attila

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában